2022/11/07

Kryon - "Legyetek a Félelem"

 "Legyetek a Félelem"

398234_298289790283562_574065521_n.jpgKryon - Dél Afrika
David Brown üzenete
2005, december 8. elküldte Marina da Gama, Cape Town-ból

 

Jegyzet az olvasónak: Legyetek  MOST-  a  channelling perceiben, hogy energiátok összefonódjon a jelen lévő csoport energiáival.

 

Köszöntelek kedveseim, ÉN VAGYOK Kryon, a magnetikus szolgálattól.

Megtiszteltetés jelen lennem itt, ezen a csodálatos napon. A szeretet mindannyiunkat körülvesz. Ti vagytok a szeretet, öröm, szabadság, extázis, azonban ti elköteleztétek magatokat egy fizikai testnek, egy emberi tapasztalatnak.  Ma, az emberi tudat nagyon kicsi, sokkal kisebb amint kellene. Tudom, hogy mindannyian még dolgoztok jelen pillanatban bensőtökben a szeretet, szabadság, öröm és extázis iránti elkötelezettségeteken. Nagyon sok szeretet létezik ebben a világban, azonban titeket arra tanítottak, hogy ne szeressetek, bár álmotok az, hogy szeressetek. Vágyatok és szenvedélyetek megtapasztalni az Isteni szeretettel és örömmel való egységet. Most új energiában részesültök velünk és számos változást fogtok megtapasztalni utatokon. Ez az energia segíteni fog nektek álmaitokat megélni. A félelem egy helyben tart titeket, az álmaitok megélésétől, megvalósításától való félelmetek. A bolygón a legnagyobb félelem a szeretettől, a szív megnyitásától való félelem, eme csodálatos, extatikus öröm és szépség iránt, hogy kapcsolatot teremts egy másik emberi lénnyel.

E bolygón dualitás van, ti vagy férfiak vagy nők vagytok. Azonban nem minden férfi - férfias és nem minden nő - nőies. De ti a legnagyobb örömet férfiként a szent férfias energiában és nőként, a szent nőies energiában fogjátok megtalálni. Ezek az energiák a legnagyobb választásotok kellene legyenek az élet érdekében. Talán nagyobb biztonságban érzitek magatokat akkor, ha az életet az ellentétes nem energiájában tapasztaljátok meg, de nem így van, ez illúzió. Számos nehézséggel küszködnek az emberi lények, azonban a lenyomat folyamata nagyon bonyolult és érthetetlen. A lenyomat vagy meghatározottság egyik problémája a méhen belüli időszakhoz kapcsolódik. Lehet, hogy az anya gyűlöletet érez az ellentétes neműek vagy önmaga iránt vagy talán egy ellentétes nemű gyermeket kíván. Ez a dolog az apára is érvényes. A méhen belüli időszak rányomja bélyegét a magzatra - aki vizet magába szívó szivacsként érzi, amit az anya érez, az anya energiáját magába szíva. Karmátok, a születéseteket megelőző időszakban, az anya hasában fejlődik ki. Átveszitek a család összes problémáját, főképp az anyáét, de az apáét is. Nagyon sok félreértés van azzal kapcsolatosan, hogy mi is történik tulajdonképpen az anya hasában. Ha az anyát megrémítik a férfiak, nem fogja beengedni testébe a szent férfias energiát.  Minden kreativitás akkor jön létre, amikor a férfi és női energiák összefonódnak és megalkotják a kívánt alkotást. Azonban az ember gyermek esetében nem mindig így van ez. A gyermek magával hozza saját szűrőit - saját felfogását a világról és az Univerzumról. Tehát, nézz magadba, vezetőid lábaidnál hevernek, tisztelettel és csodálattal adózva már megtett utazásod iránt. Nem tudjátok ti, hogy veletek vannak, kézen fogva kísérnek titeket mindenhova ők. Viszonyuljatok szellemi vezetőitekhez, mert azért vannak itt ők, hogy vezessenek és életetek folyamán segítsenek titeket. Ők előrelátták és megértették az Univerzumot több szinteken és egy napon majd tudatotok eggyé válik az ő tudatukkal. Eme emberi testben járva, megkapjátok majd szellemi vezetőitek tudatát és kezditek teljesen megérteni majd az életeteket.

Mindazok, akik e szobában vannak vagy olvasnak minket, nagyon jól ismerjük egymást még Atlantiszból. Mindannyiunknak már van élettapasztalatunk Atlantiszból és valamennyien pontosan ugyanazokkal a problémákkal és emóciókkal[érzelem] küszködtünk akkor is. Most menjetek vissza időben és térben Atlantisz korába és tapasztaljátok meg, akkori problémáitokat. Ne lepődjetek meg, ha pontosan azokkal a problémákkal fogtok találkozni akkor is mint ma. Atlantiszban egy nagy tudat esés történt. Ez a nagy tudat zuhanás azonban még most is befolyásolja a bolygót, azonban  számos spirituális segítség érkezett a földre máshonnan, hogy segítse a földi életet és támogassa a tudat felemelkedését ezen a bolygón. Az egyik legnehezebb lecke ezek közül a megbocsátás és az együttérzés. Tehát, ezen a biztos helyen légy szelíd és kedves és nyissátok meg szíveteket lassan, hogy felé áramolhasson a szeretet, e csoport minden tagjához és azokhoz is akik olvasnak minket. Atlantiszban volt egy partnered. Meg fogod ismerni e partnert ebben az életben is, így hát menj oda ahhoz a partnerhez, hogy megtapasztald azokat a szenvedéseket, melyeket abban az időben megéltél. Az Atlantisz korában megélt szenvedés ugyanaz, amit ebben az életben hordozol. Most nyissátok meg szíveteket és engedjétek kiáramolni belőle azokat a szenvedéseket és a jelen életedben megélt szenvedéseket, - amikor a néha sötét tudat, nem olyan volt mi napjainkban. Emlékezzetek arra, hogy ha nem tudtok megbocsátani és együttérzést mutatni, létezik egy rendelkezésetekre álló angyali part itt a földön számotokra, ahhoz, hogy meglágyíthassátok szíveteket és szelíddé legyetek, hogy segítsetek felszabadulni szíveteknek. Ahányszor nincs megbocsátás vagy túl nagy a szenvedés, egyszerűen adjátok át azt Gábriel és Mihály Arkangyaloknak, megköszönve a múlt leckéit és békében szabadítsátok fel azt. E bolygó egy új dimenzióba megy át, a csodák világába. Ti vagytok eme Univerzum mágikus lényei, töltsétek be legvadabb álmaitokon túlmutató erővel ezt. Ti most sokkal erősebbek vagytok, mint Atlantiszban voltatok. Ezért engedjétek áramolni a szeretetet és tegyetek egy bizakodó lépést az új valóságba.  

Pontosan úgy mint egy számítógép esetében, elhagyhatjátok Atlantisz ablakát és a mai napét is, hogy belépjetek, hozzáférjetek az új év ablakának energiáihoz. Engedjétek meg testeteknek, hogy feltöltse magát energiával és szíveteknek, hogy  meglágyuljon és szélesre táruljon. Ahol fájdalom van a szívben, engedjétek, hogy a csoport energiája feloldja és felszabadítsa e fájdalmat. Amilyen mértékben szelídebb és kedvesebb leszel, annál erősebbé válsz. Minél szelídebb vagy, annál több spirituális ajándékot fogsz kapni. Erősnek kell lenned ahhoz, hogy fenntartsd a szelídséget és ebben az állapotban megkapod egy gyermek ártatlanságát, aki Isten munkáját egyszerűen és könnyedén képes végrehajtani. Engedjétek testetekbe áramlani Kryon energiáját és érezzetek több szeretetet szívetekben. Most tárjátok szélesre szíveteket és tudatosítsátok, amint meglágyul és szelíddé válik. Eközben engedjétek a szent férfi és női energiával megtelni szíveteket, érezve amint összefonódva meghozzák a teljes alkotást. Amikor a szeretetről álmodtok, ki a szeretett lény álmotokban? Mi mindannyian tudjuk, hogy önmagunkat kell szeretnünk, de ti kit szerettek valóban álmotokban? Hagyjátok, hogy szívetek megismerje az álmot és engedjétek, hogy az álom megismerje szíveteket! Engedjétek, hogy az álmotok és szívetek között lévő szétválás lassan, szelíden feloldódjon, olyan mértékben amint bele áramlik a szeretet. Álmod és szíved között ott van a félelem, de figyeld meg, légy vele, birtokold és tudatosítsd, LÉGY MAGA A FÉLELEM.

Most ülj le pár pillanatra és tudatosítsd az álmod és szíved között lévő félelem-akadály egységét. Most hatoljatok be mélyebben szívetekbe, érezve a mély kapcsolatot álmotok és szívetek között. Ha ezek nem egyek, energiátok nem lesz erős, és szomorúnak és magányosnak fogjátok érezni magatokat. Ez a dualitás bolygója ahol a férfiak és nők kölcsönhatásban vannak egymással. Ezen a helyen fuzionál a férfi és nő. E bolygó leckéje az, hogy engedjétek a férfi és női energiák eggyé válását, mert csak ezek a szent energiák fognak új dimenziókba vinni titeket. Ezért engedjétek, hogy a szent férfi és női energiák egyre inkább szívetekbe áramoljanak, és ahol szenvedést találnak, engedjétek nekik, hogy feloldják azt. Még egyszer, engedjétek megtelni szíveteket szeretettel és igazsággal és ezekkel együtt engedjétek be az egységet is. A legfontosabb emberi tapasztalat ezen a bolygón az, hogy megtanuljatok szeretni, megnyitva szíveteket, engedni beáramolni oda a szeretetet. A szeretet körülvesz és minden elemben megtalálható: földben, vízben, tűzben és levegőben. A szeretet minden és a föld maga a szeretet. A szent férfi energiák az Égi Atyától és a szent női energiák a Föld Anyától vannak. Engedjétek, hogy a Föld Anya energiái áramoljanak gyökércsakrátokban, felemelkedve spirál alakban csakráitokon és kilépjenek a koronacsakrán keresztül és összekapcsolódjanak a Nagy Központi Nap szívével. Tegyétek ugyanezt a férfi és női energiákkal is. Analógiában szólva, ahol atyátokkal vannak problémáitok, blokkolni fogjátok a férfi energiákat.          

Kedveseim, szent térben vagytok ezen az éjjel. A problémákat lassan de biztosan leveszik testetekről. A szüleitekkel való problémáktól teljesen felszabadultok és a szent férfi/női energiák szabadon fognak áramolni testeteken át, szíveteken és hét csakrátokon keresztül. Szíveitek megnyílnak és ti egy új világban fogtok élni! Számos dolgot magatok mögött fogtok hagyni és helyet készítetek a szeretet, együttérzés és megbocsátás energiáinak. Azokat, akik nem tudják megtenni ezeket a lépéseket életükben, magatok mögött fogjátok hagyni - magatok mögött fogjátok hagyni azokat, akiknek szíveik nem nyílnak meg a szeretetnek. Természetesen, amilyen mértékben fejlődni fogtok, olyan mértékben energizáljátok ezeket az embereket, oly módon, hogy ők világítótoronynak, katalizátornak tekintsenek titeket egy új világ számára és az ő gyógyulásért. Olyanokká váltok, mint a félig átlátszó folyami kavicsok egy tóban, de néha vannak felszínre kerülő kőzetek és eltart egy ideig, amíg a hullámok simává csiszolják őket. Amilyen mértékben elnyeritek a megvilágosodást azon a tudati szinten, melyen dolgoztok, energiák szabadulnak fel a többiek számára, lehetővé téve számukra, hogy az igazságba lépjenek, egy új világban és egy új létezési állapotban. Ez a földi sík olyan marad amilyen. Halljuk kérdéseteket: "Hova megyünk?" E channelling által megmutatjuk hova mentek.  Ugyanakkor ti olyannak látjátok a bolygót amilyen abban a dimenzióban melyben ti vagytok. Azonban 2011 után, a tudat állapot eléri azt a szintet, melyben Atlantiszban volt és nem fog csökkenni többé. A világ megszabadul bizonyos sötét energiától, amilyet rendszerint a harag és a gyűlölet körül szoktatok látni. Ez az energia megsemmisül és felszabadul alóla ez a bolygó.  Ezért bármit találtok magatokban ebből az energiából, tudatosítsátok és köszönjétek meg a múlt leckéiért, szabadítsátok fel őket szeretettel és engedjétek el. Egy új civilizáció élén vagytok, nem számít, hogyan érződik vagy, hogy néz ki. Amit éreztek az a fájdalmak növekedése. Ti egy új világba léptek - álmaitok és választásaitok új világába. A kulcs a lenyomatban van. A magzat először hordozza az összes karmikus problémákat. Mivel egy gyermeket hordoztok magatokban, belül lennie kell egy apának és egy anyának is. A belső anya és apa közti viszony ki kell egyensúlyozódjon. Ott ahol a problémákat nem lehet megoldani, a gyermek sem gyógyulhat meg. A belső anyának és apának át kell vennie a gyermek szenvedését. Csak ily módon lesznek ők erősek és mindenben szeretők. Ez ellenben biztos teret teremt a bennetek lévő gyermeknek növekedéséhez és ahhoz, hogy a szeretetben, örömben és szabadságban kiteljesedett életté váljon. Ahol nincs kiterjedés, nézz a belső gyermekre. A gyermek töredékes - hasonló egy padlóra ejtett váza darabjaihoz. Ahhoz, hogy összerakhassátok azt a vázát, össze kell gyűjtenetek  minden darabját és össze kell ragasszátok. A belső gyermek meggyógyítása sem különbözik ettől, mivel a gyermek széttört vázaként darabjaira hullott. Minden egyes darabkának joga van meghallgatásához és igazi kifejeződéséhez. Mielőtt a darabokat a megfelelőre helyre visszahelyeznénk, kifejezésre kell engedni őket: düh, gyűlölet, szomorúság, magány és fájdalom kifejezésére - függetlenül, melyik okozott problémát. Emlékezzetek arra, hogy az Univerzum energizálja a darabokat, hogy kivetíthessék amit éreznek. Ha egy haragos valóságot alkottok életetekben, akkor egy gyógyulásra váró haragos gyermeket hordoztok magatokban, akit mágikus gömbbe kell helyezni. Mindegyikünk belsejében található egy mágus, aki pontosan tudja, mit kell tennie ehhez.  E mágus minden létező félelemmel boldogulni fog, tudja mit kezdjen. A Krisztusi tudat hálózatán kívül létezik a mágus alkotta hálózat is ezen a bolygón. Lépjetek túl a Krisztusi tudat hálózatán és kapcsolódjatok össze a mágussal.

Érezzétek amint energiátok egy új dimenzióba emelkedik. A Merlinhez vagy St. Germain-hez hasonló mágusok támogatni fogják energiáitokat a félelem legyőzésében. A bennetek lévő gyermeknek szüksége van még arra, hogy felszabaduljon félelmétől és eljusson igazi önkifejezéséhez. Ha megtaláltátok ezt a gyermeket bensőtökben, engedjétek meg neki, hogy teljesen kifejezhesse bármit is érez. Ezekben a pillanatokban szenteljetek időt arra, hogy megfigyeljétek, hogy érzi magát szívetek. Engedjétek a vibrációknak, hogy felemeljék szíveteket. Ez egy szeretet aktus és hangot ad majd gyermeketeknek. Hagyjátok beszélni őt és azzá válni, aminek hivatása szerint lennie kell. A folyamat második részében engedjétek, hogy a gyermek bármit kifejezzen, amit szükségesnek tart. Engedjétek, hogy érezze a szeretetet és tegyétek lehetővé a Mária Anya és Krisztus energiáinak, hogy megtöltse szeretettel őt. Meg fogjátok látni, hogy amikor ez megtörténik, ők automatikusan belépnek szívetekbe. Ha a gyermek nem fog bemenni a szívbe, akkor egyszerűen azért van, mert szülei nem oldották meg ugyanezt a problémát és zónát. Most képzeljétek el, hogy az anya és apa együtt vannak. Helyezzétek őket egy mágikus gömbbe és vizsgáljátok meg viszonyukat. Engedjétek meg Krisztusnak, hogy odamenjen a belső anyához és Máriának Anya, hogy odamenjen a belső apához. Engedjétek meg nekik ketten, hogy begyógyítsák a gyermekkor sebeit. Engedjétek, hogy szeretet áramoljon szüleitek felé, ott ahol nem áramlott. A szeretet mindig megtalálja azt a helyet ahol hatnia kell. Amint az eső lefolyva a hegyeken, egy nap megtalálja az óceánt, ti is így fogjátok megtalálni az Istenihez visszavezető utat. A szeretet mindig talál egy utat, a szeretet az egyetlen út. Hagyjátok, hogy a belső szülők megtapasztalják a szeretetet és minden problémán, ahol még dolgozniuk kell - talán szexualitásukon, vagy nyitott szívükön  és engedjétek begyógyulni a szülőknek ezen területeit. Ez a dolog nagyon gyorsan meg fog történni, amilyen mértékben a szülők látják, hogy viszonyuk egyre jobbá válik. Talán azt kívánjátok, hogy szenvedélyesen szeretkezetek, vagy egyszerűen szelíden átöleljék egymást nyitott, puha, fogékony szív központjaikkal, teljesen elfogadva egymást. Engedjétek, hogy ez bensőtökben megtörténjen. Fel fogjátok fedezni, hogy létezik ott egy speciális hely ahova mehetnek a szülők. Ha nehéznek tűnik belépnetek szíveitekbe, ott nyilvánvalóan egy karmikus seb található. Így hát, menjetek vissza addig, amikor anyátok méhében voltatok. Lássátok magatokat ugyanezzel a problémával küszködő magzatnak és engedjétek, hogy Merlin, a mágus betegye magzatotokat ama bizonyos mágikus gömbbe. Engedjétek, hogy Mária Anya meggyógyítsa a magzatot és anyját, lehetővé téve a szeretet áramlását. Ugyanakkor engedjétek, hogy Krisztus apátokhoz menjen és hagyjátok könnyedén és szelíden áramolni a szeretet pszichikumotok eme vetületeiben. Ha nem láthatjátok, csupán érezzétek, érezzétek a szeretet áramlását. E gyógyulási módot alkalmazva, menjetek központotokba, oda ahol minden elkezdődött számotokra - engedve áramolni a szeretetet. Nyissátok ki mélyen a szíveteket, hogy az anya és magzata megkaphassák a szeretetet melyre szükségük van. Merlin eltávolítja majd az anya és magzat félelmét és lehetővé teszi meglágyulásukat és kiterjedésüket, hogy a szeretetet magukba szívó szivaccsá váljanak. Amikor az anya és a magzat megtelnek szeretettel és elfoglalják helyüket a szívedben lévő speciális helyen, akkortól pszichikumotok ama bizonyos vetületei sem fognak többé valóságot alkotni életetekben.

Amikor az anya, apa és a magzat készen állnak belépni szívetekbe, hagyjátok belépni őket. Egy időben küldjétek a megbocsátás és együttérzés energiáit az e problémában érintettek számára. Az emóció vagy probléma ugyanazt a dolgot jelentik - az emóció a belső érzelem és a probléma, az emóció külső megnyilvánulása. Tehát köszönjétek meg Istennek, eme emóciók alól való felszabadulás csodáját és e probléma begyógyulását. Engedjétek, hogy az energia könnyedén felemelkedjen a vibrációba, egyre magasabbra emelkedve, egyre szelídebbé és hitelesebbé váljon. Nézzetek körül az előtettek álló években és nézzétek meg hol vagytok és mit tesztek. Tudatosítsatok bármilyen érzelmet, vagy érzetet, ami szerintetek nem kellene ott legyen. Fogadjátok el ezeket és legyetek hálásak a múlt leckéiért majd szeretettel szabadítsátok fel őket. E szeretet probléma nagyon mély ezen a bolygón és szívetek központjában fájdalmat fogtok érezni, amikor felszabadítjátok. Menjetek a szelíd térbe, ahol ez a probléma teljesen felszabadult. Amikor készen álltok, hozzátok vissza a meggyógyított energiátokat a jelen térbe és időbe és horgonyozzatok le itt. Hagyjátok, hogy az energia közlekedjen lábaitokban és a földben.


Kedveseim, Kryon elmegy. Jó utat, Isten megáldjon és vigyázzatok. Legyen Boldog Karácsonyotok és fantasztikus Évetek LESZ.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kiemelt bejegyzés

Adamus karácsonyi üzenete

Adamus karácsonyi üzenete 2008-12-21 Lendvai Dóra   Egy olyan ünnep előtt álltok, ami nagyon fontos mindannyiótok életében, akár így élitek ...

Népszerű bejegyzések