Vénusz tánca

Mi folyik itt ?

Írta :Margarita -Zoé

Forrás: www.magunk.hu

Igen, pontosan ez a lényege. Folyik. Merthogy ez az energia szabadon áramló formája, a kötések nélküli. Nem szilárd kristályszerkezet, nem szilárd forma, hanem folyékony, áramló ultravalóság. Hipergyors, alakváltó, térfüggetlen, más a viszonya az időhöz.

Valami történik a párkapcsolatokkal mostanság. Vagy inkább a hozzájuk való viszonyunkkal. Duálpár-Iker. Mit is jelentenek ezek, és hogyan működnek az életükben? Rég megszokott „jól működő” kapcsolatok veszítik el a talajt, és repülnek ki alólunk.

Vagy inkább mi repülünk? Méghozzá felfoghatatlan hiper sebességgel. Ami 10 évig természetes volt, az már pár nap alatt képes relativizálódni,mert az új valóság felülírja a régit.

Az elme választana: vagy-vagy. De a szívben nincs választás. A szív egyként szereti mindkét oldalt, benne a kettő nincs külön. Ezért a szív nem tud szétválasztani.

Az, hogy elkezdtetek a szívetek szerint élni. És ez másfajta valóságot teremt körétek. Az a szellemi lény, aki a MAGotok, a szív-állapototokban életképes. Egyébként alszik. Amikor azonban felébredhet bennetek, akkor alapvetően változik meg az életetek.

Eddig egy elme-vezérelt életet éltetek a sűrű anyagi közegben, aminek nagy volt az ellenállása, és nagyon lassú. Ez volt a személyiség-énetek, melyet fizikai testbe emberként kifejeztetek. Őt az elme irányította, a racionális bal félteke. Ő volt a fél-ember, vagy fél-elem-ember. A gondolkodása, és ezáltal az érzékelése és az élete lineáris volt: vagy-vagy. Mindig két lehetőség közül választott, hiszen azt látta a polaritás síkján.

Ez a magára hagyott anyag törvénye, a polaritás, a meghasadtság, vagy az elválasztottság, ami megszüli a különlét,a zártság élményét, és ezáltal a félelemet. A félelemet az anyag szüli, és ez mozgatja, tartja kordában az anyagtudatba süllyedt embert. Ez vezérli, ez „segít” neki dönteni az állandó döntéskényszerében. Ez hamar kimeríti az embert, és ez vezet el előbb-utóbb az anyag halálához, ami annak szétesését jelenti.

Ez az élet a felszínen, a kerületen, a bolyongás, a futkosás körbe-körbe. A fekete-fehér élet.

Aki elindult befelé, az elhagyja a csatateret. Maga mögött hagyja a tetszhalott életét, a küzdelmeket, amik után mindenhol hullák keletkeztek. Ekkor érzi meg, hogy az elme-világ csupa hullabűz. Minél beljebb halad önmaga középpontja felé, annál kevésbé valóságos az eddigi élete, és az elhagyott polaritás-élettér. Ezen az úton szépen mez-telenre vetkőzik, mire megérkezik belső önvalójához, magjához. Semmihez nem fogható boldogság-élmény járja át, az öröm társául szegődik, és újra felfényesedett tudata kezdi érzékelni az egység-élményt, és felismeri: Én is Te vagyok (vagy másképpen: Én IsTe(n) vagyok).

Megszűnik a hasadtság, az elkülönültség-élmény, a hiány.

Ezen a befelé, a saját szívünkbe, centrumunka vezető úton újra találkozunk régi, „leszakadt” részeinkkel. Velük újra egyesülhetünk. Találkozunk mindennel, amit meg kell gyógyítanunk magukban, valamennyi hiány-tudatból, fél-elemből származó működésünk torz végeredményével, amit magunkban ekkor újra egész-ségessé tehetünk. Ezek „külső életterünkben” is megjelennek, de már nem támadnak ránk, csupán megmutatják magukat, hogy azután örökre eltűnjenek. Hatalmas tisztulás, kifényesedés, megkönnyebbülés-élmény. Minden kötés eloldódik. A polaritás harcában megsérült részeink, sebeink begyógyulnak. Ez az egész-ség állapot már nem hagy helyet többé a félelmeknek.

A centrumból pedig centrális életet fogunk élni: vagyis egyszerre leszünk jele a kör minden pontján, nem pedig lineárisan futkosunk körbe.

Amikor egy rész bennünk meggyógyult, kiegészült, akkor az kívül is megjelenik.

Amikor meggyógyult bennünk a saját – ellentétes nemű – részünk (férfiban a nő, nőben a férfi), akkor egyszer csak megjelenik kívül az életünkben. Kopogtat, és elemi erővel, mégis egy végtelen puha állandó jelenléttel nyitja ránk az ajtót.

Megdöbbenünk: pontosan ugyanolyan, mint mi vagyunk. Mintha én lennék egy másik nemű emberben. Nem a külseje, nem az anyaga, és nem a felszínen, a polaritás-élettéren zajló élete. Hanem a belső lényege, a MAGja. A gondolatai, az érzései. Szinte ellenállhatatlan a vonzás, amit a két ember gyakorol egymás irányában.

Hogy lehet ez? Hát nem az ellentétek vonzzák egymást?

De igen. A polaritás élettéren, a sűrű anyagi, ön-feledt világban, a felületen két ellentétes minőség vonzotta egymást, mert az örök hiány kiegészülni vágyott. A vagy-vagy világban, amelyet az elme vezet, és az abban élő ember számára ez természetes. A kiegészülés kívül történhetett meg, azaz csak történhetett volna. Valójában azonban soha nem jöhetett létre az alkímiai nász két sérült, fél-elemben élő ember között. Amikor a felületük összeért, az mindig fájdalmat is okozott. Az anyagi tudatsík férfi, és nő örök elválasztottságáról, és harcáról szól. Ez az anyag-ember mozgástere: a vágy a kiegészülésre, majd a csalódottság, hogy ez nem sikerül. Ezt szokták az emberek szerelemek hívni. Ilyen az Ádámok, és Évák világa, akik Káinokat, és Ábeleket nemzenek.

Amikor egy férfi-nő kapcsolat az anyagtudat szintjéről indul, azt hívom poláris-kapcsolatnak. Itt a felek az anyagi világ küzdőterén harcolnak egymással, általában anyagi, pénzügyi, a mindennapi élet szervezésével, a szűkebb környezetükkel kapcsolatos témákban élik meg a kapcsolatukat. Ebben a kapcsolat ki is merül. Valójában inkább gazdasági érdekközösséggé válik a kezdeti láng ellobbanása után, ami erősen környezetfüggő. A szerelem tipikusan a testi jegyek alapján ébredt fel a két emberben. Ez főként testi, szexuális vonzalmat takar. Sok játszmára ad lehetőséget ezen a síkon, a hétköznapokban. Valójában érdekkapcsolatokról van szó, amiknél nagyon magas az egymással szembeni elvárások szintje.

Ez horizontális egyesülési törekvés. Az emberek nagy tömege (a tudatszintjének megfelelően) ilyen kapcsolatokban él. Ez az átlag-emberek kapcsolati mintája. Nincs kozmikus távlata, mintája, ezért bolygóprincípium sem rendelhető hozzá. Pusztán árnyékléte van, illúzió, torzulás.

Egy szinttel följebb találjuk a duál-kapcsolatot. Itt két olyan ember találkozik, akik egy jóval mélyebb összetartozást élnek meg. Ezek érzelem-alapú kapcsolatok, ahol nem a külső fizikai jegyeknek van szerepük, hanem egy érzelmileg megélhető áramlásnak a két ember között. Mivel ez a kapcsolat az asztrálisban gyökerezik, amely még duális világ, szükségszerűen duális maga a kapcsolat is. Ami azt jelenti, hogy a felek nem a fizikai síkon egészítik ki egymást, (illetve próbálkoznak ezzel) hanem egy síkkal feljebb, az érzelemtestükben.

Ez nem a testi férfi és nő, hanem a yin-yang harca, tánca lesz. A küzdelem áttevődik egy mélyebb közegbe, és vertikálisan alulról-felülről vezérelt lesz. Bennük, általuk az érzelem-világ harcol, materializálódik, éli meg magát a földi közegben. Angyalok, és démonok. Ez a vénusz (Nő), és a mars (Férfi) kapcsolata az emberben. A két lélekfél, aki még elválasztott, és ezért vágyik a másikra. Az ellentétek vonzzák egymást a függőleges tengelyen.

Természetesen ennek a kapcsolatnak is van testi vonatkozása, és mindennapjai, azonban nem olyan hangsúllyal, mint a poláris kapcsolatban, másrészt egy magasabb megélési szinten jobban működnek ezek is.

Ez a kapcsolat vertikális egyesülési törekvés. Kívülről azonban az egység nem hozható létre még itt sem. Az ebből adódó frusztrációk itt magas szintű érzelmi manipulációs játszmákat produkálnak. Mondhatjuk, hogy ez a bukott angyalok kapcsolati mintája. A bűntudat, és az áldozatiság nagy szerepet játszik bennük.

Ha egy ilyen kapcsolatban valamelyik félnek sikerül a mars, és a vénusz belső egyesítését elvégeznie, és elérnie a lélekfelének megfelelő YIN/YANG állapotot, akkor a kapcsolat elkezd könnyebbé válni, és jobban működni. A lentit, és a fentit magában egyesítette, a bukott angyal visszakapta a szárnyait. A nagy drámáknak vége, elcsendesedik, és kiüresedik a kapcsolat. Hiszen a belül meggyógyított, kiegészült rész már nem vágyik a régi módon, eszközökkel kívül kiegészülésre. Már középre került, egyensúlyban van. Ezért a kapcsolat megváltozik, a dinamikája elvész, mert hiányzik belőle az a küzdelem, ami mozgatta. Valójában elhal. Az ember ekkor lezárja benne a dolgait, rendet hagy maga után, elbúcsúzik, és továbblép.

Az ikerláng helye a szív. Ez a kapcsolat a szívben él. Csak itt életképes. Ha az ikrek a szellemi test-vérség állapotát tudatosítják, és meg tudnak maradni a szívterükben, akkor a kapcsolat virágzik, nyílik, és határtalan boldogsággal, örömmel teríti be nem csak a két embert, hanem a földet is.

Ez a kapcsolat túl van a választáson, az akarom-nem akarom irányításon, mert az elmének itt nincs hatalma.

Az iker-kapcsolat az időn kívüli JELENben él, ezért benne van minden, ami volt, és lesz. Ez a megistenülés átélése. Kívülről nézve nem számítható ki a holnapja, nem látható előre, mi fog történni. A totális fejest ugrás az ultra jelen valóságába.

Egy élettér-váltást eredményez, amely szív-élettér aszerint materializálódik az ember környezetében, amennyire azt megengedi magának.

De hogy lehet összeegyeztetni ezt a három síkot? Hogyan tudok én, mint fizikai lény úgy élni, hogy a szellemi önvalóm vezet, lemondok a „szilárd talajú valóságról” és elfogadok egy ikerkapcsolatot?

Ahogyan haladsz a szíved felé, a valóság korábbi szilárd talajáról egyre folyékonyabb, szubtilisebb anyagú valóságba érsz, ahol már nincsenek jelen a régi merev korlátok. Egyre illuzórikusabb a külső tér. Sem a tér, sem az idő nem akadály a belső szentélyben. Itt ugyanis nem létezik. Ezért innen írható felül átvitellel mindkettő, és teremthető újra általa a világ.

Ha a szellemi Önvalódnak utat engedsz, életre kelted, és hagyod működi, időn és téren kívüli teremtővé válsz. Ő (aki Te VAGY) teremt számodra, ezért ne keress kívül feltételeket, hiszen te magad teríted az utat a lábaid elé.