2022/10/23

Gárdi Marianna - Solamon bemutatása

Solamon bemutatása

 ©Margardian

Solamon egy a női és férfi energiaminőségek összességéből kialakult magas tudatszintű (androgün) entitás.

Energetikailag finomabb ami felőle érkezik, lágyabb az általam megismerteknél, de ugyanakkor határozott.

Nehéz szavakkal megfogalmazni. Mielőtt az első pár mondat átjött volna tisztán rajtam, sokszor érzékeltette, finomodnom kell, mert nagyon magamba integráltam a keményebb minőségeket, mint Metatron, Kryon stb.Ami nagyon fontos volt az átalakulásom során.

Neve két szó egybeírva:

Sol = Nap + Amon = Hold  

Első rövid üzenete, amit tisztán értettem :) így hangzott, mikor egy weboldalon voltam épp, s a felemelkedéssel kapcsolatos eszmecsere folyt:

Ébreszteni jöttünk közétek, nem altatni..

Igaz az kényelmesebb lenne mindannyiótoknak.

Senki nem mondhatja meg mit tegyetek, és azt sem mondhatja, hogy ne tegyetek semmit.

A felemelkedés legfontosabb momentuma, hogy minden cselekedetetek, nem cselekedetetek, kimondott vagy nem kimondott szavatok, és leírt betűtök, zenéitek , verseitek, étketek amit főztök, a szívetek mélyéből áradjon ki. Hogy ki hogyan jut el odáig, ahhoz van rengeteg tanítás, amiből szabad akaratotokból kedvetekre választhattok.

SOLAMON

2010.07.05

Gárdi Marianna - A Tisztánlátás felé félúton

A Tisztánlátás felé félúton
Fejlődési fokozatok

2008.

Azt mondta szeretettel hangjában egy drága lélek ismerősöm, ideje lenne , ha nem idézgetnék másokat, mert megvan a saját autentikusságom már amivel kifejezhetem, amit látok, érzek, tudok. Akkor most megpróbálom./ez is izgi:) Jó Újenergiás tanító akarok lenni. Kifejeztem a szándékomat......és jönnek az események amikkel megmérhetem azt a szintet, hol is tartok, és mivel megvan az önkritikám,........... hááááát félúton. De boldogsággal tölt el, mert amikor visszanézek, és látom milyen utat és hányszor, körbe -körbe jártam, látom mindegyikben volt valami, amivel gazdagabb lettem.Ezek mára már ajándékokká váltak , de akkori tudatszintem ,(+ gyógyítatlan részeim) kézzel-lábbal tiltakozott minden ellen amit igazságtalannak vélt. Megtanultam a "mester" sosem kritizál, tükröt sem a kioktatás módszerével tart, mert nekem sem esett jól, miért tenném másokkal. Szóval mindent a saját bőrömön tapasztaltam meg.Belehelyezkedni a másik lény akkori tudati lelki, stb állapotába érezni minden rezdülését az ő igazságpontját. És akkor tudtam csak megtanulni az Elfogadását mindenkinek. Nyilvánuljon meg bárhogy. Azt is megtanultam, ha  van valami, ami miatt kibillenek a középpontból az azért jött az életembe, mert .....ott....még .. "szar van a palacsintában" Az enyémben. Kizárólag. Később amikor már felülemelkedtem az ego sérelmein, és az előbb felsorolt dolgok beépültek a lényembe, együttérzéssel fogadtam, ha valaki nem alkalmazta az Önfegyelmet.:) De nem vettem személyes sértésnek, és támadásnak. Úgy jutottam eddig el, hogy figyelni kezdtem magam, melyik aspektusom érezte a "megbántódást" a másik kinyilatkoztatása következtében. Nyakon csíptem magamban (mint ahogy Kuthumi szokott engem ) és ....kidolgoztam, felülírtam, elengedtem stb Megismertem magam, és ezután lépett elő a következő dolog Szeretni magam.!!!! Nálam így volt. Ezekkel egyidőben a finomfizikai érzékelés is szépen kirajzolódott, erősödött és a helyére került sok dolog,energetikailag is amiktől féltem:) Megtanultam az adok -kapok - (most aktuálisan legyen az a társalgás mögött rejlő) energiákat érzékelni. Melyik rész az amelyik vitába, a "nem elfogadásba", oda-vissza dobálásba bocsájtkozik.. tolja- húzza magára, vagy éppen magától az energiát.Férfi? Női?Gyermek? Nekem is volt a középső nevem káosz :) Ezért elfogadom, ha valakinek most az.:) Meggyógyítva - ezeket az aspektusokat ,majd egybeolvasztva lassan kialakult az egység bennem.És jöhet az androgün "aspektus", meg a többi... Csak ezek után. Végre előléphetett a humor is belőlem önfeledten........Annak figyelembe vételével amit megtanultam a "nagyoktól " (lám megint csak idézek :) "Bánjatok egymással a legnagyobb tisztelettel,kényeztessétek egymást minden adódó alkalommal,mert magatokat kényeztetitek. Emlékezzetek rá ,hogy ez egy Játék,és játsszatok együtt jól /a Csoport / Hálás vagyok,és köszönöm az életembe lépett minden"tanítómnak" hogy többek között megtanították ezt is: " Bölcs ember az ,aki megérti, hogy csak az azonos önmagával, amit az adott Most pillanatában választ."/ Tóbiás/

2.Voltaképpen "hangosan"gondolkodom. Remélem nem aratok vihart avval, hogy szelet vetek. :) Az utam az egység felé igen nehéz kérdés elé állította lényemet. A kereső fázisban össze-vissza kapkodtam a "tanítások" milliói között.(6-7 évvel ezelőtt) Ahogy telt - múlt az idő (ami nincs :) megtaláltam a módját a szelektálásnak, mert a szívem rezdülését az olvasottakra, vagy hallottakra nem hagytam figyelmen kívül. Dilemmába kerültem sok minden végett, lehet magyarázgatni, miért okozott ez nekem dilemmát, de azt nem akarom. Most már megnyugodtam, az utolsó 2-3 Kuthumis anyag olvasása után még jobban.Csak jól éreztem én ennyi beavatás-beintegrálás 6 év magamon dolgozás után, hogy valami nem kerek.:)!  Az életemben megjelenő ismétlődő helyzetekkel kapcsolatosan, amiket az észlelésük után gondosan kielemezve, másképp próbáltam megoldani "a mesterek megadták a választ." Főként az foglalkoztatott, hogy oldjam meg ezeket, ha már leváltam a régi tömegtudatosságról,amiben szerintem teljesen nem is voltam benne.:) "Sokszor, ha az egyén felismer egy mintát, akkor nem állnak rendelkezésére a megfelelő eszközök, amelyekkel tehetne valamit azért, hogy változtasson rajta" (Nada úrnő: Folyékony rács 3.)

Húha most nagy önigazolást érzel mi ? - kérdezte egy hang bennem.

Á dehogy! Csak megnyugodtam és megláttam ,hogy ezeket az ismétlődő mintákat a fokozottan tisztuló gondolatmintáimmal, erősödő szívtudatosságommal, levetkőzött szegénység és áldozattudatossággal miért nem tudtam átalakítani, megszüntetni már régóta. A szőnyeg alá söpörtem azt az érzést, hogy nem minden múlik rajtam, és képtelen vagyok megoldani dolgokat, pedig magamhoz ragadtam a hatalmam. :) Vagy mégse ? "A Sötétség megpróbál szétrombolni minden erőfeszítést, hogy visszatartsa a folyékony rácsokat és azokat célozza a leginkább, akik a legtevékenyebb részt vállalják ezeknek az energiáknak a gondozásában. Ezért fontos, hogy tudatában legyetek ennek, mert meg fognak próbálni teljesen és véglegesen eltéríteni és megsemmisíteni." (Folyékony rácsok 5. Mária M.) Ez is hiedelemrendszer? Vagy mégse ?

Nahát! Egyszerű kivetítés ?

" Amikor a Sötétség, a tudatlan, a semmibe vett vagy a szeretetlen ezen a módon beavatkozik, akkor fontos, hogy a testeteket erősen tartsátok." Azt hiszem itt az ideje megtanulnom bukfencezni :) DDD Az egész amit irkáltam talán lényegtelen. Ez a lényeg !: „A 12. dimenziós kapu lehetővé teszi minden tiszta szívű, tiszta gondolkodású és tiszta szellemű embernek, hogy szabadon beléphessen ebbe a dimenziókapuba.” Hála a mindenségnek. Amen.

3. A mindennapjaim eseményei, amiket próbáltam már tudatosan megteremteni, a külvilágban nyúlfarknyi jelét sem mutatták annak, hogy elindult a kiáradása a szellemből a fizikaiba.(Mert még nem ugrott ki a bokorból ?) Sőt egyre nagyobb zűrzavar alakult ki körülöttem. Az igaz, hogy a kerítés mögé állva néztem sok esetben, ritkán kiesve a középpontból, de aztán azt is megkérdőjeleztem, nem félelem-e az oka, vagy a közönyösség. Nem. A szívemből terveztem, az önbecsülés az önszeretet érzésével. Rendszeresen a napok különböző időpontjaiban megálltam 1-2 pillanatra visszanéztem saját megnyilvánulásaimat, akár szóban, akár tettekben fejeztem ki magomat.Ezen belül felidéztem azt is, mikor melyik aspektusom hatására történt úgy ahogy. Ó hát már mikor megkaptuk a beavatásokat! A háromszoros istennő és a férfi 3 aspektusait. Olyan egyben vagyok , hogy az csuda! Mi a bibi akkor ?

Hát, hogy aktiválódott- e már? Mert bizony, az akkor aktiválódik, ha magasabb tudatszintre emelkedik a témában a delikvens. Na mégegyszer ízekre szedtem magam, (finom vagyok :) annak, aki szereti az édes - savanyút, na nem kínaiban (bocs) magyarban )

Első gondolatom .... tökéletes vagyok ! Már most isten/istennő vagyok! De a bennem lévő isteniség ezt a tökéletességet akarja megtapasztalni? Ezt ami most van ? (hát a mostani spirituális, pszichikai, mentális , intellektuális szintemen, igen.) Vagy van ennél több is? Nem nem, egyáltalán nem ezekre a tapasztalatokra vágyik már. Na akkor vegyük újra elő a vágyat, a szükség hangját, a szenvedélyt. Van képzeletbeli ásóm, kapám, a nagyharangot meg a kis templom plébánosa biztosítja itt a lakótelep közepén. Régi önmagam, kigúnyolt, megalázott stb stb teremtései jöttek sorban szépen (ahogy a csillag megy az égen... mert úgy érdemes ) tudatosítás, elengedés... már rég okés vagyok ebből a szempontból is :) .... Újragondoltam magam.

Kezdetben vala az ige.... Ráadásul néha még a régi paradigma szerint, de már többségében új energiásan szikráztak az elektronok az agyi idegpályáimon, bekapcsolva az újrahuzalozás eredményeképp újszülött kötéseket is. Miért nem sikerülnek bizonyos dolgaim ahogy szeretném ? - Állj ! - mondtam magunknak - mind a 12 női-férfi részemnek, átkiabálva az összes párhuzamos létsíkomra. - Melyikőtök az, amelyik végett nem tudja érvényre juttatni az Egész amit tapasztalni vágyik? Gyere csak ide !

- Na végre ! -jött előre csodás fénnyel - Rég erre vártam, hogy szólíts - de meguntam, beálltam a többi aspektus mögé...vagy egyszerűen hátat fordítottam neked...és kiballagtam belőled.. Az egyik férfiaspektusom volt, akiben az egyik női aspektusom nem bízott meg. Mert ismeretlen, nem megszokott volt a számára. Olyan új energiás :) És akkor .....leírhatatlan felismerésekben lett részem. A fizikai életemben is megjelenő aspektusom volt, azért, hogy most magamba minden jellemvonásával megbarátkozva beintegrálhassam, és aszerint kezdhessek el élni, ahogy azt ővele szerettem volna, de nem volt bizalmam. Most vagyok szabad, és most tettem azzá őt is. Itteni tanítóinkat nem pontosan idézve : Hiszen: „ Hogyan várhatnánk el valamit hogy megjelenjen a külvilágban, ha belül még nem "rendelkezünk" vele.”

Gárdi Marianna - Óda Mindenhez ami VAN.


Óda Mindenhez ami VAN.

2009

Teljesek vagyunk.

Nincs HAT-almád felettünk. 

Mert a részünkké váltál, úgy hogy elfogadtunk átöleltünk és beborítottunk a feltételnélküli szeretettel.

Addig, amíg azt hittük te rajtunk kívül állsz, addig nem értettünk meg.

Csak addig nem értettük az isteni üzenetünket, amíg a fátyol vékonyodásának hatására fényesen ki nem íródott szemünk elé, majd kecsesen a szívünkbe olvadt, aztán laza folyékonysággal áthatotta az egész lényünket, és beáradt általunk talpunkon keresztül a Földanyába és a Földanya: - Na végre! Tanúsítom - kinyilatkoztatásával keveredve, robbanásszerűen felfutott a gerincünkön és kiterjedt a koronánkon: 

Addig amíg a hiedelemrendszerek, amiket az anyatejjel szívtunk magunkba, nem alakultak át bennünk, addig nem emlékeztünk erre.

Adamus említette, ha kijelented, hogy semmi, akkor az feltételezi valaminek a hiányát. És akkor az a Valami van. Akkor olyan nincs, hogy nincs.

Legfeljebb nem látod, nem érzed, nem tapasztalod olyan formában, hogy "van".

A valami : volt, van, és vanni fog. :)

Ha te a valamit "volt"-nak érzékelsz, az azért történt, mert elkülönítetted magad tőle. A különböző hiedelmek, félelmek következtében.

Pl:

XY-nak sem sikerült ....A nénikém is úgy vesztette el, hogy.... A bácsikámról, meg már ne is beszéljünk! Rólam meg főként :)

Kicsit megmásítom a híres mondást:

AZ ALMA ÉN VAGYOK.

És bizony mára már hétpróbás angyallá váltam.

És TI IS! Mivel most itt vagytok, vagy olvassátok! :)

Véletlenül, meg a fátyol miatt: a szomszédok almafáját néztétek olyan sokáig, hogy elfeledkeztetek arról, hogy nektek meg almáskertetek van.

A szomszéd kertjének zöldjéről, meg nem most teszek említést. Jóóóó?

Mindent, amit a régi tudatosságotok szintjéről tettetek, vagy nem tettetek, bocsássátok meg magatoknak, …ha még nem tettétek volna meg :)... - Írd csak oda, kacsintott rám most Kuthumi nagyúr aki ezt a pár szót az aktiválásoknál szokta mondani.

A fátyol... hát igen... olyan sokat emlegették már a nagy mesterek, hogy mi tettük a szemünk elé ki kevesebb, ki több réteget, persze ez megint csak egyénre szabottan manifesztálódott.

Eszembe jut... már az esküvőmön is renegát voltam, mert nem engedtem lefátyolozni magam..…..hátul lógadozott.:))

Nem tudatosan, de gondolom átsuhanhatott a lelkemen.

- Nana! Elég nekem az a pár réteg amit fentről hoztam magammal. Az angyalát! Ja, az angyalom figyelmeztet, hogy engedjem el az egócskámat! Koncentráljak az üzenetre.

Teljesek vagyunk ! Próbáljam az eszetekbe vésni.

- Na de angyalom! Nem vagyok én Mózes, kőtábla se nincsen, vésse be mindenki magának.

A jobbkezesek balkézzel, a balkezesek jobbkézzel, kicsit megdolgoztatni a kevesebbet használatos agyféltekét, evvel segítendő a két agyféltekét összehangolni .

(Főzésnél nem kell a másik kézzel keverni az ételt... tapasztalat... majdnem lekavartam a lábast a platniról.)

De! A neveteket írogathatjátok a másik szép kezetekkel... persze azt a nevet, amit magatoknak éreztek magatokról.

Teljes vagyok. - ezt is írhatjátok

A keresztet a hátatokról leraktátok, aztán felraktátok a T-betűt. És szépen lassan A T-betű a hátatokon átalakult T - betűvé. Tanuló - Tanító - TELJES

A betű színe változott. A szivárvány minden színén keresztül váltakozva. Arannyá. Aki szerény akar maradni az le is veheti, (a lenyomata úgy is ott marad ) elteheti jó helyre, a Fény előtt nincs titok  :)

Búcsúzóul egy kis nyelvtan:

Rajtam kívül nincs semmi

Rajtad kívül nincs semmi

Rajta kívül nincs semmi

Rajtunk kívül nincs semmi

Rajtatok kívül nincs semmi

Rajtuk kívül nincs semmi

Aki nem hiszi ...járjon utána.

Hogy ez nem óda volt? Oda se neki

Gárdi Marianna - Bilincs nélkül

Bilincs nélkül


Írta: ©Margardian 2009. november 15. vasárnap

Amikor annyira felfelé és kifelé tekintesz a világodból, figyelmen kívül hagyhatsz sok olyan hatást az események sodrásában, amik a belső világodban elrejtőznek.

Mire eszmélsz, addigra részeddé válhatnak (hiedelemmé, és stagnálttá rögzítheti a személyes életed megváltoztatására mozdító cselekedeteidet), és bilincsként tarthatnak olyan helyzetekben amik közhasználatú szóval élve, nem az előrejutásodat szolgálják.

Többek között kihathat az anyagi világodban zajló események stagnálásához. Ha a rendszeres befelé tekintést gyakorolod előbukkanhat, mi tart bilincsek között (persze fel kell merni tenni a kérdést)

Ezeket : "Szinkronban van-e ez a te lelkeddel?  Felül tudsz-e ezen emelkedni és meg tudod-e érteni a nagyobb összefüggést?"(ahogy Kryon mondja)

Elfogadod-e azt a megnyilatkozást, hogy a régi fogadalmak, szerződések lejártak?

Ha igen, tudod-e melyik az, amiről azt "gondolod", hogy  még ha lejárt szavatossággal is, de még táplál téged?

Amikor tudatosítottad milyen válaszokat adott lelked ezekre a kérdésekre, érzed, hogy valamelyik aspektusodat még bátorítanod kell, (hogy hogyan ......az legyen a saját érzésed szerint) akkor szépen lassan enyhül a  "bilincs" szorítása.

Miközben elképzeled , és érzed, kifejezed szándékodat ennek megszabadulásától, és hogy ez történjen kegyelemben, mindenki javára. (Egyébként eleve mindenki javára szolgál, ha csak egy ember is megszabadul a bilincsétől) -.... látod, hogy átalakul egy aranyszínű selyemszalaggá, már nem is szorít.....azután a szalag is leválik lehull a "csuklódról".

A fentieket használhatod, ha képek segítsége szükséges a tudatosításhoz a folyamat elindításához..

Van aki azt mondja, minek lacafacázzak, egyszerűen kifejezem a szándékom és kész. Ez is biztosan beválik. Saját kifejezésemmel ezt én úgy értem, "az elme villámlátogatást tett a léleknél" Biztosan olyan tudati és lelki szinten van, hogy "veszi rögtön a lapot", amikor az életében változások következhetnek.

Gárdi Marianna - ÉGI TEAM

 ÉGI TEAM

©Margardian  

Budapest.2009.09.06

Akik ismernek tudják, hogy a sok Új tudatosság tanaival dolgozó fénymukik,  az egyik felemelkedést segítő Kuthumival fémjelzett :) Arany Templom Tanításokat szoktam megerősíteni, azoknak a szívében és elméjében akik ezt az utat járják.  És mindig van felfelé az adott anyagokkal kapcsolatosan kérésem a mesterekhez, hogyan szemléltessem könnyebben befogadhatóan az adott anyagok.                                             



Majdnem mindig egy egy részt az adott anyagból feldobok a  nagyérdeműekhez. Legutóbb az alábbiakat a 9.9-es és a 9.19-es  aktiválásokból"Amikor lezárul az átjáró a régi paradigma asztrális síkjához, azzal megnyit egy igen erőteljes új rendszert, amiben az arra készen állók képesek lesznek teremteni. A leges legelső lépés, amit mindannyitoknak meg kell tennie az, hogy tudatosan döntsétek el, hogy mindennek hitelt adtok, ami új és semminek sem dőltök be, ami régi, régi a múltatok paradigmája értelmében, régi azon minták értelmében, melyeket ebben az életidőben tapasztaltatok meg." 

"Az elkövetkező dolgok dinamikái meghaladják a felfogóképességeteket. Azt kérjük most,hogy bízzatok benne, hogy létezik egy erő módszer messze túl a képzeleteteken, az emberi elménél, az emberi alaknál és a tudatosság jelenlegi szintjén álló emberi képességeknél hatalmasabb eljárás a teremtésre."

Evvel az anyaggal kapcsolatosan is volt egy "kinyújtózkodásom" a magasabb birodalmakba és csodálatosan megfogalmazott képekkel illusztrált fénycsomagot kaptam. Megpróbálom nektek emberi szavakba öntve prezentálni. 

- Az életed folyását már sokféleképpen szimbolizáltuk, tudod nagyon tetszett neked amikor a Képzeld el a Kozmikus Kereket CD-ként részhez értél N.D.W. Beszélgetések Istennel című könyvének olvasásában. Hasonló módszerrel mutatjuk meg most neked, hogyan képzeld el a teremtésnek- társteremtésnek folyamatát azon a szinten, aminek a beintegrálásában tudatosan közreműködsz és még rajtad kívül sokan mások.

Hogy vidám, humoros, és emészthető legyen... vegyük példának a Forma 1-et mit is gondoljatok arról, miként létezik az a fentebb említett "erő módszer" ami messze túl a képzeleteteken, az emberi elménél, az emberi alaknál és a tudatosság jelenlegi szintjén álló emberi képességeknél hatalmasabb eljárás a teremtésre.

(Nem semmi volt ahogy a Team -et csakra kereket cserélni láttam, meg huzalokat sorosan bekötni, kiiktatni és megszakitókat beiktatni az agyi idegpályáimon.) 

Közben jött a magyarázat: 

Az égi Forma 1-nen Te vagy a pilóta. Neved az egyhegyűség kedvéért legyen: Homo Kristos.

És vagyon az "istálló" aminek jelen esetben nincs jelentősége, de Marga (mármint én:) a Hungaro-Magharo nevet adta, (és vegyétek tudomásul, már nem "ring" (KÖR) hanem spirál) 

Tehát tagja vagy , te..... az új energiával hajtott, szivárvány színekben pompázó forma, a Szabvány.

Több istállóban is lehetsz tag, mivel multidimenzionális lény vagy.

A más istállókból ittlévőket a teljesség igénye által, de a Nincs Idő miatt hagyom ki.

Szóval mi ezt a szabványt, Téged, Titeket kértük és kérjük, hogy bízzon abban a támogatásban, ami a magasabb birodalmakból érkezik, folyvást folytonosan.

Kis betekintés a Csapat munkájáról: 

Amikor a Box-ba érsz (mert kis felemelkedési tünetek miatt kiálltál a mezőnyből) az Égi Team villámgyorsan ellenőrzi a kerekeket,(csakrák) a motort (szív) az üzemanyag szintet (energia-összetevők), a szűrőt, a féket, ésatöbbi ésatöbbi , majd beállít mindent az új körre.

A Szoláris Csapat földi tagjaként önmagad szervizelésének és a team segítségének "eredményeként" aktiválódott csili-vili járműved, és a Galaktikus Központ által bevésett díszítő elemei , felkeltik a figyelmét sokaknak. A rögzült tudatosság szinten lévők ezt a Fény-futamot csak Flúgos Futamnak nevezik.

Rá se ránts...mert ..kisodródhatsz. :) /Ha láttál már Forma 1-es közvetítést, akkor tudod milyen nehéz visszatérni a pályára : Ami a ti esetetekben a Tökély Útja. De ott van segíteni Soltec, Babadji, Hilarion, Kuthumival az élen, felsorolni sem lehet még mennyi mesterrel karöltve, segíteni téged megélni az Isten-ségedet, s visszaterel téged életed bulijába!  A tökély útja útszakaszainak befutása egyre könnyebbé válik , a belső hangod egyre erősebben hallhatod és rábízhatod a "mitfárer" szerepét.

Az "erőmódszert" a teremtésre, mivel jelenleg még ténylegesen meghaladja az emberi képzeletet, elmét és tudatosságot, a GPS-re hagyhatod (GPS = Gaia, Plejadian, Syrius) 

Rájuk hangolódva félrehúzódik a sokat emlegetett fátyol, villanásnyi apró betekintést nyerhetsz az eljárásba, amit azon nyomban megértesz és el is felejtesz. 

Ami marad az a bizalom, és az a filing, hogy. (bocsánat a kifejezésért)   - Aztaaaa! Ezek aztán tudnak !

És ez , nem jelenti azt, hogy átadtad a hatalmadat az életed irányításával kapcsolatban, mert részük vagy. Bennük vagy és ők, tebenned.

 Amikor teljes bizalmadat érzi a team, akkor megkezdődik az áramlása feléd , szent szerződésednek megfelelően mindennek, ami az autentikus, teljes és tökéletes Énednek kell. Ez a pár mondat, csak egy csipetnyi ismertetés volt, a földi emberi lény -isteni társteremtéséről az Égi teammel.  

Margardian vagyok, voltam, leszek, többek között a Kuthumi istállóból, amit a Nagy Fehér Testvériség szponzorál.

Gárdi Marianna - Az Egyetlen Szív napja

 Az Egyetlen Szív napja

©Margardian  2009. április 15. Budapest

Szeretteink. 

A legelső amire kérlek benneteket, hogy vegyetek pár mély lélegzetet, nyissátok meg szíveteket és a fejetek tetején lévő vezetéken át nyúljatok fel amilyen magasra csak tudtok, hogy az aranycsöveteken át betudjátok fogadni: 

AZ EGYETLEN SZÍV ÁLDÁSAIT. 

Becsukhatjátok a szemeiteket, ha akarjátok, de mindeközben maradjatok leföldelve a testetekben, teljesen éberek.

Vannak akik azt gondolják,minden nap a -Föld napját -Gyermeknapot -Anyák -Apák napját -Állatok -Fák -napját ünnepelhetnénk, és akkor minden napunk az egyetlen szív napja lenne.

Az is.

Az összes élőlény közös tánca. Az éppen akkori pillanat folyamában lélegző lények, egyedi összetételű érzelmi, intellektuális, pszichológiai, és az anyagban megtestesülésük, egyedi frekvenciájának folytonosan változó, hömpölygő, áramló, áradó érintkezése. Egyetlen - egytelen.

A minden ami van egyetlen szíve, magába fogadja az összes szívet az univerzumban.... és ti is összeköttetésbe tudtok kerülni bármikor, bármelyik másik földi lény szívével. Hasonlóképpen mint a tudatával. (ezt a mentalistáknak üzenem :) Mivel szívetek is elektromos impulzusokat fogad be, elvegyíti magában, azután kibocsájtja a saját rezgésével megfűszerezve, nem csak az agyatok.

Többek között ezért is mondjuk, hogy minden egy. És ezek a különböző töltetű, dinamikájú frekvenciák egy rezgésszintre hozhatók.

Az élő példa erre : A KÖZÖS ÖRÖM.

Közös öröm kettő, vagy - akár milliárdnyi lény között. Amikor képes valaki más örömével azonosulni (együtt érez), vagy a közös cselekedet sikerélménye a szíveket megnyitja, egymást még magasabbra emelik a Minden létezőhöz tartó úton.

Elgondolkodtató szeretteim, hogy az Együtt Érzésnek ezt a minőségét, miért nehezebb a többség számára érezni. Ugyanakkor a ti szóhasználatokkal élve ha bajba kerül valaki, vagy egy csoport. Részvétet, Együttérzést éreztek. Akik erre képesek (nagy többségben ) Ellenkező esetben írigységet éreznek más / mások iránt, amikor hírt hallanak valaki, vagy valakik öröméről a világban. Ez azért van, mert a dráma frekvenciája van berögzülve bennük.Ilyen esetben ha ennek tudatába kerül valaki, azt ajánlanám vizsgálja meg a saját egyetlen szívét.

Minden csatornázott anyag 2003 -óta ezt az utat próbálja segíteni, megkönnyíteni,  és ti ezt tudjátok, úgyhogy azt hiszem nem fontos ezekre kitérnem ezen a szép napon. Gaia és minden érző lény napján.

Mária Magdolna az új hajnal kezdete című közvetítésében már kinyilatkozta: " És az Egyetlen Szív aktívan dobog."

Hallod ? El tudsz csendesedni hogy meghalljad ? Bele tudsz olvadni az egészbe ?

A nagy szív szimfóniájából kihallhatod a pillanatban....az elsőt és az utolsót dobbanó szívek millióit is.

Gaia szíve adja az alapritmust. Ha ez csak egy pillanatra is sikerült, már tudod mit jelent , hogy Egyetlen Szív.

Először kezdd a saját egyetlen szíveddel. Ismerd meg minden rezdülését.

Saját egyetlen szíved ritmusának hangjait. Csak figyeld ahogy dobog.

Azután amikor már minden részletében ismered, hangolódj rá egy másik lény szívére. Nyitott szívvel tedd. Mások szívére hangolódni,  úgy hogy a tiéd zárva, több szempontból is sikertelen kísérlet lesz, abban az értelemben mondom ezt, hogy pusztán mentális gyakorlat marad.

Kérlek érezd is meg. Érezd is meg.

Mikor két nyitott szív felveszi egymás ritmusát átáramolnak egymásba, és ez egy csodálatos dinamika. A benned lévő végtelen te aspektusai közül melyik részed érez ?

A benne létező aspektusok közül melyikre hangolódtál ? Érezd meg, mit üzen a te nyitott szívednek.

Figyeld meg, mit üzensz te az ő szívének. Érezd a dinamikáját.

Szeretnélek megkérni benneteket, hogy az elkövetkező napokban fordítsatok nagyobb figyelmet az életetek eseményeinek dinamikájára is.

Minden helyzetben ahova helyezitek magatokat ott van egy dinamika, amit, ha a helyzet nem megfelelő számotokra a dinamika megváltoztatásával a szituációt is más kimenetelűvé változtathatjátok.

Mindig, minden helyzetben az éberség egyre magasabb szintjét fogjátok elérni, és ez az egyik gyakorlati módja a mester alkimistává válásotoknak.

Lélegezzétek most be ennek az egyetlen szívnek a dinamikáját,.......... és emlékezzetek arra, hogy mindig veletek vagyunk, és szeretünk benneteket. ......


Gárdi Marianna - Mesteremnek

 


Mesteremnek. Játszásiból.

Hálás vagyok a Mindenségnek, hogy segítsége lehetek Mesteremnek,

hogy általam még mesterebb lehessen!

Így azt is gyakorlom, hogyan teremtsek jobbat a világnak.

Na még egy lapáttal!

Ilyen tökéletest is mint Te vagy, csak én tudtam teremteni magamnak.

És...... lassan...... egóm sincs már! :)

Imádlak!

És..... játszani is engedem szép komoly fiamat!

Margardian

Gárdi Marianna - A varázsmondat

A varázsmondat

Neked, aki most tanulod, hogyan "imádkozz" – Önmagadhoz – Önmagadért.


Szeretlek - mondtam, és átöleltelek az energiámmal. Beburkoltalak.
- Érzem, hogy biztonságban vagyok Isten tenyerén, de nekem most ez nem segít a harmadik dimenzióban járva-kelve, csak annyit, hogy nyugodt vagyok több aspektusomban – válaszoltad…és gondolkodni kezdtél, mégis milyen jó, hogy ezek az aspektusok már általad is felismerhetőek, és megtámogatják a még berögzült mintákkal átitatott szárnyaszegett (vagy még nem kinőtt?) részeit EGÉSZ-ségednek.-
Hálát érzel mára már mindenért, közben várod a jeleket- merre tovább.
Nem azért, mert elbizonytalanodtál hitedben, hanem mert a földi létezésedben elérted a tömegtudatról való leválást, és nem találod azt a megoldást, ami azokat az én részeidet is hozzátranszformálják a már tudatosság alkímiáját tartalmazó autentikus énedhez, ami már nagyon teremteni próbál magának a tudatosság alkímiájának folyékony szeretetén keresztül.
Saját lelkét, és nem egóját kielégítendően.
Az ebben a földi létezésedben számolatlan kis halálok és újjászületési fázisok, általad utolsónak hitt körét már nem futod, hanem sétálod, mivel tudod amit tudsz, többek között: a jelenben élni, annyi mint elfogadóan, éberen látni, érezni, kommunikálni, és cselekedni.
Mindezeket a szíved közepéből (honnan is máshonnan a kristálytudatosságon kívül?)
Végre megszeretted magad!
Emlékszel arra a gyakorlatra, amiben a tükör elé állva a saját szemedbe nézve belemondtad magadba a varázsmondatot?
„Marga, boldoggá teszlek!”
Először furcsa érzésekre lettél figyelmes.
Olyan…idegentől jövő volt, és belül közben azért sóvárogtál, hogy lépjen az életedbe valaki, aki boldoggá tesz.
Tétován is hangzott, amikor hangosan kimondtad!
Te magad sem hitted el, hogy képes vagy boldoggá tenni magadat.
Sok idő elteltével újra a tükör elé sugalltalak, hogy ismételd el ugyanazt a mondatot. Mondd ki most is hangosan…
Akkorra , még viharosabb időkön mentél keresztül.
Erősödtél minden szinten, tudtad ezt, és már határozottan, de dacos akarnok felhanggal jelentetted ki.
Mostanra megszeretted magad!
Mindenestől.
Mennyire is másképp hangzott ez a mondat! Mit hangzott! Csengett! Ragyogó tekintettel néztél, már nem farkas- hanem, angyalszemet magaddal.
Most még könnyebb lesz neked.
- Köszönöm, hogy rávilágítottál erre.
- Erőt adtál!
- Elkezdem azt az utazást, ami elvezet odáig, hogy a saját tenyeremen ÉN tartsam MAGAM.-

Metatron Arkangyal: Az Új Föld - Új Te-vel kezdődik

Metatron Arkangyal:  Az Új Föld - Új Te-vel kezdődik részlet: 2012.04.30-ai  Metartron hírlevélből

Fordította: Gárdi Marianna

Metatron arról beszélt, hogy a tiszta aura és a földeltség állandósítása elkerülhetetlen ebben az évben, mert egyre erőteljesebb energiák érkeznek, általában a holdfázisok váltakozásánál, a napkitörések idején (ami egyre több lesz) és nagyon fontos az önmagadhoz képest legjobb állapotba hozni magad a nyári napfordulóra.

Mind a  33 csakra létfontosságú. Sokan csak a 7 főcsakrát is csak elől tisztítják, gondolva elég az.

Arról is említést tett Tyberonnon keresztül, hogy jól figyeljünk arra, mit gondolunk, mert a teremtés felgyorsul és csak kapkodhatjuk a fejünket, mert az is megvalósul amit nem szeretnénk vagy félünk megtapasztalni.

Ezért csípjük el a gondolatainkat, és ahogy észrevesszük, hogy a múlt tapasztalatainak berögzült mintái előjönnek, gyorsan helyettesítsük be avval, amit megtapasztalni szeretnénk.(ezt régen is így volt ajánlatos, de most lerövidül a manifesztációs idő ezért hívta fel nyomatékosan a figyelmünket erre.)

Boldogságot a teljesen jelenben élés, az éppen abban lévő (jelenben) kihívások teljes elfogadásával lehetséges megélni. A boldogság jelenlétét a jó érzés kíséri. Az igazi boldogság állapotában már semmi neheztelés, vagy bűntudat nem található meg.

Az új Föld - Új Te-vel kezdődik..és ez minden apró kis én átalakítását igényli..

Metatron Arkangyal - Hibaelhárítók, renegátok vagytok


Hibaelhárítók, renegátok vagytok

www.Earth-Keeper.com

Metatron James Tyberonn friss hírleveléből egy részletet fordítottam, mire figyeljünk 2012-vel kapcsolatban.

Fordította: Gárdi Marianna

 

"Itéletnapi próféták léteznek, ők a fogaskerekek a média által terjesztett hírek közvetítésében.
Néhány végzetspekuláns, félelmek generálásával különösen termékeny talajra lelt az emberek többségében, üstökösök, aszteroidák ütközésével, gazdasági összeomlás rémhíreinek terjesztésében. Ők akár ismeritek őket akár nem, a félelem energiájának generálásával, azon vibrációval táplálkoznak, amit ezekkel a rémhírekkel a fizikai testetekben kiváltanak.
Azt mondjuk nektek a felemelkedés be fog következni."

Itt az ideje elengedni a régi energiákat. Legfontosabb köztük a félelem "energiája", hiszen akkor nem táplálódnak azok, akik ettől érzik "jól" magukat. Ezért állandóan ébernek kell lenni.
Amikor tudatosodik, hogy huzamosabb ideje nem "féltél" :) kicsit meglepődhetsz, mert érzékelsz egy eddig, még nem megszokott, semlegesnek, ürességnek nevezhető állapotot magadban, ami annyira új, hogy nem tudod mit is kezdj vele. Próbáld meg"feltölteni" (nem találok jobb kifejezést) sok olyan elképzeléssel, érzéssel amit megszeretnél tapasztalni, mert könnyen gondoskodik a tömegtudat valamelyik manipulált vészmadara, hogy a magadból nehezen kidolgozott félelmek helyét, ismételten reinstallálja.( Ne feledd, a lenyomat ott marad még egy ideig és újra aktiválódhat. Marga)

"A kristály Fény küldöttei a X. generáció vagytok sokan, indigó és Kristály gyemekként jöttetek, 46-56 év közöttiek a Föld alternatív úttörői vagytok a Föld felemelkedéséért.

Bölcsesség-Őrzök, Föld-őrzök, Sámánok, Tűz-táncosok, Álom-járók, Fény-harcosok, Forma-váltók, Csillag lények, Vének, Erő hordozók és gyógyítók!
Azért jöttetek, hogy mérnöki pontossággal átalakítsátok a Földi dualitást.
Hibaelhárítók, renegátok vagytok.

Használjuk a tengert analógiának:
Képzeld el a felemelkedést úgy, mint egy hajót a tengeren, ahol a Fény küldöttei a szakértő navigátorok.
Pontosan tudják, hol vannak veszélyes áramlatok, a sziklák ... és tudják, hogyan lehet elkerülni őket, meddig lehet a múltban vitorlázni, hogy fenntartható legyen ballaszt.
Ezek a tanárok, számos területen szakértők, egy kollektív bölcsességgel rendelkeznek, amely páratlan a Földön bármikor a bolygók történetében. Közölük sokan tapasztaltak felemelkedést más bolygókon és más világokban, többször is, ezért tudomásul veszik Itt is a folyamatot.
Most már majdnem készen állsz.

Kiemelt bejegyzés

Adamus karácsonyi üzenete

Adamus karácsonyi üzenete 2008-12-21 Lendvai Dóra   Egy olyan ünnep előtt álltok, ami nagyon fontos mindannyiótok életében, akár így élitek ...

Népszerű bejegyzések