A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ikerláng~Párkapcsolat~Szexualitás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ikerláng~Párkapcsolat~Szexualitás. Összes bejegyzés megjelenítése

2022/10/23

Mihály Arkangyal - A Test, Szellem és Lélek egyesítése az ötödik dimenziós Új Földön(Lélektárs szövetségek)

A Test, Szellem és Lélek egyesítése az ötödik dimenziós Új Földön (Lélektárs szövetségek)


Celia Fenn {Michael Arkangyal}

Forrás: http://shaumbra.wire.hu

Fordította: Skultéty Ágnes

Kedveseink, az Ötödik Dimenzió legnagyobb ajándékainak egyike az örömteli és szerető kapcsolatok lesznek, amit ti fogtok megteremteni, és felébredt létezőkként élvezni. Ha ráébredtek hatalmatokra és kitárjátok szíveteket, a leggyönyörűbb és legszeretettelibb lélektársi kapcsolatokat lesztek képesek megteremteni. Nem fogjátok kevesebbel beérni mint lélektársi szövetséggel.

Sokan kérdezitek:

"Ki a lélektársam?", leginkább azok, akik még mindig egyedül vannak. Sokan egyedül találják magukat, vagy szeretnének kilépni a már nem működő kapcsolatokból.

Ennek a kényelmetlenségnek az az oka, hogy megkértünk titeket, engedjétek el a harmadik dimenziós kapcsolatokat, és álljatok készen teljesen az ötödik dimenziós szövetségekre. Azok, akik már most is egy szeretetteli szövetségben élnek, választhatják azt, hogy felemelik kapcsolatukat az ötödik dimenzióba.

Azt mondjuk, hogy a lélektársatok nem feltétlenül egy bizonyos személy. Több olyan ember is van, aki a tietekhez illeszkedő lélekmintázatot nyújthat számotokra. Az átalakulás és a "felemelés" ezen folyamatában lehet, hogy több lehetőség is kínálkozik számotokra, hogy lélektársi köteléket alakítsatok ki.

A kulcs a lelki összeillőség.

Ez egy energetikai illeszkedés a Magasabb Dimenziók szintjén. Olyan emberek lesznek képesek egymással lélektársi köteléket kialakítani, akik lelkének fény és hang rezgései eléggé illeszkednek egymással ahhoz, hogy a két lélek számára meglegyen a lehetősége annak, hogy teljesen összeolvadjanak, és Ikerláng Szövetséget alkossanak.

Ezt a harmonikus illeszkedést mély mágneses vonzalomként és összhangként érzékeljük.

Tudni fogjátok, ha találkoztok egy lehetséges lélektárssal. A lelketek tudni fogja, és a lélek és a Felsőbb Én tudása rögtön eljut hozzátok is.

Az ötödik dimenziós felébredt állapotban lelketek választásait és megtapasztalásait úgy fogjátok érzékelni, mint saját választásotokat és tapasztalásotokat, mivel az Ötödik Dimenzióba való átmenet lényege pont az volt, hogy fizikai aspektusotok és magasabb aspektusotok csatlakozzon egymáshoz.

Azt mondjuk, hogy a lelketek mindig okkal választ társat, és ez az ok a nagyobb jó szolgálata.

A lélektársi szövetségeket nem az ego határozza meg. Nem az ego személyes öröméről szólnak, hanem inkább arról, hogy hogyan tud egyesülni a két lélek energiája, hogy ezáltal a nagyobb jót szolgálják.

A szolgálat ezen értelmezésében fogjátok megtalálni a boldogságot és az örömöt, ami a két lelket összehozza egymással a fizikai síkon, és a boldogság alapját adja a fizikai világban.

A múltban a lélektársi kötelékek gyakran azért jöttek létre, hogy intenzív belső munkát végezzenek a társak. Nem minden lélektársi szövetség volt boldog, mert a két lélek munkájához hozzátartozott a mély, rosszul működő mintázatok megtisztítása, melyek mindkettőjüknél általános volt. Ám ezt a folyamatot befejeztétek és lezártátok, és innentől fogva a lélektársi szövetségek az öröm és a boldogság megteremtéséről szólnak a szolgálaton keresztül.

Az Új Földön létrejövő szövetségek a bolygó szolgálatáról szólnak, egy olyan örömteli és harmonikus állapotban, ahol a két lélek eggyé válik munkájuk iránti elkötelezettségükben, ami nem más, mint hogy ők a fény létezői a bolygón.

Ez nem azt jelenti, hogy fizikailag is együtt kell dolgozniuk, hanem azt, hogy lelkeik és energiáik támogatják egymást magasabb szinten a közös jó érdekében.

A lélektárs kapcsolatok megalapozása a fizikai síkon:

A Szent Szex szerepe

Ha létrejött egy lelki síkon alapuló kapcsolat, akkor a szolgálat és a spiritualitás eszméit a társak áthozzák a fizikai síkra vagy a "látható" világba is. A pár fizikai egyesülése egy szent cselekedetnek tekintendő, ahol a férfi és női energiákat, vagy a yint és a yangot egy szeretetteli és eksztatikus harmóniába hozzák.

Ez azt jelenti, hogy a lélektársi szövetségekben a társaknak el kell dönteni, ki milyen jellegű energiákat áramoltat át önmagán a kapcsolaton belül.

Ideális esetben a férfi az Isteni Férfi vagy az Isten yang energiájának a csatornája, a nő pedig az Isteni Nő vagy Istennő energiák csatornája.

A szövetségük a Yin és a Yang egy harmonikus egyensúlyát hozza létre ezáltal.

Lehetnek azonban olyan kapcsolatok, ahol a nő választja a Yang energiát, a férfi pedig a női vagy Yin energiát. A Homoszexuális vagy Leszbikus szövetségekben a partnereknek el kell dönteniük, ki melyik energiát választja, hogy a Yin és Yang energiáknak egy olyan összevegyülését tudják megvalósítani, ami utat nyit a Magasabb Dimenziók felé.

Sokatoknak nehéz alkalmazkodni ezekhez a szerepekhez. Annak a partnernek, aki a Női energiát választja, át kell engednie az aktív vezető szerepet a társnak, aki a Férfi energiát veszi magára.

Ez nem uralkodást és irányítást jelent,hanem egy szükséges beállítás ahhoz, hogy a Magasabb Szintek kiegyensúlyozott harmonikus energiaáramlása megtörténhessen, ami csodákat teremt a két ember között.

Ha a Nő átengedi a vezetést a Férfinak, akkor létrejön az Isteni Rend.

Az Isteni Kegyelem el tud kezdeni áramolni. Ám ez egy kölcsönös átengedés, mert a férfi partnernek át kell engednie magát a nő szerelmének, és ezáltal a társak a magasabb vezetésére bízzák akaratukat.

Jelenleg sokan ellenálltok ennek, mert a harmadik dimenziós tapasztalataitok miatt ellenállást éreztek minden ellen, amit uralomként, irányításként, manipulációként és korlátozásként érzékeltek.

Ám a harmadik dimenzió működési zavarai mögött az egyensúly és harmónia ötödik dimenziós birodalma található, ahol a férfi és a női tökéletes harmóniában, tökéletes egyenrangúságban létezik.

Ez a kölcsönös szeretet és tisztelet köteléke, ami a harmóniát tökéletes egyensúlyban tartja.

Az egyensúlynak ezen a helyén nincs félelem és harag, csak elfogadás és szeretet.

Ez a tökéletes egyensúly fog visszatükröződni a pár szexuális egyesülésének alkalmával is.

Az Új Földön a szex és a szexualitás alapja a szellem lesz, és örömteliség fogja jellemezni.

A visszaélés és uralkodás régi mintái eltűnnek. A párok tanulni fognak az energiákról, vagyis a chi-ről, testükkel és szexualitásukkal kapcsolatban. Meg fogják tanulni, hogy a szexet ne csak egy nemzési aktusnak vagy a szerelem kifejezésének tekintsék, hanem az életerő és egészség megőrzésének egy módjaként is.

A szexuális alkímia ősi titkai ismét általános tudássá válnak, és Szent Szexként fogjátok gyakorolni őket, ami a lélektársi szövetségek része lesz.

A Szellemhez és az Ikerláng Szövetségekhez vezető út megnyitása :

Ha egy pár, akik lélektársak, egymásra találnak a test és lélek ezen szent kötelékében, akkor elkezdik vegyíteni az energiáikat.

A szent szex gyakorlása által megtapasztalják az EGY-séghez való visszatérés eksztatikus örömét, fizikai megtapasztalásként.

A test és lélek energiáinak összekapcsolódása és összekeveredése egy spirális örvényt hoz létre, ami voltaképp egy út a Szellem és a Forrás birodalmához.

Ezáltal az energiák lejönnek a Magasabb Síkokról, hogy aktiválják és erősítsék a partnerek testét és lelkét. Az ősi világban a szent házasság és a szent szex rituáléit a papok és a papnők gyakorolták, hogy ezáltal biztosítsák az Isteni Kegyelem áramlását a közösség számára, hogy a mikrokozmosz egyensúlyát tökéletes rendben tartsák. Az Új Földön minden lélek-kötésű pár előtt nyitva áll majd a lehetőség, hogy "szent házasságra" lépjenek, amiben megtanulják egyesíteni energiáikat, és az Isteni Kegyelem és Szeretet áramlását a bolygóra hozzák.

Ha Kegyelem áramlik a lélektárs-páron keresztül ebben a formában, akkor hozzáférhetővé válik számukra az Isteni Feltétel nélküli Szeretet kifejezése, és ekkor Ikerlángokká válhatnak. Eggyé válnak a Forrás és a Szellem energiájában. Egymás iránt érzett szerelmük magában foglalja az Isteni Lényeg Feltétel nélküli Szeretetét, és visszatükröződik általa. Ekkor ők valóban az Isten és az Istennő, akik egyesültek az Isteni Feltétel nélküli Szeretet Szikrájának szolgálatában, valamint földi megnyilvánulásában.

És megismételjük, ez mindenki számára elérhető, akik lélektársi szövetséget alkotnak az Ötödik Dimenziós Új Földön. Ez egy hatalmas örömet jelentő ajándék, amiért mindannyian dolgoztatok oly sok dualitásbeli létidő alatt.

Ez az Egység Tudat gyakorlati megtapasztalásának ajándéka. Feltétel nélküli Szeretet, Szex és Szellem:

Egy ősi egyiptomi történet

Kedveseink, ahogy az ősi bölcsesség visszatér a bolygótokra, újra magatokévá teszitek az Istenek és Istennők bölcs történeteit. Szeretnénk figyelmetekbe ajánlani egy gyönyörű történetet az ókori Egyiptomból. Hogy megmutassák, hogy értették a szent szex jelentőségét, mint az egyensúly szent harmóniájának szolgálatát, Geb és Nut történetét mesélték. Nut volt az Ég Anya, a Kozmikus vagy Galaktikus Anya Istennő. Geb volt a Föld Apa, ami a Föld Bolygót szimbolizálta, amit férfinak tekintettek(egy olyan meghatározás, ami újra nyilvánvalóvá válik az Új Földön, ahogy a férfiak újra visszaveszik aktív, sámán szerepüket.) Ebben a történetben Nut és Geb, vagy a Föld és az Ég, minden nap összekapcsolódtak a szexuális egyesülés alkalmával. Ebből az egyesülésből Nut minden egyes nap megszülte a Napot, ami fényt hozott mindenkinek. Tehát a szent közösülés értelme az volt, hogy fényt hozzon a bolygóra. Megteremtette a szent egyensúlyt, ami lehetővé tette az Isteni Kegyelem áramlását. És ha az Isteni Kegyelem áramlásban van, akkor az csodákat teremt!

Tehát, kedveseink, ha magatokra öltitek Isten és Istennő szerepeiteket, melyhez jogotok van ember angyalokként, akkor a szellemetek elvezet benneteket lehetséges lélektársaitokhoz. Ha úgy határoztok, beléphettek egy szent házasságba, ami szolgálatotok része lesz, hogy fényt hozzatok a bolygóra. Ez az öröm ajándéka, amelyben minden Ötödik Dimenziós Ember Angyal részesülhet!

Vénusz tánca


Mi folyik itt ?

Írta :Margarita -Zoé

Forrás: www.magunk.hu

Igen, pontosan ez a lényege. Folyik. Merthogy ez az energia szabadon áramló formája, a kötések nélküli. Nem szilárd kristályszerkezet, nem szilárd forma, hanem folyékony, áramló ultravalóság. Hipergyors, alakváltó, térfüggetlen, más a viszonya az időhöz.

Valami történik a párkapcsolatokkal mostanság. Vagy inkább a hozzájuk való viszonyunkkal. Duálpár-Iker. Mit is jelentenek ezek, és hogyan működnek az életükben? Rég megszokott „jól működő” kapcsolatok veszítik el a talajt, és repülnek ki alólunk.

Vagy inkább mi repülünk? Méghozzá felfoghatatlan hiper sebességgel. Ami 10 évig természetes volt, az már pár nap alatt képes relativizálódni,mert az új valóság felülírja a régit.

Az elme választana: vagy-vagy. De a szívben nincs választás. A szív egyként szereti mindkét oldalt, benne a kettő nincs külön. Ezért a szív nem tud szétválasztani.

Az, hogy elkezdtetek a szívetek szerint élni. És ez másfajta valóságot teremt körétek. Az a szellemi lény, aki a MAGotok, a szív-állapototokban életképes. Egyébként alszik. Amikor azonban felébredhet bennetek, akkor alapvetően változik meg az életetek.

Eddig egy elme-vezérelt életet éltetek a sűrű anyagi közegben, aminek nagy volt az ellenállása, és nagyon lassú. Ez volt a személyiség-énetek, melyet fizikai testbe emberként kifejeztetek. Őt az elme irányította, a racionális bal félteke. Ő volt a fél-ember, vagy fél-elem-ember. A gondolkodása, és ezáltal az érzékelése és az élete lineáris volt: vagy-vagy. Mindig két lehetőség közül választott, hiszen azt látta a polaritás síkján.

Ez a magára hagyott anyag törvénye, a polaritás, a meghasadtság, vagy az elválasztottság, ami megszüli a különlét,a zártság élményét, és ezáltal a félelemet. A félelemet az anyag szüli, és ez mozgatja, tartja kordában az anyagtudatba süllyedt embert. Ez vezérli, ez „segít” neki dönteni az állandó döntéskényszerében. Ez hamar kimeríti az embert, és ez vezet el előbb-utóbb az anyag halálához, ami annak szétesését jelenti.

Ez az élet a felszínen, a kerületen, a bolyongás, a futkosás körbe-körbe. A fekete-fehér élet.

Aki elindult befelé, az elhagyja a csatateret. Maga mögött hagyja a tetszhalott életét, a küzdelmeket, amik után mindenhol hullák keletkeztek. Ekkor érzi meg, hogy az elme-világ csupa hullabűz. Minél beljebb halad önmaga középpontja felé, annál kevésbé valóságos az eddigi élete, és az elhagyott polaritás-élettér. Ezen az úton szépen mez-telenre vetkőzik, mire megérkezik belső önvalójához, magjához. Semmihez nem fogható boldogság-élmény járja át, az öröm társául szegődik, és újra felfényesedett tudata kezdi érzékelni az egység-élményt, és felismeri: Én is Te vagyok (vagy másképpen: Én IsTe(n) vagyok).

Megszűnik a hasadtság, az elkülönültség-élmény, a hiány.

Ezen a befelé, a saját szívünkbe, centrumunka vezető úton újra találkozunk régi, „leszakadt” részeinkkel. Velük újra egyesülhetünk. Találkozunk mindennel, amit meg kell gyógyítanunk magukban, valamennyi hiány-tudatból, fél-elemből származó működésünk torz végeredményével, amit magunkban ekkor újra egész-ségessé tehetünk. Ezek „külső életterünkben” is megjelennek, de már nem támadnak ránk, csupán megmutatják magukat, hogy azután örökre eltűnjenek. Hatalmas tisztulás, kifényesedés, megkönnyebbülés-élmény. Minden kötés eloldódik. A polaritás harcában megsérült részeink, sebeink begyógyulnak. Ez az egész-ség állapot már nem hagy helyet többé a félelmeknek.

A centrumból pedig centrális életet fogunk élni: vagyis egyszerre leszünk jele a kör minden pontján, nem pedig lineárisan futkosunk körbe.

Amikor egy rész bennünk meggyógyult, kiegészült, akkor az kívül is megjelenik.

Amikor meggyógyult bennünk a saját – ellentétes nemű – részünk (férfiban a nő, nőben a férfi), akkor egyszer csak megjelenik kívül az életünkben. Kopogtat, és elemi erővel, mégis egy végtelen puha állandó jelenléttel nyitja ránk az ajtót.

Megdöbbenünk: pontosan ugyanolyan, mint mi vagyunk. Mintha én lennék egy másik nemű emberben. Nem a külseje, nem az anyaga, és nem a felszínen, a polaritás-élettéren zajló élete. Hanem a belső lényege, a MAGja. A gondolatai, az érzései. Szinte ellenállhatatlan a vonzás, amit a két ember gyakorol egymás irányában.

Hogy lehet ez? Hát nem az ellentétek vonzzák egymást?

De igen. A polaritás élettéren, a sűrű anyagi, ön-feledt világban, a felületen két ellentétes minőség vonzotta egymást, mert az örök hiány kiegészülni vágyott. A vagy-vagy világban, amelyet az elme vezet, és az abban élő ember számára ez természetes. A kiegészülés kívül történhetett meg, azaz csak történhetett volna. Valójában azonban soha nem jöhetett létre az alkímiai nász két sérült, fél-elemben élő ember között. Amikor a felületük összeért, az mindig fájdalmat is okozott. Az anyagi tudatsík férfi, és nő örök elválasztottságáról, és harcáról szól. Ez az anyag-ember mozgástere: a vágy a kiegészülésre, majd a csalódottság, hogy ez nem sikerül. Ezt szokták az emberek szerelemek hívni. Ilyen az Ádámok, és Évák világa, akik Káinokat, és Ábeleket nemzenek.

Amikor egy férfi-nő kapcsolat az anyagtudat szintjéről indul, azt hívom poláris-kapcsolatnak. Itt a felek az anyagi világ küzdőterén harcolnak egymással, általában anyagi, pénzügyi, a mindennapi élet szervezésével, a szűkebb környezetükkel kapcsolatos témákban élik meg a kapcsolatukat. Ebben a kapcsolat ki is merül. Valójában inkább gazdasági érdekközösséggé válik a kezdeti láng ellobbanása után, ami erősen környezetfüggő. A szerelem tipikusan a testi jegyek alapján ébredt fel a két emberben. Ez főként testi, szexuális vonzalmat takar. Sok játszmára ad lehetőséget ezen a síkon, a hétköznapokban. Valójában érdekkapcsolatokról van szó, amiknél nagyon magas az egymással szembeni elvárások szintje.

Ez horizontális egyesülési törekvés. Az emberek nagy tömege (a tudatszintjének megfelelően) ilyen kapcsolatokban él. Ez az átlag-emberek kapcsolati mintája. Nincs kozmikus távlata, mintája, ezért bolygóprincípium sem rendelhető hozzá. Pusztán árnyékléte van, illúzió, torzulás.

Egy szinttel följebb találjuk a duál-kapcsolatot. Itt két olyan ember találkozik, akik egy jóval mélyebb összetartozást élnek meg. Ezek érzelem-alapú kapcsolatok, ahol nem a külső fizikai jegyeknek van szerepük, hanem egy érzelmileg megélhető áramlásnak a két ember között. Mivel ez a kapcsolat az asztrálisban gyökerezik, amely még duális világ, szükségszerűen duális maga a kapcsolat is. Ami azt jelenti, hogy a felek nem a fizikai síkon egészítik ki egymást, (illetve próbálkoznak ezzel) hanem egy síkkal feljebb, az érzelemtestükben.

Ez nem a testi férfi és nő, hanem a yin-yang harca, tánca lesz. A küzdelem áttevődik egy mélyebb közegbe, és vertikálisan alulról-felülről vezérelt lesz. Bennük, általuk az érzelem-világ harcol, materializálódik, éli meg magát a földi közegben. Angyalok, és démonok. Ez a vénusz (Nő), és a mars (Férfi) kapcsolata az emberben. A két lélekfél, aki még elválasztott, és ezért vágyik a másikra. Az ellentétek vonzzák egymást a függőleges tengelyen.

Természetesen ennek a kapcsolatnak is van testi vonatkozása, és mindennapjai, azonban nem olyan hangsúllyal, mint a poláris kapcsolatban, másrészt egy magasabb megélési szinten jobban működnek ezek is.

Ez a kapcsolat vertikális egyesülési törekvés. Kívülről azonban az egység nem hozható létre még itt sem. Az ebből adódó frusztrációk itt magas szintű érzelmi manipulációs játszmákat produkálnak. Mondhatjuk, hogy ez a bukott angyalok kapcsolati mintája. A bűntudat, és az áldozatiság nagy szerepet játszik bennük.

Ha egy ilyen kapcsolatban valamelyik félnek sikerül a mars, és a vénusz belső egyesítését elvégeznie, és elérnie a lélekfelének megfelelő YIN/YANG állapotot, akkor a kapcsolat elkezd könnyebbé válni, és jobban működni. A lentit, és a fentit magában egyesítette, a bukott angyal visszakapta a szárnyait. A nagy drámáknak vége, elcsendesedik, és kiüresedik a kapcsolat. Hiszen a belül meggyógyított, kiegészült rész már nem vágyik a régi módon, eszközökkel kívül kiegészülésre. Már középre került, egyensúlyban van. Ezért a kapcsolat megváltozik, a dinamikája elvész, mert hiányzik belőle az a küzdelem, ami mozgatta. Valójában elhal. Az ember ekkor lezárja benne a dolgait, rendet hagy maga után, elbúcsúzik, és továbblép.

Az ikerláng helye a szív. Ez a kapcsolat a szívben él. Csak itt életképes. Ha az ikrek a szellemi test-vérség állapotát tudatosítják, és meg tudnak maradni a szívterükben, akkor a kapcsolat virágzik, nyílik, és határtalan boldogsággal, örömmel teríti be nem csak a két embert, hanem a földet is.

Ez a kapcsolat túl van a választáson, az akarom-nem akarom irányításon, mert az elmének itt nincs hatalma.

Az iker-kapcsolat az időn kívüli JELENben él, ezért benne van minden, ami volt, és lesz. Ez a megistenülés átélése. Kívülről nézve nem számítható ki a holnapja, nem látható előre, mi fog történni. A totális fejest ugrás az ultra jelen valóságába.

Egy élettér-váltást eredményez, amely szív-élettér aszerint materializálódik az ember környezetében, amennyire azt megengedi magának.

De hogy lehet összeegyeztetni ezt a három síkot? Hogyan tudok én, mint fizikai lény úgy élni, hogy a szellemi önvalóm vezet, lemondok a „szilárd talajú valóságról” és elfogadok egy ikerkapcsolatot?

Ahogyan haladsz a szíved felé, a valóság korábbi szilárd talajáról egyre folyékonyabb, szubtilisebb anyagú valóságba érsz, ahol már nincsenek jelen a régi merev korlátok. Egyre illuzórikusabb a külső tér. Sem a tér, sem az idő nem akadály a belső szentélyben. Itt ugyanis nem létezik. Ezért innen írható felül átvitellel mindkettő, és teremthető újra általa a világ.

Ha a szellemi Önvalódnak utat engedsz, életre kelted, és hagyod működi, időn és téren kívüli teremtővé válsz. Ő (aki Te VAGY) teremt számodra, ezért ne keress kívül feltételeket, hiszen te magad teríted az utat a lábaid elé.

A kapcsolatok újradefiniálása a 21. században: belépni a SZÍVBE

 

A kapcsolatok újradefiniálása a 21. században: belépni a SZÍVBE

 
Celia Fenn cikke (2004)

Fordította: Skultéty Ágnes

A kapcsolatok, és az, hogy hogyan lehetnek sikeresek, úgy tűnik, egyre inkább energiánk és figyelmünk fókuszába kerülnek az átalakulási folyamatunk jelenlegi időszakában. Sokunk keményen dolgozik azon, hogy újradefiniálja, hogy hogyan kapcsolódik másokhoz, különösen a szerelmi kapcsolatokban. Michael Arkangyal arra kért, hogy osszam meg veletek ezt az információt, tudva azt, hogy segíteni fog titeket az utatokon.

Mielőtt megvizsgálnánk a kapcsolódás új módjait, vissza kell tekintenünk, hogy megnézzük, korábban miről szóltak a kapcsolatok. Metafizikailag, a kapcsolatokat – az élet sok egyéb aspektusához hasonlóan a 20. században – az alsó három csakra irányította.

Ez azt jelenti, hogy a legtöbb kapcsolat a pénz (gyökér csakra), a szexualitás (szakrális csakra) és a hatalom (solar plexus csakra) vmiféle kiegyensúlyozásáról szólt.

Mindegy, milyen érzelmek és érzések hozták össze a két embert, elkerülhetetlen volt, hogy megküzdjenek a pénz, a hatalom és a szexualitás témaköreivel a mindennapi kapcsolatukban. Természetesen ezek a dolgok bizonyos mértékig részei lesznek továbbra is a kapcsolatnak, ahogy megalapozzuk őket, ám a 21. század kapcsolataiban szükség van arra is, hogy belépjünk a Szívbe vagy a szív csakrába, hogy a szellem és a lélek szintén részei legyenek a kapcsolatnak. Központi és lényeges részei.

Pénz, szexualitás és hatalom – miről szóltak

A felnőttek közötti szerelmi kapcsolat elkerülhetetlenül azt jelentette, hogy a kapcsolat két résztvevője egy bizonyos ponton együtt kezdett élni. A közelség és a társaság iránti szükség egy lényeges emberi szükséglet, a szerelmi kapcsolatok mindig is együttélésben és fizikai közelségben fejeződtek ki, és ez továbbra is így fog folytatódni.

Hagyományosan az egyensúlyozás a nemek között zajlott. A férfi pénzt keres, a nő pedig gondját viseli az otthonnak. Ez lehetővé teszi, hogy a párkapcsolat egy otthont teremtsen, és megadja és fenntartsa azt, amire a társaknak szükségük van. A szexualitás eredményeképp jön létre a család. A hatalom a hagyományok szerint általában a férfira szállt, a hierarchikus patriarkális szociális forma részeként.

A változások

Ám hatalmas társadalmi változások vették kezdetüket a 20. század közepén a fejlett világban, ami azt jelentette, hogy ezek a tradicionális feltételezések a kapcsolatokról elavulttá váltak, bár sokan még mindig ezeket követik a tudatalatti szinteken. A feminista forradalom azt jelentette, hogy a nők is elkezdtek dolgozni az otthonukon kívül. A nők karrierje és a kétjövedelmű párkapcsolatok elfogadottakká váltak. Ez problémákat okoz a kapcsolatok hagyományos szerkezetében, mivel a nők is pénzkeresővé váltak, sőt, néha többet keresnek a férfiaknál. A hatalom egyensúlya megváltozott, ahogy elszakadtunk a kapcsolat hierarchikus modelljétől. És senki sem tudja biztosan, hogy hogyan illeszkedik a szexualitás ebbe az új típusú kapcsolatba.

Ami kiemelkedik ebből az átalakulásból, az az, hogy a kapcsolatok már két, egyenlő képességgel és hatalommal rendelkező emberről szólnak, és akik elsősorban társaságot és közelséget keresnek, nem pedig a fentebb említett dolgok kiegyensúlyozását a fizikai síkon.

Úgy tudjuk ezt megvalósítani, ha belépünk a Szívbe vagy a szív csakrába, a kapcsolat elsődleges helyszínére. Ha ezt elértük, akkor az egyéb szinteken már közös nevezőre lehet jutni, minden egyes pár egyéni szükségletei alapján.

Szív és lélekközösség

A kapcsolatnak elsősorban a szívben élésről kell szólnia. Ez azt jelenti, hogy kapcsolatban kell lennünk az ÉRZÉSEINKKEL és képeseknek kell lennünk arra, hogy ezeket az érzéseket kreatív és előrevivő módokon FEJEZZÜK KI.

Sokan azt gondolják, hogy ez arról szól, hogy képesek legyünk azokat verbálisan, szavakkal kifejezni. Ám észrevettem, hogy a nők jobban ki tudják fejezni az érzelmeiket szavakkal, mint a férfiak. Milyen gyakran hallok nőket arról panaszkodni, hogy hosszú megbeszéléseket tudnak folytatni a barátnőikkel az érzéseikről, ám a férfival, aki fontos számukra, nem.

Ez azt jelenti, hogy a férfiaknak olyanokká kell válniuk, mint a nők, és beszélniük kell az érzelmeikről?

Hát, talán… Ám úgy gondolom, sokkal jobban szolgálna minket, ha felismernénk, hogy az érzelmek szavakkal való kifejezése nem az egyetlen módszer. Ez csak beszéd – és képes körkörössé, ugyanoda visszatérővé válni, még akkor is, ha a beszélő ettől jobban érzi magát.

És talán a nőknek meg kell tanulniuk a non-verbális vagy szívközpontú kifejezés technikáit, ami lehetővé fogja tenni számukra, hogy összekapcsolódjanak a partnerükkel.

Lélekközösség, eggyé válás

Az eggyé válás egy olyan kifejezés, melynek vallási értelme is van (mármint az angolban; Communion: lélekközösség, eggyé válás; Holy Communion: áldozás, úrvacsora), ami Krisztus halálának és az Utolsó Vacsora rituáléjának szentségével kapcsolatos. Ám amit Krisztus ezalatt valószínűleg értett, az az, hogy tanuljunk meg lélekközösséget kialakítani egymással azáltal, hogy eggyé válunk a másik létezővel.

Áldozás alkalmával az ember iszik a borból, és eszik a kenyérből (ostyából), ami Krisztus testét képviseli, és így egy lesz Krisztussal abban a pillanatban.

Az a lecke számunkra, hogy másokkal olyan módon „legyünk" együtt, hogy eggyé válhassunk velük. Hogy megértsük őket és velük legyünk egy olyan módon, ahol a magyarázatok és a történetek nem lényegesek.

Hogy meglásd az isteni lényeget abban a személyben vagy létezőben, és hagyd, hogy a benső lényege együtt rezonáljon a te benső lényegeddel. Hogy az érzéseit olyan erősen érezd, ahogy a saját érzéseidet érzed, mert az ő érzései valójában a te érzéseid, vagy a saját érzéseid tükröződései.

Ha megértjük, hogy az általunk választott személy része önmagunknak, és hogy amit látunk, az mi vagyunk, akkor képesek vagyunk együttérzésben és szeretetben lenni önmagunkkal, majd vele. A lélekközösségnek és a megértésnek erről a helyéről meg tudjuk tanulni, hogy hogyan kapcsolódjunk másokhoz teljes elfogadással – önmagunk és mások teljes elfogadásával.

Elfogadás

Nagyon fontos, hogy képes legyél szeretni és elfogadni önmagad. Csak ha teljesen elfogadod önmagad, akkor leszel képes elfogadni azt a személyt, aki tükröt tart neked. És ha képes vagy szeretni önmagad, akkor képes leszel szeretni őt és együtt lenni vele.

Az elfogadás azt jelenti, hogy képes vagy együtt lenni azzal a személlyel szeretetben és kegyelemben anélkül, hogy meg akarnád változtatni, vagy szeretnéd, ha más lenne, mint aki jelenleg. Olyan sok kapcsolat megy tönkre azért, mert az emberek lehetőséget látnak a másikban, és ebbe a lehetőségbe szeretnek bele. Ezt csalódottság követi, amikor a lehetőség csak nem akar megvalósulni.

Kreativitás

A lélekközösségnek és az elfogadásnak ezen a helyén a kapcsolat méllyé, meleggé és kreatívvá válik.

Nincsenek szabályok arra vonatkozóan, hogy ezt a kreativitást hogyan fejezze ki az adott pár – minden egyes pár egymás képessé tevésének és növekedésük kifejezésének – egymás iránt érzett elfogadásuk eredményeképp - egyedi és egyéni útját fogja választani.

A szívközpontú kapcsolat fontos aspektusa, hogy a társak a lehető legtöbb hatalmuk birtokában fogják érezni magukat, amire éppen akkor képesek. Törekedni fognak arra, hogy a legnagyobb jót fejezzék ki mind önmaguk, mind a kapcsolat számára az elfogadás, a kegyelem és a hála érzései alapján, amit az általuk választott személy iránt éreznek, akivel együtt szeretnének teremteni.

Ezek után…

Ha ezt elérték, akkor a kapcsolatban érintett felek képesek megbeszélni, hogy hogyan alapozzák meg a kapcsolatukat, hogyan földeljék azt.

Hogy hogyan egyensúlyozzák ki a hatalmat, hogyan fejezik ki a szexualitást, és milyen szerepet fog játszani a pénz a kapcsolatukban.

Ezeket a dolgokat meg lehet beszélni, nem színlelve, a tisztelet, a gondoskodás és a szeretet helyéről. Mivel a Szív, ha nyitva tartják, továbbra is a Lélek és a Szellem szintjeiről érkező energiákkal fogja eltölteni a kapcsolatot, biztosítva, hogy a kapcsolat a növekedés és a szeretet/szerelem kreatív tere maradjon…


INTERDIMENZIONÁLIS ROMANTIKA

Írta: CSAKEN

(2008-ban)

"Ez az egész kapcsolat kérdés annyira érdekes. Sokkal több van benne....

Egyszer volt valaki az életemben aki sehogy sem illet bele a képbe.

Nem tudtam rájönni miért találkoztam vele, mert annyira irreális volt semmi logikát vagy isteni jelet nem tudtam ráhúzni. Nem volt értelme.

Most leesett.

A valódi énem, a mostani, teremtette oda nekem, de én akkor olyan aspektus voltam aki nem volt tudatos és nem értette mi van.

De mivel most tudatos vagyok és tudom, hogy én teremtettem azt a helyzetet, ezért a múltban már nem az az aspektusom éli ki azt a kapcsolatot, hanem egy másik tudatosabb aspektusom és így más energiákat mozgat meg a múltban ami a most, tehát a jelen már a tudatosság változásával másképp alakul a múlt másképpeni változása miatt.

A múltbeni aspektusom azért vált tudatossá a most miatt mert tudatába kerültem ennek a bizonyos aspektusnak és mivel nincs idő, ami most történik az történik tegnap is a tudatosságunk szerint.

Azért teremtettem oda magamnak azt a kapcsolatot hogy esélyt adjak magamnak arra hogy megfigyelhessem hogy mi akadályoz meg abban hogy meglássam a valódi énem azáltal hogy képtelen voltam élvezni és elutasítottam azt a gyönyörű kapcsolatot. Miért nem most teremtek magamnak kapcsolatot ahelyett hogy a tegnapba teremtek?

Mert akkor nem látom át, tapasztalom meg hogy ez több mint romantika.

A romantika fontos, de én megakarok tapasztalni egy interdimenzionális romantikát..)))

Most már csak az a kérdés lesz e ilyen őrült nőszemély valahol...;)))

Ha azért kell egy kapcsolat hogy ne legyünk egyedül annak nincs sok értelme csak unaloműzés, menekülés.

Ha azért, hogy ne érezzük egyedül magunk az becsapás. Mert ezzel azt jelented ki hogy függsz valakitől, ez pedig nem szabadság. Ha egyedül érzed magad az a valódi én hanyagolása.

Ő így jelez neked.

Egyedül érezni magunk az tényleg szar. Addig amíg meg nem értjük hogy miért is van mindez.

Engedd meg magadnak pár napig hogy egyedül érezd magad de érezd hogy mit érzel

Amikor érzed hogy mit érzel akkor a valódi éned vagy.

Amikor már nem utasítod el ezt az érzést, ezt a részed akkor ez az elutasítás többé nem manifesztálódik ki.

Amikor a valódi én érez, tapasztal akkor szinte megszűnik a szituáció mint önálló valóság és te leszel az alakítója azzal hogy eldöntöd mit vetítesz ki.

Ez sokkal több mint egy kapcsolat, de mégis az egyedüllét érzés képes ide elvezetni.

Ez egy tökéletes tervezés.

A romantikus kapcsolaton valójában nincs akkora hangsúly,  vagy nem olyasmi ami körül az életünk forog, sokkal inkább a kapcsolatok forognak körülöttünk.

Az igaz, hogy az van. vagy lesz amit választok, csak elbizonytalanodtam, hogy válasszak e kapcsolatot céltudatosan. Nincs semmi várakozásom már ez iránt kivéve amit mondtál, a szex és csak lenni önmagam valakivel.

Egyedül is lehet valaki teljes, de a teljességet megosztani az egy másvalami.

Persze teljessé csak egyedül válhatunk.

Van egy sorrend még a nagy isteni tervben is úgy látszik."

DUÁLTÖRVÉNY

DUÁLTÖRVÉNY 


 

Nagyon értékes könyvet kaptam 1935-ben csatornázta egy médium. (Kis részlet a könyvből )

...A lelkében halk vágy kezd ébredezni egy ismeretlen valaki után, aki tiszta, aki hű, akivel való kapcsolatban a lelke megnyugodhatnék.

Ettől kezdve ez az újszülött kis érzés nem engedi magát többé megölni; élni és erősödni akar, hogy majdan egykor boldogsággal árassza el a lelket.... ettől fogva nincs nyugta, csak akkor, ha hűséggel és tisztasággal kitart amellett, akit végzete élettársául rendelt...

..."Ha abban, ami nem a tiétek, hűek nem voltatok, kicsoda bízná reátok azt, ami a tiétek?"

Aki minden körülmények között hű és igaz tud lenni azzal szemben, aki nem az ő lelke mása, arra már rá lehet bízni azt, aki az övé, hogy mindkettőjüknek mondhatatlan örömökben legyen részük, amilyenekről testi ember még csak nem is álmodhat. 

Akinek lelkében ez a felébredt ideális, tiszta érzés ennyire erős, az megérett a duális kapcsolatra, s azt az Isten megajándékozza azzal a legnagyobb áldásával, hogy összevezérli a lelke másával, s ezáltal megnyitja előtte annak a boldogságnak csodavilágát, amilyet:

"Szem nem látott, fül nem hallott és szív nem érzett". 

"Atyjához csak akkor térhet vissza, ha megtisztult a gőgtől, lelke másával pedig csak akkor olvadhat össze, ha megtisztult az érzékiségtől." 

...A szellem csak azután képes teljes értékű munkát végezni, ha már a duálfelével találkozott, mert amíg a két fél külön-külön vergődik az élet országútján, addig kielégítetlen lelkével mindkettő csak tökéletlen, töredék munkát végezhet. Ennek az érzésnek a kibontakozása azonban hosszú-hosszú fejlődés eredménye, elérése pedig azonos az üdvösség elérésével. 

A férfi meg a nő együvé tartozásának titka mindig foglalkoztatta és foglalkoztatni fogja a Földön élő emberek képzeletét. Mert amint az emberi lélek fejlődésével elhagyja az egészen vastag anyagiasság és durva állatiasság állapotait, s lelki érzései színes csillogással tükröződnek vissza a vágyaiban és törekvéseiben, a férfi meg a nő összetartozása mindinkább a lelki térre helyezkedik át, s mindinkább és érzésvilágban teljesednek ki azok a vágyak, amelyek a kettőt egymás felé vonják. 

Itt már a lélek megsejti és hiányolja az ő kiegészítő részét, és az életet hiányosnak, céltalannak látja, ha a vágyai és ehhez fűzött reményei nem juthatnak el a beteljesedésig. A lélek még tisztultabb fokozatain ez a sóvárgó vágy mindinkább a benső világban éli ki magát, az eszmények világát népesíti be, színezi át és teszi mind magasabb rendűvé. 

Már nem érzi magát egyedülvalónak, magányosnak a lelki, a szellemi ember, mert lelkével a teremtettség minden legkisebb élő pontocskájával egynek érzi magát a szeretettörvény összetartó erejénél fogva. 

Nagyobb, tartalmasabb életeket csak kiegyensúlyozott lelkek élhetnek, akiknek munkája már jelentős értéknek számít az igazság törvényében. 

A duáltörvény hatalma ide is elkíséri őket; és minél magasabb rendű szellem-lelki tulajdonságokban gazdagok, annál messzebbre ható szellemi sugárzással világítják be az ismeretlent, amely sugárzás akaratlanul is vonzza a szorosan egymáshoz tartozó szellemeket, legyen bár az egyik a Földön, a másik mint testéről szabaddá vált szellem a szellemvilágban, hogy azután mint két egymásba olvadó fénycsóva tegyék meg útjukat a végtelenbe az örökkévaló életben . . .

...ha valaki emberekben, vagy más teremtményekben keresi és akarja megtalálni a boldogságát és békességét, annak okvetlenül csalódni is kell, mert azok a hiányok, amelyek őbenne megvannak és betöltésre várnak, a másik teremtett lényből nem pótolhatók, nem egészíthetők ki..... 

Aki még ezeknek kiegészítését a másik lélektől várja, abban még mindig nem alakult ki az az isteni elgondolás, amit mindenkinek önmagában kell tökéletességre vinnie. 

Így a szeretet érzése is tévedhet, sőt nagyon sokszor téved is, mert a szeretet itt, a bizonytalanságnak és a próbáknak ebben a világában - mivelhogy itt folyton-folyvást hiányok támadnak, hézagok keletkeznek - nem elégülhet ki, s nem alakíthatja ki azt az eredményt, amiről a lélek álmodik, amihez a vágyaival támaszkodik. 

Azért szükséges, hogy az ember mindazt a szépet, jót és igazat, s mindazt a bölcsességet, amit a lelki szemeivel látni vél, és amelyhez a képzeletének szárnyain felemelkedik, mint ideált önmagában alakítsa ki, s önmagában igyekezzék megvalósítani. Mert amikor ezt önmagában megvalósította, akkor hézagtalanul jelenik meg a szeretet; és ha érez is csalódást és fájdalmat, az a fájdalom, az a csalódás nem sebzi meg a lelkét olyan mélyen, hogy benne mintegy összetörjön és megsemmisüljön az az eszmény, az a művészien kifaragott kristályserlegnem törik össze, hanem abba a kristályserlegbe a saját lelkéből önt addig át nem élt, addig még meg nem látott értékes tapasztalatokat. 

Nem olyan tapasztalatokat, amelyek kívülről támadták őt és fájdalmasan hatottak rá, - hanem olyanokat, amelyeket mint örök értékeket gyűjtött fel a lelkében, s velük mind jobban és jobban kitölti azt a hiányt, azt az űrt, amely az Istentől való eltávolodás következtében jött létre. 

Ameddig az ember lelkében hiányok vannak, de szeretet tekintetében a másik lélekkel szemben felettébb való igényeket támaszt, addig okvetlenül csalódnia kell. Hiszen azokat a hiányokat, amelyek a lélekben mint valami szervi hibák ott tátonganak, a másik lélek nem töltheti be;

 - Mert még ha a legnagyobb szeretetáldozatot és odaadást nyújtja is az a másik lélek úgy, hogy egy életen keresztül úgyszólván kiüresíti és megszegényíti magát, ő azzal mégsem lesz gazdagabbá, nem lesz jobbá, mert a szeretet is csak áldozhat, de nem pótolhatja az ő lelkének hiányait, s így a boldogság, a kiegyenlítődés nem jöhet létre. 

Ameddig az emberi lélek itt a Földön él - mivel itt az anyag törvényébe burkolt más emberlelkekkel érintkezik - ezer meg ezer eshetősége van a tévedésre és a megtévesztésre. 

Hiszen tévedsz te is, a másik is, és sokszor a legjobb akarat mellett, az egy cél követését és keresését munkáló emberlelkek között is nagyon sok az eshetőség arra, hogy egymással meghasonlásba kerüljenek. 

Isten úgy teremtette az embert, hogy itt a mulandó életben is rátaláljon valamiképpen a lelkének kiegészítő részére, mert a léleknek az a része mindig és mindenhol hiányt érez egészen addig, amíg a duálszeretet állapotára meg nem érik. 

Régebbi tanításaimban már említettem, hogy erre a léleknek meg kell érnie, mert ha fejletlen duálok találkoznak egymással, akkor a lélek külső rétegeiben meghúzódó tévelygések, bűnök, ferde vágyak és törekvések - ha mégoly nagy és egybeolvadó volt is köztük időközönként a szeretet, és ha mégoly nagy fájdalmat okozott is annak a szeretetnek erőszakos elszakadása - eltávolítják őket egymástól. 

Mert hiszen a bűn és tévelygés nem kedvez ennek a mennyei érzésnek; és mindig a szeretet kényszerül szenvedni, mert a bűn erőszakos.(a félelem és a tudatlanság az én olvasatomban nincs bűn. Marga)

El lehet gondolni, hogy ha ez a kétféle erő, ez a kétféle hatalmasság, amely az életet alkotja, meghasonlik egymással, micsoda villámokat, micsoda ellentétes erőhalmazokat hoz létre azokban a pillanatokban, amikor a lét törvénye minden ellentétességük dacára egymás felé hajtja őket. 

Mert hogyha tökéletlenül, gonoszul, rosszul, és ha fájdalmas eredményekkel is, de mégis kifejezésre kell jutnia a kettő természetének egyben. 

Mert az életnek az a törvénye, hogy önmagát megújítsa, önmagát újjászülje, önmagát tisztítsa, javítsa és önmagából mindig jobbat, tökéletesebbet hozzon létre. Ezt a törvényt Isten alkotta meg, azért ez ellen nem cselekedhetik senki és semmi.

Amikor már a lélek sokat ütközött, és sok sötétség és homály levált róla, és belátja azokat a nagy hibákat és tévedéseket, amelyek őt az életen végigkísérték, és a szenvedések mint eredmények ott állanak előtte a tapasztalatokban felsorakozva, akkor fokról fokra felébred benne a vágy a rossz tapasztalat nélkül való tanulás és ismeretszerzés után. 

- A duálok együttes eredményei sokszorosan felülmúlják azokat az eredményeket, amelyeket külön-külön érhettek volna el. 

- A teremtőerő fogalma. - Maradandót csak az egymásra talált duálok alkothatnak, s igazi boldogságot csak ezek élvezhetnek. 

A fő cél, amiben minden emberléleknek találkoznia kell, amelyre nemzetek, fajok, alacsonyabb és magasabb szférabeli szellemek törekvésének irányulnia kell, Isten keresése, Isten törvényének és akaratának kutatása. Aki ezt megérti, az engedelmességgel tekint szét maga körül, hogy meglássa a millió meg millió apró értéket, amelyeket az Isten az életben elhintett azokban a lehetőségekben, amelyekben az emberi lélek megtalálhatja a mennyei kincseket, amelyekkel felékesítheti önmagát, megépítheti vele a saját énjét, hogy átalakulva, megtisztulva, megszépülve ragyogóan állhasson meg annak az ígéretnek az átvételére, amelyet Isten kezdettől fogva adott nekünk. 

Ezeknek a lehetőségeknek egyik nagy és hatalmas tényezője a szétvált duálok összetalálkozása.

Mert ameddig ezek nem találkoznak, ameddig nincsenek együtt, addig mindegyik kénytelen más munkát vállalni, a lelkének erőit más célok szolgálatába állítani; - de amikor a lelküknek az a szétvált, szétszakadt és mindig örökké fájó része ismét összevonzatik, meggyógyul összeforr:

 - akkor egy egészet képezve új munkába állíttatnak, új célokkal és olyan eredményekkel, amelyek sokszorosan felülmúlják azokat az eredményeket, amelyeket külön-külön érhettek volna el.összeforr: Mert bármilyen nagy gondossággal, bármilyen nagy szeretettel és odaadással dolgoztak is egymástól különváltan, mégis csak töredékmunka volt az ahhoz a nagyhoz viszonyítva, amit együtt végezhetnek. 

Hiszen az ember nem tudja, mi az a teremtőerő; összeforr: - fogalma sincs róla; bármennyire töri-zúzza is magát, hogy a maga elgondolásával és igyekezetével valami olyat teremtsen, ami az életet jobbá, kényelmesebbé, szebbé és boldogabbá tehetné: hiába akar ilyet előhozni a semmiből, egyetlen fűszálat sem képes teremteni.

Ellenben amikor már elérkezett a lélek ahhoz a beteljesüléshez, hogy a duálfelével együtt egy zárt egészet képez, s már annyira tökéletes, hogy abban a szolgálatban, amelybe őt az isteni Gondviselés állította, maradandót is képes létrehozni:

 - akkor az örömnek ,a boldogságnak, a gazdagságnak és a hatalomnak olyan mértékét ismeri meg, amely minden eddig ismertet sokszorosan felülmúl. 

Azért hogyha tudnák az emberek, hogy mit jelent a kettőnek egyben való kifejezése, bizony minden áldozatot meghoznának, hogy azt elérhessék. 

A duálfelek összetalálkozásukkal új állomáshoz érkeznek el, amely állomás más törvénnyel ítéli meg minden cselekedetüket, minden elgondolásukat, mint amilyennel a fejlődés vonalán idáig megítéltettek. 

Ez a törvény feljebb emeli őket; és mivel ezáltal magasabb fokú lelki érzéshez jutottak és magasabb rendű igazság az, amely nekik irányt szab, ennélfogva hogyha ugyanazokat az eszközöket akarják a fejlődésükhöz felhasználni, amelyek őket idáig szolgálták, akkor ez magában véve is bukásukat okozza. 

Ez azt jelenti, hogy mindazok az életörömök és életcélok, amelyek idáig hevítették és vezették őket, úgy, mint a többi átlagembereket, nekik ezentúl már nem szolgálhatnak céljaikul és nem képezhetik örömeiket, mert magasabb törvénybe léptek át. Az esetleg amannak a számára még nagyon jó lehet, sőt annak a fokozatához képest talán majdnem törvényes is, aki még nem emelkedett fel emennek a fokozatáig, de aki már erre a magasabb fokozatra eljutott, az nem térhet vissza az alacsonyabb rendűhöz, hanem kénytelen a magasabb rendű törvényt követni, mert az alacsonyabb rendűben úgysem képes boldog lenni, egyszerűen azért, mert lelki érzései magasabb fokozatra emelkedtek. Az ilyen lelket ezután már az érzéseinek magasabbrendűsége űzi-hajtja, úgy, hogy még ha valóban jobb, igazabb és becsületesebb életet él is, mint más emberek, a saját törvénye még így is sokkal hamarább megbosszulja a legkisebb visszaélést, a legkisebb visszaesést is, mint a nála alacsonyabb rendűt annak az élettörvénye; mindenért többet kell szenvednie és erősebben fizetni, és ez a szenvedés, ez a fizetés - hogy úgy mondjam - külön erkölcsi korlátokat képez körülötte, hogy valamiképp ismét a mélyre ne süllyedhessen alá.

Azért az ilyeneknek már itt a Földön mindig kevesebb és kevesebb lehetőségeik adódnak, hogy a test szerint élhessenek; éppen mivel azokat az erőket nem lehet újra visszasüllyeszteni és megmeríteni a szennyes atmoszférában, hogy azok a szellem, illetőleg a lélek körül ismét mint homályosságok és tévelygésre való lehetőségek helyezkedhessenek el. Azért ezeknek a lelki természetüket olyan simává és átlátszóvá kell kidolgozniuk, hogy a magasabb rendű erkölcsi felfogással, amely bennük automatikusan kialakul, meg ne ütközhessenek. Mert ha megütköznek, akkor újra meg újra szétválás, fájdalmas megpróbáltatás és szakítás lesz a sorsuk. A lehetőségek sokszor megvannak, hogy a majdnem egy fokozatú, vagy egymástól nem messze eső duálfelek találkozhassanak, hogy amely hibák és tévedések meg félreértések még a lelkükön tapadnak, azokat egy élet terhes, vagy kevésbé terhes körülményei között magukról lehánthassák.

De ezt a kegyelmet a földi ember nagyon ritka esetben tudja felismerni, és a legtöbbször az következik be, mint amikor két meteor találkozik egymással. 

Ha a lelki fejlődésük egy ponthoz el is vezeti őket, ahol találkozhatnak, de ha a szellemi felébredésük, a szellemi világosságuk még nem érkezett el ahhoz a ponthoz, hogy egymást szellemileg is megértve és kiegyenlítve együtt maradhassanak, akkor ismét csak szétválnak és mindegyik fél hordozza tovább a lelkében azt a sebet, a szétválásnak azt a fájdalmát, amely lelki fejletlenségük és szellemi homályosságuk következménye.

Ennek az érzésnek a maradványa mint valami égésnek a nyoma ott marad a lelkükben, és nem hagyja őket nyugodni, mert külön-külön mindegyik elégedetlen, mivel nem tudják többé azokat a lelki és szeretetigényeket senkivel és semmivel kielégíteni, amelyek a lelkükben felébredtek, hagy ez a sajgó, vágyódó seb megnyugodjék, meggyógyuljon. 

Az Istenben bízó embernek nem sürgős a maga célja, mert ő nagyobb lelkierővel rendelkezik, és ki tudja várni, amíg az Isten elhozza az ő igazságának napját.

A "NÉVTELEN SZELLEM" KINYILATKOZTATÁSAI ESZTER MÉDIUM ÚTJÁN

 

Kiemelt bejegyzés

Adamus karácsonyi üzenete

Adamus karácsonyi üzenete 2008-12-21 Lendvai Dóra   Egy olyan ünnep előtt álltok, ami nagyon fontos mindannyiótok életében, akár így élitek ...

Népszerű bejegyzések