A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Crimson Circle Shaumbra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Crimson Circle Shaumbra. Összes bejegyzés megjelenítése

2022/10/17

Adamus St. Germain - A drámákról

Adamus a drámákról - Geoffrey Hoppe közvetítésében



 

 

 

Az Insights for the Soul című rádió műsor keretében november 16-án elhangzott Adamus közvetítés átirata

Fordította: Szénási Kata

Forrás: www.shaumbrashoppe.com

Vagyok, Aki Vagyok, Adamus a szuverén birodalomból. Megtiszteltetés és gyönyörűség a számomra, hogy itt lehetek mindannyiótokkal. Elképesztő, hogy mennyi minden történik most a Földön.

Számomra olykor elképesztő az is, hogy milyen rugalmasak vagytok, és milyen jól tudjátok kezelni ezeket a nagyon sebes változásokat - a saját életetekben, és a körülöttetek lévő világban. Elképesztő belegondolni, hogy a technika szinte felfoghatatlan ütemben fejlődik, mert a tudatosság kiterjedt egy új szintre.

A tudatosság nem egyszerűen egy kellemes kis növekedési görbét követ, hanem jó pár évvel ezelőtt egy kvantumugrást tett, és most ennek a közepében vagytok. Ti vagytok a tanárai és a vezetői ennek az ugrásnak. Tudom, hogy vannak napok, amikor kérdőre vonjátok magatokat, amikor kételkedtek magatokban. Hiszen ezek a ti aspektusaitok, amelyek talán nem értik az egész folyamatát annak, amin keresztül mentek, aspektusok, amelyek továbbra is magukban hordoznak egy múltbéli sérülést, aspektusok, amelyek azóta is odakint kóborolnak, és élik a drámájukat, a problémáikon keresztül. Olykor ezen részeitek mintha tükröt tartanának nektek, de egy torz képet mutatnak, a tükör nem tiszta, nem azzal a szeretettel és tisztelettel mutat benneteket, mint a valódi, igaz tükrötök tenné azt.

Halljátok a hangokat magatokban, melyek így szólnak: „Ki vagyok Én? Hogy is lehetnék tanító, ha úgy tűnik, a saját életemet sem vagyok képes egyben tartani?” „Miért nem szólítanak meg engem entitások?” Miért nem történik semmi nagyszerű vagy varázslatos az életemben?” És itt meg kell, hogy állítsalak benneteket. Amikor az ilyesféle elmebeli csevegés beindul, le kell, hogy állítsalak benneteket, hogy emlékeztesselek arra, hogy nem látjátok a teljes képet. Igen is van nagyszerű és varázsaltos dolog az életetekben. Egy nagy átalakulás közepén vagytok. Ez, ahogy Tóbiás mondta volna, ez AZ az Élet, nem csak egy következő élet. Ez az, amiért több száz és több ezer életet éltetek, most értek mindennek a tetőfokára. Itt az idő.

Ne maradjatok le róla. Ne maradjatok le róla, azt feltételezvén, hogy majd 2012-ben vagy azután történik majd meg. Ne maradjatok le róla, azt gondolván, hogy minden csak akkor nyer majd értelmet, ha egyszer átmentek, ha majd itt hagyjátok a fizikai testeteket és visszatértek a mi birodalmainkba. Ne maradjatok le róla, azt gondolván, hogy egy asztrológiai esemény szükségeltetik hozzá, vagy valamilyen más esemény mozdítja elő ezt a változást. Mert mindez most történik.

Erre azt mondjátok, „De, Adamus, majd szólítalak, majd beszéljünk, mert kérdeznem kell még néhányat, mert végül is mikor lesz ez?” Éppen most. Itt van, most. Annyira közel van, oly nyilvánvaló a számunkra, az angyali világokban, de ti továbbra is a - kizárólag emberi üzemmódban - tartjátok magatokat. „Kizárólag emberi” üzemmód. Tehát, valóban nem fogjátok érezni, sem látni, vagy megtapasztalni a valódi misztikus természetét annak, ami történik az életetekben - az átalakulást, amely hihetetlen mély szinteken megy végbe bennetek.

Tehát, mit tehettek? Mit tegyetek, hogy túljussatok az emberi tudatosság keskeny szeletén? Vesztek egy mély lélegzetet és tudatosan engedélyt adtok magatoknak arra, hogy felnyíljatok.

Semmi újat nem kell elolvasnotok. Nem kell tanfolyamokra járnotok. Nem kell beszélgetős műsorokat hallgatnotok, noha igazán csodálatosak és szórakoztatók. De, amit kerestek nem fogjátok abban megtalálni, és ezt tudjátok is, hisz Ti meg Én, mi beszéltünk már erről.

Hajlamosak vagytok figyelemelterelő, szórakoztató dolgokat keresni, és kifogásokat. Hajlamosak vagytok halogatni és csúsztatni mindazt, ami már itt van. Itt van most. Most történik. Látom bennetek, és valójában ezt ti is tudjátok. Tudjátok, hogy valami varázslatos dolog történik az életetekben, de utána mégis visszaestek a régi mintákba, és ma este pontosan erről akarok veletek beszélni - arról, hogy mi is történik. Hogy mi az, ami blokkolja a vízióitokat és a tudatotokat, és mi történik valójában.

Vegyünk most egy mély lélegzetet…

És beszéljünk arról, ami épp történik.

Remélem, nem bántok majd meg sokakat közületek, de közben tudom, hogy mégis így lesz. És tudom azt is, hogy lesznek köztetek, akiknek nehézségei támadnak majd mindazzal, amit ma érinteni fogunk. Lesznek, akik nagyon idegesek lesznek majd tőlem, és most elmondom, hogy miután végzünk a mai találkozónkkal, és este lekapcsoljátok a lámpát, hogy aludni menjetek, én bizony továbbra is ott leszek. Ott leszek minden egyes lépésnél az úton. Ha épp szeretnétek a haragotokat vagy a frusztrációtokat rám zúdítani vagy épp csak egy kedveset csevegni, én ott leszek. Nem ér véget a mi kapcsolatunk ezzel a mai közvetítéssel, hanem folytatódik.

Mi történik

Az esszenciája annak, amit oly sokatokban látok - nem... meg szeretném változtatni a szavakat, amelyek Cauldre száját elhagyták - Ő azt mondta: oly sokatok... én ezt Mindannyiótokra javítanám. Szóval mindannyian a dráma csábításában vergődtök. Dráma.

Drámát visztek az életetekbe, noha nem lenne rá szükség. Megfigyeltétek már, hogy, amint a hullámok elcsendesednek, amikor érzitek ébredni az élet örömét, valami hirtelen előjön a rejtett oldalról, hogy megtörje ezt az állapotot - érzelmi vihar, problémák, drámák formájában? Súlyos érzelmek zavarják meg a nyugalmat, amelyet épp kezdtetek megtapasztalni.

Itt most álljunk meg egy percre. Tudjátok, hogy ez történik. Én is tudom, hogy ez történik. Mi okozza ezt? Talán az, hogy ennyire sebezhetők vagytok? Talán az, hogy ezen a világon nagyon nehéz élni? Vagy az, hogy mindenki próbál kihasználni benneteket? Az, hogy a többi embert eltölti a vágy és a mohóság és elárasztják a te életteredet, akármi is legyen? Nem. Nem. Valójában ti okozzátok a drámát. Ti vonjátok be a drámát az életetekbe, amit aztán számtalan különböző formában játszotok el.

Előadjátok a kapcsolataitokon keresztül. A bőségeteken keresztül, a munkahelyi környezeteteken keresztül. Előadjátok a testetekkel kapcsolatban. Igen, eljátsszátok a drámát a testetekben, hisz ez egy régi, emberi minta, és beleragadtatok ebbe a mintába. Beleragadtatok ebbe a keréknyomba, és jelen pillanatban nehezen látjátok a fától az erdőt. Tehát a minták követik egymást. Fut a program bennetek. Rá is erősítettek. Tehát folyamatosan bevonzzátok a drámát, majd elcsüggedtek, és így szóltok: „De hát akárhányszor próbálok egy kicsit előrehaladni, valami az utamba áll.”

Bevonzzátok a drámát, amikor depressziósak vagytok. A depresszió jelenleg..- rengetegszer fogok a depresszióról beszélni az elkövetkező években. Egyfajta segítséget nyújtunk majd azoknak, akik valamilyen elmebeli betegségben szenvednek, akik az intézményekben vannak, vagy gyógyszereken élnek, és azoknak is, akik valamilyen mentális egyensúlyvesztést vagy depressziót tapasztalnak épp, mert egyáltalán nem arról van szó, mint amit a legtöbb akadémikus hisz.

A depresszió jelenleg - azok számára mondom, akik hallgatnak bennünket - hisz nem vonatkozik ez az összes emberre, de azokra igen, akik hallgatnak bennünket- tehát a depresszió egyfajta üres tér, amely arra teremtetett, hogy megértsétek, kik is vagytok.

A depresszió ebbe az üres térbe érkezik, ahol felfedezhetitek az istenségeteket, önmagatokat, emlékezhettek a múltatokra, ám ez a depresszió azért jelenik meg, mert számos dinamika lép működésbe.

Az egyik az, hogy itt van az afeletti szomorúság, hogy elhagyjátok a régi emberi minőséget. Ha hiszitek, ha nem, bizony ott van ez. Bennetek van a szomorúság amiatt, hogy el kell engedjétek a régi emberi minőségeteket. A depresszió azért jelenik meg, mert valamilyen szinten tudatában vagytok annak, hogy a Szellem - az isteni Önvalótok - keresi a módját annak, hogy hogyan vegyen részt a mindennapjaitokban. Nem csak az úgy nevezett spirituális életetekben, nem csak az egyéb birodalmakban, ahol olykor összekapcsolódtok azzal, amit ti felettes énnek neveztek, mert az isteni énetek szeretne megérkezni ebbe a pillanatba, most. Miközben mi itt beszélgetünk, szeretne részt venni ebben a csevegésben, a közvetítésben. Szeretne megérkezni hozzátok, de ti visszatartjátok.

Így, egyfajta energetikai vákuumot hoztok létre azzal, hogy nem engeditek az isteni éneteket, a szellemeteket, az Isteni Önvalótokat a mindennapi életetekbe. Ez depressziót hoz létre. Tulajdonképpen a depresszió csupán egy jel, egy üzenet arra, hogy eljött az ideje annak, hogy az isteni, a Teljes Énetek megérkezzen ide.

Ám bezárultok ebbe a depressziónak nevezett dologba, azt gondoljátok, hogy valami baj van veletek, miért vagytok ilyen energiaszegények, miért vagytok közömbösek? Tudjátok, mit tesztek erre? Persze, hogy tudjátok, mit tesztek, hiszen most mondtam el nektek. Drámát teremtetek - emberi drámát - konfliktusokat másokkal, gondokat a bőségeteket illetően, gondokat a spiritualitásotokhoz kapcsolódóan. Csodálatos drámát teremtettetek a spirituális értékrendetek köré, hogy kellőképp értékesek vagytok-e? Drámákat teremtetek a testetekkel kapcsolatban is, betegségeken, fájdalmon és sérüléseken keresztül, és ezen drámák segítségével emlékezteted magad arra, hogy életben vagy. A figyelmedet a valódi problémáról - az Önvalód integrációjáról, itt a Földön a jelen életedben - elterelik ezek a szórakozások.

Ez energia. A dráma az emberi minőségnek olyan, mint a cukor a testednek. A dráma olyan a lelkednek, mint amilyen a cukor a biológiai rendszerednek. Egy rúgás, egy magaslat, egy figyelemelterelés, és általában nem is igaz. Általában hamis. Teljes mértékben képesek vagytok drámák nélkül élni. Erre talán ezt mondod: „Igen, de mind e sok ember körülöttem - a gyermekeim, a társam, a munkatársaim.. sőt, a dráma a tv-ben is ott van! - hogy kerülhetném el a drámát? Azáltal, ha meghozol egy tudatos, határozott döntést.

Ám, mielőtt erre sor kerülne, engedjétek meg nekem, hogy kicsit ennek szerteágazó természetéről is beszéljek. Ha nincs dráma, nem kapjátok meg a cukorkát, a hamis magas energiaszintet, amely elvonná a figyelmeteket. Nem lesz többé itt, hogy emlékeztessen benneteket arra, hogy életben vagytok. Igen, a drámát arra használjátok, hogy emlékeztessétek magatokat arra, hogy éltek, és megakadályozzátok, hogy unatkozzatok. A drámák nélkül, úgy érzitek egy fajta semmibe, űrbe kerültök.

Egyébként a drámával helyettesítitek az igazi szenvedélyeteket. Néhányatok kapcsolatba lép velem az álomállapotban, akár még ébrenlétben is, és így szóltok: „De Adamus, hol van az én szenvedélyem? Mi az én szenvedélyem?” Itt van, ám jelen pillanatban a dráma helyettesíti azt. Az adja meg nektek a kis rúgást, megad nektek, nos, egy okot arra, hogy éljetek, és arra is, hogy befejezzétek majd az életet.

Ti mindannyian az új tudatosság tanítói vagytok. Miközben itt beszélek, tökéletesen értitek egy részét annak, amit mondok. Összekapcsolódtok vele. Ám, miközben beszélgetünk, van egy másik részetek is, amely ellenáll és lázad az ellen, amit hall. Egyik részetek így szól: „ Igen, de..de..de..” Nincs semmi „de”. A drámán túlléphettek. Régi energia, annyira emberi, hogy már nem áll nektek jól.

Szeretném, ha tudatosítanátok, hogy mikor működik a dráma az életetekben. Ó, ott lesz majd, holnap, azután, - egészen addig veletek lesz, amíg meg nem hozzátok ezt a tiszta, elhivatott, eltökélt döntéseteket a drámák lezárásáról.

Az Élet drámák nélkül

Nos, mi történik, amikor elengeditek a drámákat? Lesz egy rövid időszak, amikor is nagyon fogtok unatkozni. Ennek az unalomnak a mértéke fog rádöbbenteni arra, hogy mennyire jelen volt az életetekben a dráma. Olyan messzire megyek most, hogy kijelentem, hogy az ébrenlétetek alatti tapasztalataitok 93% valamilyen dráma körül zajlik - legyen az mások közreműködésével, vagy csupán önmagatokban, az aspektusaitokkal, a testetekkel,- valami mindig történik éppen. Mindig van valami, amit meg kell oldjatok, amin dolgoznotok kell, amivel szemben küzdenetek kell, vagy ami elől futnotok kell. És ez a dráma. El tudjátok képzelni azt a hihetetlen mennyiségű személyes energiát, amelyet a drámára pazaroltok?

Tehát, amikor elengeditek a drámát, egy rövid – ám intenzív - időszakban azt fogjátok érezni, hogy az élet nagyon unalmas. Amikor lekapcsolódtok a nagyon drámai, érzelmi életmódról, amelyben az kötött össze a többiekkel, hogy állandóan táplálták a drámaigényedet, egyszeriben nagyon unatkozol majd – „Mi jön most? Mit kellene tennem?” Késztetést fogtok érezni rá, hajlamosak lesztek rá, hogy visszakerüljetek a drámákba, mert bizony ez egyfajta élvezet a számotokra - bizonyos szintig. Egyfajta stimuláló erő, egy szintig. Egy bizonyos szintig emlékeztet benneteket arra, hogy éltek. És most ezen a szinten vagytok.

Átmentek egy rövid unalmas időszakon. Amelyben úgy tűnik, hogy nincs semmi. Olyan, mintha egy tágas, üres sivatagban lennétek. Amikor is felteszitek magatoknak a kérdést: „ Nos, egyáltalán miért is kellene élnem?” A dráma eltűnt, csakúgy, mint azok az emberek, akikkel jól kijátszottuk magunkat, nem érzem az úgynevezett Szellemet, és nem érek fel semmilyen kozmikus tudatossági tapasztalathoz sem. Nem beszél hozzám semmilyen entitás- akkor minek maradjak egyáltalán?

Hadd mondjam el, kedves barátaim és tanítók, hogy ez az a pont, ahol vehettek egy nagy levegőt. Ekkor bíztok meg magatokban a legmélyebben, a legbelső szintjeitekkel ekkor léptek kapcsolatba. Nem erőltetvén ezt, csupán megengedvén.

Hamarosan túlhaladtok majd az energiáitokon és kitágultok, kiterjedtek új birodalmakba, miközben továbbra is a Földön tartózkodtok majd. Elkezdtek kiterjedni az igazi Énetekbe. Az igazi énetekbe, amelynek nincs szüksége a drámákra, az énetekbe, amely megérti egyszer s mindenkorra, - s nem az elme szemszögéből - hogy mi is a benned rejlő béke, és mi az önmagadban való beteljesülés. Megértitek majd az önmagatokkal való létezés szépségét.

Meg fogjátok érteni a teljességet, amely vagytok, és amely mindig is voltatok, és a tényt, hogy… nevetni fogtok, kacagni fogtok és pár könnyet is ejtetek majd, és így szóltok: „Édes Istenem, próbálták nekünk örökké elmagyarázni, hogy ITT van, hogy a Szellem itt van, és itt is volt” – és hirtelen felismeritek majd, hogy tényleg ITT van.

Felfedezitek majd, milyen mesterséges, milyen vézna és torz dolog volt ez a dráma, és felismeritek majd azt is, hogy többé már nincs rá szükségetek. Egyfajta rossz módja volt a táplálkozásnak. Egy eltorzított realitás volt. Hirtelen felismeritek majd az „Én Vagyok” elvet- önmagatokban, a tényt, hogy nincs szükségetek semmilyen rajtatok kívül álló energiára, minden ami a tiétek, már eleve itt van. Felismeritek a tényt, hogy a hatalom egy nagy illúzió, amelyben már nagyon régóta közreműködtetek, felismeritek azt a tényt is, hogy az élet valójában öröm - és nem küzdelmesnek szánták, soha sem szánták annak. Felismeritek azt a tényt is, mi szerint az elme egy szépséges dolog, ám sokkal többek vagytok az elméteknél, felismeritek azt is, hogy teljes mértékben teremtő lények vagytok, ám a teremtő energiáitokat eleddig lemerítették, vagy épp teljesen kiborították a drámáitok.

Fel fogjátok ismerni, hogy az, amire oly rég óta vártok,- hogy összekapcsolódjatok az isteni valótokkal és önmagatokkal, az arany angyalotokkal és hasonlókkal - mindig is hozzátok kapcsolódott. Ezek a részeid csupán türelmesen várták benned a pillanatot, amikor túllépsz a drámákon.

Ez nem egy nagy filozofikus pont. Nem kell hozzá misztikusokkal és gurukkal tanulnod. Nem kell éveken keresztül átszenvedned magad mindenféle meditációkon és hasonlókon. Nem kell. Ó, persze megteheted, ha ezt szeretnéd. Bizonyos szempontból ez is egy fajta dráma, a maga nemében.

Csak annyit kell tenned, hogy meghozod ezt az elszánt, tudatos döntést, hogy befejezted a drámázást, és utána lépj csak hátra, hiszen minden egyes részed hallja, amikor ezt kimondod: „ Befejeztem a drámázást. Élni akarok. Tapasztalni akarok. Teremteni akarok. Nincs többé szükségem a drámára.” Amikor ilyen tiszta és egyenes vagy önmagadhoz, azt minden részed meghallja. Egészen a lelked legmélyéig eljut ez a hang és a lelked tánccal ünnepli majd ezt a hírt. Aztán pedig csak lépj hátra, mert a természetes folyamat benned, a szellemedben kezdetét veszi.

Igen, keresztül mész majd néhány változáson az életedben. Igen, lehet, hogy ez azt jelenti, hogy leválsz majd olyan emberekről, elengedsz majd olyan embereket, akik a dráma felgyújtói voltak az életedben. Igen, ez valóban azt jelenti, hogy megváltozik majd a viszonyod önmagaddal - egy olyan kapcsolat jön létre, amelyben többé nem lehetsz áldozat. Vagy teremtő vagy, vagy áldozat. Amikor kijelented azt, hogy befejezted a drámázást, és befejezted a táplálkozást, és végeztél ezzel az életmóddal, akkor minden megváltozik. Valóban így van.

Most, lépj vissza. Gyere ki az elmédből. Állj meg, és ne akard kitalálni, manipulálni, irányítani, hogyan is megy majd ez végbe. Csak engedd megtörténni. Tudsz annyira bízni magadban, hogy csak engeded ezt megtörténni? Meg tudsz bízni azokban a részeidben, amelyeket isteni részeknek hívsz, a kiterjedt tudatodnak, az isteni Önvalódnak? Meg tudsz bízni ezekben a részeidben kellőképp ahhoz, hogy bejöhessenek az életedbe, hogy veled legyenek, minden nap, minden úton, ahogy te mondanád, a jóban és a rosszban is, a nehézségekben és a kihívásokban? Pedig valójában nem azok. Elkezditek majd megpillantani a szépséget mindezekben.

Ha még van valami, amit mondhatnék, kedves barátaim, az az, hogy annyira egyszerű mindez. Annyira egyszerű, és talán ezért leszek olykor bosszús néhányatokkal. Néha ezért fogalmazok erősen, közvetlenül, mert ez ennyire egyszerű. Amikor visszatértek az egyszerűség eme szintjére,- nos, az egyszerűség az antitézise a drámának - tehát, amikor visszatértek ehhez az egyszerűségi szinthez az életetekben, megértitek majd, hogy mi is az igazi mélység.

Most ez ellentmondásnak tűnik. Az emberi elmétek ezt mondja:”Az egyszerűség azt jelenti: még egyszerűbben.” Olykor az elme, az érzelmeitek és az aspektusaitok szeretik a bonyolultságot, mert abban lehet kijátszani a drámát, az összetettségben. Ha visszatértek az egyszerűség szintjére, felismeritek majd, hogy abban rejlik az igazi mélység - a tudatosság mélysége, a szellem mélysége. Ám ez nem a bonyolult mélység, hanem a gyönyörű mélység. Mélység, mely könnyed, mélység, melynek valódi jelentése van, mélység, melyben igaz szeretet honol.

Ez a rövid üzenetem ma éjszakára. Remélem, kihoz benneteket az elmétekből. Remélem, hogy ezen keresztül megéreztek majd energiákat, aspektusokat, amelyek itt kószálnak körülöttetek, amelyek már jó ideje ott voltak. Most érezhetitek az energiáikat. Olykor meghallhatjátok, hogy próbálnak benneteket megszólítani. Ezek a ti részeitek, amelyek próbálnak elérni benneteket, de egy kicsit lefoglalt benneteket a drámázás.

Akárhányszor csak elsimultak a hullámok, újra és újra behívtátok a vihart. Most itt az ideje, hogy vegyetek egy mély lélegzetet, és lépjünk túl ezen. Lépjünk afelé, ami az igazi feladatunk, ami miatt itt vagyunk mind. Ó, és rengeteg feladatunk van ám, egyébként, hisz emberek milliói ébrednek most fel, keresztülmenvén azon, amin ti jó pár évvel ezelőtt keresztülmentetek. Azt tanulják, hogyan is éljenek isten-emberként itt a Földön, kezdenek kikerülni az elméjükből, a régi filozofikus és pszichológiai elképzeléseikből, és csak arra vágynak, hogy összekapcsolódjanak a valódi énjükkel. Szóval sok munka vár ránk.

Ehhez a munkához, az szükségeltetik - legyen szó a Bíbor Körben, a Fénymunkás csoportban, vagy épp a Kryon csoportban való munkálkodásról - hogy túllépjetek a drámákon.

Emlékeztetők

Befejezésként két dolgot szeretnék még megosztani. Legyetek tudatában annak, hogy a dráma miként van jelen az életetekben és értsétek meg azt is, hogy ti is részt vesztek benne. Kiléphettek belőle bármikor, ám ha ezt választjátok, akkor keresztülmentek egy olyan időszakon, amelyben minden unalmasnak tűnik majd. Pedig nem az. Csupán ez által felszabadul a tér hogy egy nagyszerűbb realitás valósuljon meg az életetekben. Ne engedjetek a csábításnak, ne szaladjatok vissza a drámákba, csak azért, hogy a stimulációt fenntartsátok.

A dráma nagyon Régi Energia. Nagyon-nagyon dualisztikus, és mi mind felfedezzük majd, milyen új fajta létezési mód nyílik a számunkra, anélkül, hogy szükségünk lenne a drámákra. Hagyjátok, hogy a többiek eljátsszák a magukét. hagyjátok, hogy a többiek kiélvezzék a drámázással töltött idejüket, ám mi lépjünk túl rajta, hogy beléphessünk a valódi tudatosságba.

Ám, egyébként, ahogy azt valószínűleg észrevettétek már, azzal, hogy emelitek a tudatosságot, hogy végzitek ezt a spirituális munkát, szinte még több drámát hoztok a felszínre, több gond kerül a felszínre. Nos, így van, hiszen maga a dráma, amely jó rég óta kapaszkodott belétek, most ellenáll. Hogyan áll ellen? Még több drámát teremtve. Vegyetek egy mély lélegzetet. Nincs már erre szükségetek. Beszélünk majd még erről egy soron következő ülésünk alkalmával is.

A másik dolog, amelyről még beszélni akartam, az, hogy az idő mennyire száguld. Úgy tűnik, mintha csupán pár perce kezdtünk volna el beszélgetni. Ilyen a valóság természete. Nagyon gyorsan fog változni. Ahogy a legtöbben meglepetten hallgattátok, hogy az előadás a végéhez közeledik, hiszen mintha csak most kezdtük volna el. Bizonyos értelemben valóban éppen hogy csak elkezdtük, ám tényleg , nem furcsa, hogy mennyivel folyékonyabbnak tűnik az idő mostanság?

Az idő elszállt és oly sok a kérdés. Érzem és látom mindegyikőtöket, azokat, akik kérdésekkel rendelkeznek, és vannak páran közületek, akik nagyon mély érzelmekkel teli kérdéseket fogalmaztak meg. Azt kell, hogy mondjam, azért vannak kérdéseitek, mert a szakadék szélén álltok, vagy csak azt érzitek, hogy a szakadék szélén álltok. Én nem felejtettelek el benneteket, és egyikünk sem siklik át felettetek. Az emberi korlátok miatt az időnk véges, és ez nehezíti azt, hogy szóbeli kapcsolatba kerüljek veletek, ahogy azt most teszem, de miután itt ma vége szakad az adásnak, eljövök majd hozzátok személyesen - csak te meg én. Így leszünk. Ott leszek a számodra, beszélgetünk majd és megosztok majd veled sok mindent.

Nyisd ki magad és beszéljünk csak rólad. Beszéljünk arról a fenomenális lényről, aki vagy, és azokról az apróságokról, amelyek útban voltak neked, amelyek megakadályozták, hogy felismerd magadban az Istent, aki igazán vagy. Tehát ott leszek.

Nos, megtiszteltetés és élvezet volt a számomra, és szeretnék ezekkel a szavakkal búcsúzni: Minden jól van, a teremtés minden részében, és ezért Vagyok, és vagy Te is.

És ez így van.

Adamus St. Germain - Ősi, családi karma

Adamus közreműködésével, Geoffrey Hoppe csatornázásában Elhangzott a Bíbor Körben, (Kivonat)

Hanganyag(Gárdi Mariannától): http://www.mediafire.com/file/s8o24eq5e3y08ke/%C5%90si+csal%C3%A1di+karma.mp3

 ….a legtöbb ember félelemmel tekint az egészségügyi problémáira, és megpróbálnak rájönni, hogy mit tettek rosszul, és azt is, hogy hogyan lelhetnének némi megkönnyebbülésre ennek kapcsán - ezért elmennek az orvoshoz, vagy talán egy gyógyítóhoz.
Beszéltünk ezekről a gyökér témákról. Mi valójában a felszíni tünet alatt meghúzódó probléma? A rádióadásban sok különféle kategóriát felsoroltam, amik általános kategóriák, és amiket bárki szemügyre vehet magában.

Ősi, családi karma
A fizikai egészséghez kapcsolódó problémák - és a legtöbb esetben a mentális problémák is - az ősi, családi karmához kapcsolódnak. Sok-sok biológiai, testi problémátok keresztül áramlik azon a vérvonalon, amibe beleszülettek, visszainkarnálódtok. És ezeket magatokra veszitek. Elfogadjátok azokat a valóságotokban egészen addig, amíg elfogadjátok azt, hogy a vérvonalatok mellékterméke vagytok, és így ezeket az energiákat ezzel be is hozzátok a testetekbe. Pedig ez tényleg nem a tiéd, és te tényleg nem vagy azonos a vérvonaladdal. Tényleg nem.
Végül mindenki rá fog jönni, hogy kiszállhat ebből az ősi, családi karmából. És ez nem azt jelenti, hogy egy keserű vagy szomorú módon szétvágod azt a kapcsolatot. Mindössze elengeded magad attól a vérvonaltól. Mert ez a vérvonal karma egyben óriási hatással bír egy újabb inkarnáció valószínűségére, mivel amennyiben még mindig nagyon erősen kapcsolódsz a vérvonaladhoz, akkor az azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel újra ugyanabba a vérvonalba fogsz inkarnálódni.
Ezen most egy kicsit gondolkozzatok el! Ugyanabba a vérvonalba…(Adamus mosolyog). Na igen, most egy kicsit tényleg belegondoltatok ebbe! Abba a vérvonalba, ami talán már több évszázad óta hurcolja magával a fizikai, testi egyensúlytalanságokat, abba a vérvonalba, ami bizonyos jellemzőket hordoz magával, mint például az alkoholizmus, vagy a bőség hiánya, vagy esetleg annak a folytonosságát cipeli magával, hogy mások szolgája vagy ahelyett, hogy igazi Mester lennél.
És igazából teljesen mindegy, hogy milyen sok mindent eltervezel, és teljesen mindegy, hogy mennyire megvilágosodottnak hiszed magad, és abban a hitben ringatod magad, hogy amikor átkelsz a túloldalra, többet nem fogsz inkarnálódni, vagy hogy ha mégis, akkor majd egy egészséges, bőségben élő családot választasz magadnak - nos, nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy ez nem fog összejönni. Miért? Mert ott lesz neked ez a szinte mágneses vagy elektromágneses vonzás. És ez azonnal visszaszippant majd téged a Földre, ugyanabba a vérvonalba, ugyanabba a családba. A régi karmába, a régi kapcsolataidba, szerelembe, ami néhány esetben boldogságot és elégedettséget jelent, mert ennek az ősi, családi karmának elképesztő erejű a befolyása az életedre.

Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy holnap az legyen az első dolgod, hogy felhívd a családodat, és örökre mondj búcsút nekik! Nem azt mondom, hogy különülj el a családodtól, bár egy páran ezt teszitek. Egyszerűen csak vegyél egy mély lélegzetet, és ismerd fel, hogy talán lehetnek ők nagyszerű barátok, vagy lehettek borzasztó szülők, vagy kedves unokatestvérek, de előbb vagy utóbb egy szuverén létező elengedi magát ettől a vérvonaltól, és ezt máris megtehetitek.

Ezáltal, amikor elengeditek őket, lényegében megtanuljátok majd megbecsülni a rokonaitokat, a vérvonalatokat. Ekkor meg fogjátok majd érteni, hogy miért is tették azokat a bizonyos dolgokat - olyanokat, amiket egyáltalán nem tudatosan választottak maguknak, mindössze azért tették, mert alkalmazkodtak ahhoz a vérvonalhoz, és a részévé váltak. És akkor majd egyszeriben rájöttök, hogy ők mindössze a nagyszüleiknek és azok nagyszüleiknek a mellékterméke voltak… és még folytatódik a sor visszamenőleg a családfán.

És arra is rá fogtok jönni, hogy valahol visszamenőleg ti is rajta vagytok a családfátokon. Az egyik korábbi inkarnációdként, a Lelked egyik inkarnációjaként - aki igazából nem te vagy - de akkor így te magad is folytatod, állandósítod ezt az összes energiát, összes problémát és mindazokat a dolgokat, amik ezzel együtt járnak.

Személyes karma

A második számú dolog - a te saját személyes karmád, a kint lófráló aspektusaid, akik befolyásolják a fizikai egészségedet. Tegyük fel, hogy van egy nagyon leszakadt, roppant sérült, traumatizált aspektusod. Ezek hajlamosak ott körözni körülötted, ahogy a jók is persze. Nem akarom csak ezekre a leszakadt részeitekre helyezni a hangsúlyt - ezekre, a mérges, haragos, nagyon bosszús aspektusaitokra, de ezek hajlamosak ott körözni körülöttetek. Miért? Nos, ennek több oka is van.
Először is, akarnak valamit tőled, ami nekik nincs. Egy lelket. Egy lelket. Neked van lelked. Úgy értem, az a tiéd. Az aspektus a te leszakadt részed ugyan, de nem áll kapcsolatban a lélekkel. Te állsz vele kapcsolatban. Te.
Ezért ezek az aspektusok, azok, akiket mi szürke vagy sötét aspektusnak nevezünk, ott lófrálnak körülötted, és csak arra a megfelelő alkalomra várnak, hogy megragadják a Lelkedet. Arról persze fogalmuk sincs, hogy az hol lehet, vagy hogyan akarják azt magukkal ragadni, de azt hiszik, hogy ha elég sokáig várnak, és ha elegendő pokoljáráson mész keresztül miattuk, akkor majd sikerül elkapniuk. Ők ilyenkor a szó legszorosabb értelmében leszívják az energiádat. Mert ez tartja őket életben…ez az ételük.

Te vagy a táplálékuk. Te. Olyan vagy nekik, mint egy hatalmas muffin. (Adamus nevet) Vagy egy csokis süti, vagy valami hasonló. Tehát körülötted lófrálnak. És leszívják az energiádat. Így maradnak fókuszáltak, így tudnak kapcsolódni és jelen lenni. Tehát, amennyiben sok ilyen aspektusod van, akkor eléggé fáradt lehetsz. Mert elveszik az energiádat.
Ez nem azt jelenti, hogy máshonnan nem tudsz több energiához jutni, hanem azt, hogy hozzászoktál ahhoz, hogy egy bizonyos módon kapcsolódj, hogy egy meghatározott mennyiségű energiát fogadj magadba, ezért nem hozol be több energiát, de még ha meg is tennéd, akkor is csak még többet adnál az aspektusaidnak. Tehát itt van neked ez a meglehetősen érdekes, és eléggé furcsa egyensúlytalan helyzet.
És miközben leszívják az energiádat - senkit sem akarok itt sértegetni - de miközben leszívják az energiádat, hatással lehetnek egy életfontosságú szervedre, általában a vesédre vagy a májadra, és az ott lévő energiát kiszívják belőled.
És ez legyengíti ezeket a létfontosságú szerveket. Ez aztán felborítja az immunrendszeredet, és teljesen mindegy mennyi spirulinát (alga kapszula) vagy echinaceát (kasvirág kivonat, mindkettő immunerősítő - a ford. megj.), vagy ehhez hasonló dolgokat szedsz be, ez akkor is legyengíti az immunrendszeredet.

A megoldás

Vissza akarod kapni az immunrendszeredet? Akkor engedd el ezt a személyes karmádat, és a sok-sok integrálatlan, traumatizált, sérült aspektusodat! Hogy hogyan? Nos, egészen egyszerűen úgy, hogy visszahozod ezeket az aspektusokat a szeretetbe, önmagadba úgy, hogy a saját biztonságos Otthon teredben tartózkodsz, a Most Pillanatodban, ahol most vagy, a jelenedben. Hogyan teszed ezt meg? Úgy hogy lélegzel és szereted magad. Feltételnélküli szeretettel. Ahogy már sokszor el lett mondva, ebben az életedben a legnehezebb dolog az számodra, hogy szeresd magad.
Ezért inkább eltereled erről a figyelmedet. Bármire képes vagy, csak hogy ne szánj időt saját magad szeretetére. Inkább drámázol, csak, hogy elvond magadról a figyelmedet. Intellektualizálod a dolgokat, vagy filozofikus eszmefuttatásokba bocsátkozol, de ez mind csak elterelés, figyelem elvonás.
Tehát mindezek a figyelem elterelések csak arra jók, hogy ne szeresd magad. Amikor szereted magad, akkor elengeded a személyes karmádat, és akkor semmi miatt sem kell bűntudatot érezned. Érzed, pedig nem kellene. Semmi miatt. Semmi miatt! De te azt mondod: - „Nos, ez nem így van, mert én tényleg valami borzasztó dolgot tettem, és ennek a terhét most már mindig magammal kell cipelnem.” - Nem, nem kell! - De te azt mondod: - „ De valakit tényleg nagyon megbántottam, és nagyon förtelmesen, rettenetesen bántam vele. És ezt muszáj magammal cipelnem. Inkább elviselem a fájdalmat és a szenvedést az életemben azért, amiért azt a szörnyűséges dolgot tettem. Mert ha nem teszem, akkor talán megint megteszem ugyanazt a borzalmas dolgot”
De nem teszel ilyet többé. Egyáltalán nem. Miért nem próbálod meg legalább?

Próbáld meg egy héten keresztül - hogy elengeded az összes bűntudatodat, lelkiismeret-furdalásodat, rossz érzésedet, azt az érzést, hogy ha tényleg a saját hatalmadban állnál, akkor rossz dolgokat tennél. Nem fogsz rosszat tenni. Itt és most azonnal elengedheted ezt a személyes karmádat. És akkor az aspektusaid is haza tudnak jönni - végre a biztonságos teredbe, a szereteted terébe - mert mindössze ezt akarják. Olyanok ők, mint az otthonról elszökött kisgyermekek, akik semmi másra nem vágynak, csak elfogadásra és szeretetre. De amennyiben nem fogadod el magad, akkor van egy részed - sok részed, akiket az aspektusaidnak nevezel - akik odakint eltévedve, áznak, fáznak éhesen a hidegben, és nagyon, de nagyon haragosak, gyűlölettel teliek, csalódottak - nem állnak készen a hazatérésükre.
Próbáld meg szeretni magad! Ez a szeretet hónapja - ugyan a kitalált szereteté, de attól még a szeretet hónapja. Próbáld meg szeretni magad!

Tömegtudat

Nos, akkor jöjjön a tömegtudat, a környezeti hatások. A környezeti hatások. Sok energia található a tömegtudatban, amit még mindig megcsapoltok, amit még mindig elhisztek. És a tömegtudatban rengeteg egyensúlytalan energia, sok betegség található. Másoktól kapod el a megfázást és az influenzát. Szerinted miért? Nem azért, mert a rendszered lemerült. Nem azért, mert összeszedtél valamit, hanem azért, mert még mindig hiszel a tömegtudatnak. Az influenzák és a megfázások ilyenek. Átadódnak. De nem a kis baktériumok. Bár a végén ez történik, de ez az egész a tömegtudat hatása. Mindenki megfázik. Mindenki influenzás. Ezt hallod a hírekben - Megérkezett az influenza szezonja! - És ilyenkor mi történik? Megbetegszel. Van egy új járvány, amiből egyre többet fogtok látni ebben az évben - egyre többet. A megmagyarázhatatlan tikkelések. Tikkelések. (Adamus rángatózik és imitálja a szem és arc tikkelést) És az történik, hogy ez a szó szoros értelmében keresztül terjed a tömegtudat hullámain, és egy vagy két ember megkapja - látjátok, én most ezt mind átadom nektek (nevetés) - majd hirtelen már mindenki rángatózik, és amikor az orvosok ezt kivizsgálják, akkor valami tényleg lószar magyarázattal állnak elő. - „Biztos az ivóvíztől van. -Szerintem nem (tikkel a szemével). Szerintem nem. Szerintem ez a tömegtudat befolyása.

A lényeg az, hogy az egészséggel kapcsolatos problémáknak meg vannak a maguk gyökér okai. Igazából nem vagy beteg. A betegség mindig egy energia egyensúlytalanság manifesztációja, és azok túlnyomó része ezekből ered. (az ősi, családi karmából, a személyes karmából és a tömegtudatból) És ezt többé már nem kell elfogadnotok. Tényleg nem.

Energia környezet

Szóval a tömegtudat. És igen, vannak környezeti okok is. Tudjátok angyali létezőként eljönni ide a Földre, ebbe a nagyon sűrű formába - ezt én is érzem most. Nem túl gyakran jövök ilyen közel, de én is érzem ezt a sűrűséget Cauldre testében, és nálatok is. Olyan, mintha össze lennétek préselve vagy nyomva, és a legnehezebb dolog ebben az egészben az, hogy közben elveszítitek annak tudását, hogy igazából mi létezik ezen túl. Elveszítitek a képzeletre, a szabad és nyitott érzésre való képességet - az érzékélő tudatosságot. Annyira nagyon össze vagytok préselve, hogy ez az érzékelő tudatosság mindössze azokra a dolgokra fókuszálódik - amit ismertek - a látásra, a szaglásra, a hallásra, az érintésre és az ízlelésre.
Tehát drága barátaim, gyökér problémák.

Ezek a gyökér problémák a mentális egészségedre is hatással lehetnek. Ez egy másik beszélgetés témája, de most kivétel nélkül mindenkit arra kérek, hogy vegyetek egy mély lélegzetet! A tested tudja, hogyan újítsa meg magát anélkül, hogy be kellene azt szennyezned mindenféle külső dologgal, anélkül, hogy rengeteg gyógyszert vennél be, anélkül, hogy komoly fegyelmet erőltetnél magadra, amivel csak még nagyobb szenvedést mérsz a testedre…. És most mindenki kézhez kapja a maga pohár borát, és ti, akik online néztek minket, ti is igyatok egy kis vizet vagy egy pohár bort!
Mielőtt meginnánk az italunkat - amit a feltételektől mentes egészségetekre fogunk meginni - tehát ürítsük akkor poharunkat a ti feltételektől mentes egészségetekre, az ősi, családi és a személyes karmától való szabadságotokra, valamint a környezeti hatásoktól és a tömegtudattól való szabadságotokra! A szuverén egészségetekre! A testetekre, aki tudja, hogyan újítsa meg magát, és hogyan tartsa magát folytonos egyensúlyban!

Megengedem , hogy a testem megújítsa, magát feltételektől mentes egészségemért és megengedem, hogy az ősi, családi és a személyes karmától megszabaduljak és a környezeti hatásoktól és a tömegtudattól is.(Marga)

Néha rátok tör egy kis rák pánik vagy egy kis cukorbetegség ijedelem, amik azt mondják nektek: - „Ez nem a te problémád. Készen állsz az elengedésére? Vagy továbbra is ragaszkodsz hozzá, ki akarod azt játszani, és megengeded, hogy az eltereljen téged?” - De itt és most, ebben a pillanatban vehetünk egy mély lélegzetet, és mindezeket elengedhetjük! Ezek nem a tieitek. Te egy szuverén létező vagy, akik abszolút képes vagy megújítani a saját testedet egyszerűen és könnyen, egy korty borral, egy korty vízzel, vagy egy kis csokis sütivel. Ez nem számít.

Az igaz szerelmet, szeretetet nem fogjátok addig egy másik emberben megtalálni, amíg nem találjátok azt meg saját magatokban. Soha nem lesz egy egyensúlyban lévő és egészséges párkapcsolatod addig, amíg saját magaddal nincs egészséges és egyensúlyban lévő kapcsolatod. És onnantól kezdve minden kapcsolatod teljesen másmilyen lesz. Nem a táplálkozásról, a leszívásról fog szólni. Nem arra fogod majd használni azt a kapcsolatot, hogy általa kiegyensúlyozd a saját maszkulin vagy feminin oldaladat, vagy akármit. Soha többé nem fogsz újra azért társat választani magadnak, hogy kiegészíts valamit magadon belül.

Világpolgárok

Utolsó, St. Germainként élt életemben sok időt és sok erőfeszítést tettem, hogy Európát megpróbáljam egyesíteni. Európának meg voltak a maga kis királyságai, hűségbirtokai és irányító, kontroll központjai. Még csak nem is igen kormányok voltak ezek, csak irányító központok. És alapvetően arra vesztegették az idejüket, hogy egymással harcoltak. És az elképesztő az volt, hogy az egyik évben két ország harcolt egymással, míg a másik évben már ez az előbbi kettő összeszövetkezett egymással, és egy harmadik ellen kezdtek csatázni. És ez így folytatódott, megállás nélkül.

Sok élet került így elvesztegetésre. Sok energia ment pocsékba. És ami mindennél fontosabb, ez drámai hatással volt a tudatra, a tudatnak a kiterjedésre vonatkozó képességére. Végül elérkezett egy pont, amikor azt éreztem, hogy Európa visszacsúszik a sötét korokba, de még egy annál is sötétebb korszakba, mint amit már megélt. Kicsúszott a tudatból, és még inkább elveszett.

Tehát ott volt ez az erőfeszítés, hogy megpróbáljuk összehozni Európát, hogy az világító torony lehessen a világ többi részének. És egy határig, ez működött. Egy határig, mert még vannak problémák, nem Európa miatt, hanem a tömegtudat miatt, az emberi állapot miatt, azért, mert az emberek - én próbálnék erről itt nyíltan beszélni, de Cauldre megpróbál diplomatikusan fogalmazni, ezért most kicsit küzdünk itt egymással - tehát mert az emberek képesek egy darabka föld kapcsán egymásnak esni, képesek az őseik miatt harcba szállni, olyan dolgok miatt csatáznak egymással, amik teljességgel jelentéktelenek, ahelyett, hogy megnyitották volna a tudatukat, és globális, világpolgárként, az univerzum polgáraiként, egy emberi lényként tekintettek volna saját magukra, valami sokkal nagyszerűbbként, mint az a ház, amit a nagyszüleiktől örököltek, vagy mint az a darabka föld, ami mindig is a családjuké volt, vagy mint a nemzetiségük.

Ezek a dolgok ma már nem számítanak, és ezek azok a dolgok, amik nem engedik meg, hogy a tudat kiterjedjen ezen a bolygón.

Ők a szó legszorosabb értelmében visszafognak titeket, emiatt a tudati háló miatt. És mindenki harcol a saját kicsike kis darabka földjéért, és azért, hogy a dolgokat továbbra is úgy kell tenni, mint ahogy mindig is tették, és mindenki harcol valamiért, ami régi és készen áll a változásra, és változni akar.

…az emberek olyan dolgokhoz ragaszkodnak, amik már egyáltalán nem szolgálják őket. Miért? Mert nem akarnak változni, mert félnek a változástól, mert azt hiszik, ha visszatérnek ahhoz, amit 50, 100 vagy 2000 évvel ezelőtt tettek az emberek, az majd valahogy jobbá teszi a dolgokat. Akkoriban régen szívás volt. Tényleg az volt. Az energia sűrűbb volt. Sokkal több volt a kontroll, az irányítás, és minden létezőnél nagyobb volt az igazságtalanság. Kevesebb volt a szabadság.

Önmagad szeretete - és azt hiszem itt meg is állhatunk egy pillanatra! Hiszen elmondhatjuk, hogy ez az, ami ennek az egésznek a lényege, magva…és az ezen a bolygón megélt tapasztalásaid közül ez az a rész, amit az utolsó életedre, és a Lelkednek tartogatsz. Minden mással foglalkozol addig, és aztán szépen megtanulod szeretni magad.

Sok spirituális beállítottságú ember ezen a ponton menekül el - az önszeretet pontján. Sokkal szívesebben tesznek bármi mást, csak ezt nem. Inkább mantráznak a kristályokkal, vagy izzasztó kunyhóban ücsörögnek, vagy bármit szívesebben tesznek - a guruk lábai előtt hajbókolnak - bármit, csak ne kelljen szeretniük magukat. Miért van ez?
Szeretik ezt az elterelés játszmát játszani, pedig önmagad szeretete pont azt jelenti, hogy elengeded egy csomó régi dolgodat magadból. Lényegében azt jelenti, hogy megtanulod átölelni magad, vagyis elfogadni magad. Szeretni magad….és még miért? Miért olyan nehéz ez?

Létezik valahol olyan, valamelyik iskolában tanítják- e - a normál iskolákban - hogy szeresd magad? (a közönség válasza: - Nem!) Nem. És miért nem? De képzeljetek csak el….képzeljetek csak el egy Új Energiás Iskolát, amit már nagyon szeretnék látni, ahova a gyerekek elkezdenek járni, és ahol már rögtön az első órán azt tanítják nekik, hogy szeressék magukat.

Amikor szereted magad, akkor automatikusan együttérző leszel másokkal is. Önmagad szeretete nehéz, mert akkora karma gyülemlett fel - amennyiben sokszor éltél már ezen a bolygón, akkor olyan sok karma gyűlt össze, - erről beszéltünk az elején - hogy nehéz csak úgy hirtelen megállni, és nemet mondani az egészre. -Ebből elég volt! - Még nektek is nehéz, drága barátaim azt mondani, hogy: - „Nem vagyok azonos azzal a gondolattal, ami éppen most áramlott keresztül a fejemen! Nem vagyok azonos a tegnap történtekkel!” Talán azt el tudjátok mondani, hogy: -„Oké, nem vagyok azonos azzal, ami 50 éve történt,” - de aztán meg azt mondjátok: - „Nem lehetek annyira felelőtlen, hogy azt mondjam, hogy az nem én voltam.” - De igen, lehetsz. Mondhatod. Ez egy meghatározó pont. Ez az egyik létező legnagyobb Szeparációs Pont, amikor azt mondod: - Elég volt! Többé nem járok azon a karma ösvényen!

Ez a bolygó jól van. Mit gondolsz, miért ezzel a mondattal zárom a csodálatos dialógusaimat, hogy: -„Minden jól van a teremtés egészében?” Ez azt jelenti, hogy egyáltalán semmit sem kell tenned. Mindenki a saját útját járja. Előbb vagy utóbb mindannyian fel fognak emelkedni. Nem miattad, és nem miattam, hanem saját maguk miatt. Előbb vagy utóbb az emberiség azt fogja mondani: -„Á, csináljuk másképpen!” - és az, hogy ezt mikor fogják mondani, az se tőled, se tőlem nem függ.

Jelenleg egy beteljesületlen felemelkedésben vagy. Vagyis ez már beteljesült, de annak megtapasztalása, hogy hogyan jutottál el odáig - ez teljes mértékben tőled függ. Csak és kizárólag rajtad múlik, hogyan akarsz oda megérkezni. Térden csúszva-mászva? Vagy pedig egy hatalmas, boldog, kiadós mosollyal az arcodon? Nem számít. Nem számít.

Ezzel a lélek igazából nem törődik.

A lelked tényleg nem törődik ezzel. Eléghetsz a pokol kénköves tüzén, és a lelkedet ez sem hatja meg, mert ez egy illúzió. Ez annak egy módja, ahogy meg akarod tapasztalni a felemelkedést - bejárhatod a pokol legsötétebb bugyrait, ha azt választod, hogy ebben akarsz hinni. És úgy is megteheted, hogy közben dalolsz, és apró kis virágok tetején táncolsz, és az őzike is veled énekel. Nem számít. Ez csak egy tapasztalás. Vagy megteheted mindkettőt. Mondhatod azt is: „Megpróbálom ezt. Megpróbálom azt. A nehéz úton fogom megtenni. A könnyű úton fogom megtenni.”

Tehát én itt Mesterként látok el szolgálatot. Van egy mondásom, hogy csak egy Mester képes igaz szolgálatot ellátni, mindenki más szolga csupán. Térden csúszva szolgálnak, elégítenek ki másokat. Egy Mester, amikor ezt tényleg felismeri, hogy: - „Vagyok, Aki Vagyok, és semmi más nem számít!” - na akkor a Mester már elláthat szolgálatot, de csak a saját kedvtelése miatt. Ennyi az egész. Ennyi az egész.
Tehát felírhatjuk ide a szolgálatot, de legyetek egy kissé óvatosak ezzel kapcsolatban. Ez könnyen elterelhet benneteket. Előbb magadat szolgáld, és csak ezt követően beszélj másnak a szolgálatról. Oké, köszönöm. Köszönöm, hogy megengedted, hogy nyílt lehettem.

 ......2012. február 4-én   www.crimsoncircle.com

 Fordította: Sári Izabella

Adamus St. Germain - Autentikusság

Autentikusság

Adamus:

Mit jelent ez? Mit jelent ez?

Ez azt jelenti, hogy teljes mértékben igaz, és őszinte vagy saját magadhoz, de másképpen.

Az autentikus azt jelenti, hogy abszolút bízol önmagadban. Azt jelenti ez, hogy nem azért teszel dolgokat, miszerint a többi ember mit gondol erről, vagy mit tart arról, hogy mit kéne tartania ezekről, hanem mert ez fontos a számodra. Az autentikusság rólad szól.

Az autentikusságnak nincs köze az átlagos, földies, evilági dolgokhoz. Páran közületek úgy gondoljátok, hogy az autentikus kifejezés azt takarja, hogy nem mondotok hazugságokat, jók vagytok, a megfelelőt cselekszitek, ami a – a „jó kislány/kisfiú” szindróma. Erre lettetek programozva, hogy ilyen kifejezésekben gondolkodjatok.

És honnan ered ez valójában ez a koncepció, hogy jó kislányok, jó kisfiúk legyetek? Más emberektől, akik összhangban akarnak tartani benneteket, aki azt akarják, hogy azt tegyétek, amit ők akarnak.

Ennek semmi köze az autentikussághoz, ez a kontrollról szól. Újra és újra belétek vésődött ez kis korotoktól fogva, és azóta is eszerint cselekedtek.

De ez nem autentikus létezés, hanem olyan régi programozás követése, ami valahonnan máshonnan érkezett.

Autentikusnak lenni annyi, mint őszintének lenni önmagadhoz.

"Tudjátok, az autentikus részetek, az elragadó részetek. Ez a karizmatikus részetek. Nem kell létrehozzátok ezt a karizmát, nem kell megtervezzétek, kialakítsátok. Ez természetes rész azoknak az embereknek, akik vonzódnak ehhez. Amikor hiteles vagy saját magaddal szemben, akkor ők vonzódnak ehhez."

'Autentikusság az, amikor hagyod megszabadulni magad mindattól, ami hamis az életedben, ami valóban nem jelent semmit sem."

"Előjöhettek egy egész rakás – hogy is mondanátok – spirituális locsogással. Továbbra is folytatni fogjuk a visszatérítéseteket az eszenciátokhoz és a központotokhoz."

És, én, Saint-Germain. Autentikus vagyok. Elég autentikus vagyok ahhoz, hogy így beszéljek magamról, látjátok. Megtanultam, amíg csapdába voltam esve a kristályban, hogy milyen visszamenni oda, aki én voltam. Nem számít, hogy mit gondol rólam bárki más, és ezért – éppen ezért – szerettek! (Saint-Germain kuncog) Amikor autentikus vagy magaddal szemben, amikor megtanulsz igazán beleszeretni saját magadba, mindenki mást le fog ez nyűgözni. Látni fogják azt a tisztaságodat, amid van. Meg fogják látni az eszenciátokat.'

Kuthumi mester ezekkel a szavakkal írja le nekünk:

Autentikusnak lenni

"Annak érdekében, hogy hitelesek legyetek, hogy ismét jogot formálhassatok autentikus énetekre, valamint hogy hiteles életet éljetek, fel kell, hogy adjátok azt a tagadó, elutasító életformát, ahogy jelenleg éltek.

A problémák körbejárásának, a kerteléseknek, és az életetek szomorúságára gyártott kibúvóknak ezennel befellegzett."

"Csak egyetlen módotok van az autentikus létezésre, ami pedig nem más, minthogy éljetek igazságban, egységben, és,  hogy a szavaitok szerinti életet éljetek."

„Autentikusnak” lenni azt jelenti, mint felismerni, kik vagytok az élet áramlásában és táncában. Hiszen ti az isteni eszencia emberi formában létező szikrája vagytok, az,akit mi emberangyalnak nevezünk. Azt is jelenti, hogy felismeritek, nincs mit „tanulnotok” a Föld bolygón; egyet kell tudnotok, hogy lényetek szíve már a mélységes bölcsesség helye.

Nincs mit „meggyógyítanotok” sem, mivel a fény tökéletes lényei vagytok, akik csupán azt kutatják, hogy ez a tökéletességük tükröződjön a teremtett valóság külső világában. Autentikusnak lenni azt jelenti, kedves fénymunkások, hogy ráébredtek lelketek legmagasabb lehetőségeinek megvalósításáért vagytok itt, növekedni, tapasztalni, kalandokat átélni a fény hullámain, teremtésetek örömében felfedni, kik is vagytok!

Ez az 5. dimenziós tudatosságbeli élet lényege. És a tudatosság e szintjére való belépéshez a szíven keresztül vezet az út.

Autentikus állapotban lenni, azt jelenti, hogy szívenergiátok áradását olyan módon tapasztaljátok meg, amely egyedi módon fejez ki benneteket, azt, akik vagytok.

A ti módotok nem lesz azonos másokéval, hiszen, miközben a feltétlen szeretet lángjában egyek vagytok, ugyanakkor lelketek kifejeződésében egyedi szépséggel bírtok, ez pedig lelketek sok különféle: múltbeli, jövőbeli, párhuzamos valóságbeli és életbeli tapasztalásában felhalmozódott tapasztalataiból ered.

Ne féljetek attól, hogy belépjetek valódi lényetek mélységes igazságába, hogy kifejezzétek és felfedezzétek ezt a szereteten és szívetek fényén keresztül.

Honnan tudjátok majd, hogy életetek autentikus-e?

Önmagatokon belül a béke, öröm és kiteljesedés mélységes érzését fogjátok megtapasztalni. Hála tölt majd el benneteket, és az életetekkel való elégedettség.

És, még ha mindezeket most nem is érzitek, tudhatjátok, hogy az ikerlángok mostani egyesülésével felhatalmazást nyertek arra, hogy elinduljatok a belső béke és öröm állapota felé.

Adamus tippjei az elkövetkezendő időkre

Crimson Circle Adamus e2012 5. Shoud Kivonat
Fordította: Sári Izabella


 

 

 

 

 

 

 

 

 


1. számú tipp – Az elmén túl

Hogyan lépsz túl ezen? Még több légzéssel.
Alkotsz valamit.
Mi van az elmén túl? A lélekkel való kapcsolat. A lélegzésed csendjében.
Bízz meg… az intuíciódban. Tudod, a inspirációdban, az intuíciódban, a belső megérzésedben. Az érzésben...

2. számú tipp – Szabályok

A te saját szabályaid saját magad kapcsán. Sokkal több szabály olvasható a saját életed könyvében az állami vagy szövetségi kormányok vagy városok törvénykezéseinél. Sokkal több szabállyal bírsz a saját életedben arról, hogy mi az, amit megtehetsz, és mi az, amit nem tehetsz meg, hogyan kell öltözködnöd, hogyan kell cselekedned, hogyan kell élned, mi a jó és mi a rossz – én ezekről a szabályokról beszélek.
Mi a tiéd, és mi nem a tiéd? Ezt vedd csak szemügyre! Sok olyan szabályod van, ami tényleg nem is a tiéd. Akkor készen állsz az elengedésükre. Aztán pedig vedd szemügyre a saját szabályaidat! És azt is, hogy körülbelül mégis, mikor alkottad meg azt a szabályt? Szolgál az még téged egyáltalán? Ez nem azt jelenti, hogy ki kell törni az anarchiának, bár esetenként ez is lehetséges, ha ezt akarod – de inkább azt jelenti, hogy engedd el a szabályok mögött megbúvó energiát, terjeszd ki magad, és térj vissza az életbe!
Engedd el a korlátaidat Emellett ki kell tartanod!

3.számú tipp – Bizalom

Bízz magadban! A kétség fájdalmat okoz. Szegénnyé, éhessé és ostobává tehet.
Ez egy nagyon nehéz dolog, mert az energia eléggé szó szerint válaszol a tudatra, és amikor ott a bizalmatlanság, akkor az csak még több bizalmatlanságot teremt, és most már a bizalmatlanság világában élsz. Ebből hogyan lehet kilépni? Hogyan tér valaki vissza az önmagába vetett bizalomhoz? Hogyan tanul meg az ember megbízni magában?
Elfogadással. A bizalmat – választja
Hogyan veszel rá valakit, hogy megbízzon magában? Önszeretettel. A létező legnehezebb dolog. Hidd el, hogy képes vagy rá! Ha képes vagy kigondolni, megfogalmazni egy gondolatot, ha képes vagy valamit elképzelni, akkor elhiszed azt, és megbízol abban, hogy meg tudod azt tenni, és akkor az a valami meg fog teremtődni. - Bizalom, elfogadás, önmagad szeretete

4. számú tipp – Az elvárások elengedése 

A végkifejletre vonatkozó elvárások elengedése
Átmentetek bizonyos dolgokon – akár azon, hogy elveszítettétek a munkátokat, akár egy kapcsolatot veszítettetek el, vagy valami az egészségedre volt hatással. De bármi is történt – ezek egyike sem volt általatok pozitívnak nevezhető emberi tapasztalás. De a végén ti magatok is rájöttetek, hogy mindez szükségszerűvolt. Annak el kellett mennie. Kapcsolódnod kellett a Lélek Éneddel és annak meglátásaival, hogy többé már ne csak egy hétéves ember légy

5 .számú tipp – Bizonyosság

„Minden rendeződni fog.”
Amikor ezt te mondod, és ott vagy valakivel, és azt mondod neki, hogy: - Minden rendben lesz” – akkor ennek van egy energiája. Ehhez társul egy tekintet. Ezzel együtt jár egy magabiztosság, hiszen te már keresztülmentél ezen, és ezt tudod, és épségben vagy. Igen, van még egy-két problémád, de már rendelkezel ezzel a magabiztossággal, hogy: - Minden rendeződik. Miért? Mert ezt választottam. Miért? Mert az energiák engem támogatnak. Miért? Mert egy nagyszerű teremtő vagyok. Vagyok, Aki Vagyok. Minden rendben lesz.”

6 számú tipp – Öleld át a változást!

Engedd meg a változást! Sőt, válaszd a változást! Maradj rugalmas, mert a változás kiszed a beragadtságodból. Öleld át a változást!

7.számú tipp – nevetés

Ebben az évben szükségetek lesz rá! Akartok majd nevetni. Miért is ne? Miért is ne?! És tudjátok, amikor hallotok majd egy-két őrületes dologról, ne legyetek már annyira álszentek és szenteskedőek azokkal kapcsolatosan! Nevessetek rajtuk! Lesz egy-két őrült dolog – nevessetek rajtuk – akár a saját életetekben, akár a külvilág eseményei kapcsán! Ezek mindössze változások, amik bekövetkeznek. Tényleg azok.

8. számú tipp – Az álmok

Ne aggódjatok többet a megvetendő, csúnya aspektusaitok miatt! Amit ennél is nehezebb integrálni, azok a beteljesületlen álmaitok! Az álmok integrálása – ami nagyon nagy fontossággal bír számotokra az idén.
Néha előfordul, hogy az álmaitok és a céljaitok kissé keresztezik egymást. Egyáltalán nem vagyok a híve a céloknak és a sok tervezésnek – de tudom, hogy vannak olyan tevékenységeitek, ahol foglalkoznotok kell a részletekkel – de egy tágabb értelemben véve. Nem vagyok a célok nagy rajongója, mert ezekkel általában egy mentális, és sok esetben realitást nélkülöző elvárásokat támasztotok magatokkal szemben. De az álmok mások, mert azok a szívből erednek. Az álmok nyitottak, és nem kell lépések sorozatán átjutnod ahhoz, hogy elérkezz egy meghatározott végkifejlethez. Az álmok nincsenek lezárva, hanem nyitottak. És folyamatosan terjednek, tágulnak, miközben a célok nagyon is lineárisak. Ezért az egy bizonyos ponton leáll. Ez lesz a legfontosabb dolog az idén – hogy hozzátok ide be az álmaitokat, vágyaitokat – mert az álmaitokban benne van a Lelketek, a bölcsességetek, a potenciáljaitok. Az álmok egyenlőek a potenciáljaitokkal. A Lelked potenciál. Tehát integráljátok az álmaitokat és hozzátok be őket ide, ebbe a valóságba! Na ez persze nem azt jelenti, hogy nekiálljatok, és megpróbáljatok terveket kovácsolni a vágyaitok, álmaitok kapcsán, és hogy megpróbáljátok kierőltetni és megdolgozni az álmaitokat. Egyszerűen csak engedjétek meg, hogy beáramoljanak ide!
Behozhatod ezt a dinamikát az életedbe, és beintegrálhatod magadba. És ha egyszer elkezded az integrálást, akkor rá fogsz jönni, hogy ennek nem kell fizikai síkon beteljesülnie, bár az is lehetséges.
Amikor beleérzel az álmaidba, és integrálod őket, akkor hirtelen rádöbbensz, hogy a részletek nem fontosak. Nézz bele a mögöttes energiákba – ott a nevetés, az öröm, a kreativitás, az energia megosztása, a mozgás – és ezek a fontos dolgok.

9. számú tipp – Kövesd a szíved hangját!

Csak azt tedd, amit a szíved diktál, amit a szíved akar.
Sokszor megesik, hogy az emberek követik a szívüket, és bajba kerülnek. Miért van ez így? Miért?
Azért, mert saját maguk sok része még mindig egy mentális, lineáris dimenzióban van. Ott van az a részük is, amelyik követi a szíve vágyát, de a nagyobbik részük egy másik utat követ – és ez a két rész nem mindig működik együtt egymással. De előbb vagy utóbb hozzátok hasonlóan ők is meg fogják majd tanulni, hogy lehet mindent a szívből tenni, és akkor ez az egész egy mozgásban lévő, kompatibilisen kiterjedővé válik egyszerre, egy időben. De amikor egy személy először kezdi követni a szíve vágyát, és elküldik azt az egy sugarat vagy egy energia tapasztalást a szívbe, akkor az eleinte nagyon nehéz lehet

10. számú tipp – Legyél tudatában a drámának!

Mert egész évben őrületes lesz a drámázás! Sőt, még azokon a helyeken is – Óvakodj a drámától! – ahol ez korábban nem is létezett. A dráma meg fogja találni az útját minden egyes üres térbe! A dráma meg fogja találni az útját és befészkeli magát az unalom minden egyes pillanatába! Meg fogja találni az útját az elme minden egyes résébe az idén!
Az embereket maguk alá fogja temetni a drámázás, de ha egyszerűen csak annyit mondasz nekik, hogy: - Óvakodj a drámától, neked ebben egyáltalán nem kell részt venned! Nem kell ott lenned! – Akkor ez a saját választásukon fog múlni. De emlékeztesd őket arra, hogy nagyon magasak az energiák. Olyan ez, mint egy elektromos kerítés. Nem kell neked a kezeddel hozzáérned ahhoz a kerítéshez! Egyszerűen csak megértheted, hogy ez egy elektromos árammal feltöltött kerítés! És elektromosság áramlik benne. Menj körbe, és nyisd ki a kaput! Ne nyúlj a kerítéshez, és ne azon keresztül próbálj bemenni! Köszönöm.

11. számú tipp – Ne vedd személyesre!
Ami nekem sokat segített, akármiről és akárkiről is volt szó, az az volt, hogy „-Ne vedd személyesre!”
Most aztán elveszed a Szent Grált az emberektől! Mert ők személyesre akarják venni! Erre szükség van a drámázáshoz! Tényleg! Ők igenis személyesre fogják venni, mert sokan ezt így akarják, és igen! Ehhez még hozzátehetném azt is, illetve átfogalmazhatnám arra, hogy ez tényleg nem rólad szól.

12. számú tipp – Egyszerűen és könnyedén

Egyszerűen és könnyedén! – Egyszerűen és könnyedén! És ezt most nagyon komolyan mondom nektek, és mindazoknak is, akik meg fogják nézni ezt a listát, mert megteheted kétféleképpen: - a nehéz, küzdelmes úton – amit sok-sok ember választ, mert annyira erre lettek beprogramozva. Ez bele lett ültetve a fejükbe! Még egy mondásotok is van erre: - Fájdalom nélkül nincs nyereség! – És az emberek ezt elhiszik! A fejüket csóválják! Abszolút.

De mi lenne akkor, ha nem lenne fájdalom, amikor edzed a testedet, és mégis egy tökéletesen fitt testtel rendelkeznél? – Nos, ez lehetetlen. Nem. Keményen kell dolgoznod.

– Nos, ugyanezt az analógiát vidd csak át a saját életedre! Sokan azt hiszik, hogy küzdeniük kell. Hogy a nehéz utat kell bejárniuk. Néha hosszasan vitatkozunk egymással – négyszemközt, csak te meg én – és én azt kérdezem:

- Miért nem a könnyű utat választod? - Te erre azt mondod: - Azért, mert nem lehet, meg ezért meg azért, meg mert akkor az majd…” és én erre azt mondom neked : - HŰ! Akkor te tényleg a kemény utat választod” – Pedig erre semmi okod sincs.
Az energiák intenzívek, de nem rosszak. Ezek nem haragos energiák. Nem szenvedő energiák. Nem raknak nagy terhet a hátatokra. Amikor elkezdtem nektek arról beszélni, hogy az idén intenzívek lesznek az energiák, és hogy hatalmas potenciálok érkeznek ide, akkor láttam, hogy egy páran rögtön elkezdtetek azok előtt hajlongani, és energetikailag éreztétek őket magatokon. De ezek nem azok! Ezek csodálatos energiák! Ezek elbűvölően szép energiák. És rendkívül egyszerűek.

Sok réteg

Tehát a mondanivalóm számotokra az idei évre vonatkozóan először is az, hogy mindenben, amit tesztek, lássátok meg a rétegeket.
Amikor szembetalálod magad egy problémával, amikor belefutsz valamibe, amikor beleragadsz valamibe és ezért befrusztrálod magad, akkor állj meg egy pillanatra! Fölötte is és alatta is, az oldalán is és mindenhol rétegek vannak körülötte! Ne a régi lineáris utat válaszd!

Ez mindenre vonatkozik. A kapcsolataitok is többszörös réteggel bírnak, annak ellenére, hogy meglehetősen egysíkúan élitek meg őket. Egy nagyon lineáris módon élitek meg azokat.
A tested. Azt mondod. - Nos, ez itt a testem. Ennek ezt meg ezt kell ennie. Így és így kell bánnom vele. – Nem! Menj bele egy másik rétegébe! Hogyan? Nos úgy, hogy veszel egy mély lélegzetet! Megengeded, hogy túlterjedj azon, amit most a valóságodnak hiszel. Veszel egy mély lélegzetet és azt mondod: - Tudom, hogy van ennél több is, és most ki fogok abba terjedni! – És ebből kifolyólag ez megtörténik. Megtörténik.

Minden, ami az idén, ebben az aggodalom évében történik, történjen ez a te személyes életedben vagy a nagyvilágban, szeretném, ha túllátnál a felszínen!

- Én ismerek olyat, aki cukorbeteg, vagy rákos. – vagy valami hasonló betegsége van. Erre te azt kérdezed: - És mi az orvosi tanács? Mit kellene tennem? Nos, az orvoslás is a részét képezi ennek, mert szembe akarsz nézni azzal a fizikai egyensúlytalansággal. De meg kell, hogy értsd azt is, hogy energetikailag mi okozza azt a dolgot, és ehhez a felszín mögé, fölé, alá vagy az oldalára kell tekintened! Mi a cukorbetegség energetikai oka? Valaki? (a közönség többféle válasszal áll elő) A szeretet elvesztése, nincs édesség az életedben, nem szereted magadat – ez ennyire egyszerű. Ennyire egyszerű.
- Túl sok teher cipelése. Túl sok felelősség felvállalása. Vagy mások helyett vállalsz felelősséget, vagy önmagadat terheled túl, vagy pedig az aspektusaidat cipeled a hátadon. És ilyenkor mi történik? Nos,….(meggörnyed, mintha hatalmas terhet cipelne) Igen, hát minden bizonnyal terápiát akarsz erre, de meg kell nézned az energetikai okát is.
- Az allergia a valaminek való ellenállást jelenti, és az egy reakciót vált ki – mert így próbálja azt elengedni, kiengedni, kitüsszenteni, vagy valamit tenni.
- Tehát minden betegség a valaminek való ellenállást jelenti – valaminek, legyen az egy másik ember vagy emberek, vagy akár annak állsz ellen, hogy szeresd magad – ez lehet bármi.
Tehát szeretném, ha az idén szemügyre vennétek a mögöttes energetikai okokat. Dolgozzatok együtt egymással ezeken az online fórumokon, mert néha beragadtok, és azt mondjátok: -Ez túl közel van. Nem tudok rájönni. Mi történik itt valójában?
- Amennyiben kiütéseid, pörsenéseid vagy pattanásaid vannak, állandó jelleggel, olyan, ami nem akar elmúlni, akkor mi az? Kétség. Elmehetsz az orvoshoz, kenegetheted akármilyen kenőccsel, és akkor gyakran van, hogy eltűnik a pörsenés, de sok esetben megint kiújul. De amennyiben elmúlik úgy, hogy nem nézted meg annak az energetikai okát, akkor utána szerinted mi fog történni? (valaki azt mondja: - megint ki fog újulni) Valami másként fog visszatérni, egy másik helyen, és mélyebb szinten, ami sokkal komolyabb lehet, és valami más tünetben fog visszatérni.
Tehát hozol egy választást, és tegyük fel azt a választást hozod, hogy kiterjeszted a valóságodat. Na most, ez a választásod abban a pillanatban elkezdi behozni mindenhonnan az ehhez szükséges energiákat, amik mind támogatják a te döntésedet.

Mi a helyzet a kétséggel? A kétség természetesen lefojtja vagy eltaszítja mindazokat az energiákat, amiknek be kellene ugye ide érkezniük. Vagyis a kétség le fogja csökkenteni azt az energiaszintet, ami támogatná a választást, és ami végül több tapasztalást és bölcsességet adna neked.

Tehát a formula lényegében így néz ki: - A Jelen Pillanat + Választás = Energia, majd ezt követi a Kiterjedés.
De amikor ebbe az egészbe bejön a kétség, akkor az fogja, és kiveszi az energiát az egyenletből, vagy lenyomja azt olyan nagyon, hogy soha nem fogod megélni azt a kiterjedést, vagy a kiterjedés csak ezen a lineáris csövön belül lesz lehetséges, és igazából semmiféle kiterjedés nem lesz. Csak továbbra is folytatod az utazást.
Tehát drága barátaim, a lényeg az, hogy a kétség jelentőségteljes befolyást gyakorol a beérkező energiákra! És ez a kétség tőletek származik. És nem pedig valahonnan máshonnan.

Tehát ebben az évben vegyetek egy mély lélegzetet, és vegyétek szemügyre a kétségeiteket! Nézzétek meg, mit tesz a kétség az energiákkal! Amikor elengeditek a kétséget, akkor sokkal több energiát fogtok magatokhoz vonzani, olyan energiát, ami egyszerűbb, könnyebb és sokkal hatékonyabb!

2012. január 7
www.crimsoncircle.com

 

Kiemelt bejegyzés

Adamus karácsonyi üzenete

Adamus karácsonyi üzenete 2008-12-21 Lendvai Dóra   Egy olyan ünnep előtt álltok, ami nagyon fontos mindannyiótok életében, akár így élitek ...

Népszerű bejegyzések