A csoport - A Fény Világítótornyai, 2026. június: ~ Erisz tükrei - Edimosz története ~

A csoport - A Fény Világítótornyai, 2026. június: ~ Erisz tükrei - Edimosz története ~

 

Üdvözlet kedveseim. Lilith vagyok, a kilencedik a kilencek csoportjából. Most egy olyan emlékből beszélek, ami nemcsak az enyém, hanem a tiétek is. Mert Erisz történetei a Föld tükrei, gyengéden elforgatva a fényben, hogy az emberiség más szögből lássa önmagát. 

Az Erisz a Föld testvérbolygója, egy alternatív dimenzióban létezik, pont elég közel ahhoz, hogy álmaitokban megérintse a világotokat. Gyönyörű hely, ibolyaszínű éggel és bíborvörös óceánokkal, amelyek éjszaka a holdaknak énekeltek. A hegyek kristályerekkel voltak tele, és Eris népe olyan módon uralta az energia kincseit, amilyet a Föld csak most kezd el elképzelni. De a szépség nem mindig jelent egyensúlyt.

Erisen a női erő korán és erőteljesen felemelkedett. A történelmet idővel átírták, hogy démonizálják Erisz férfiait és a nőiességet részesítsék előnyben. Az Erisz különbözik a Földtől, mindössze három kontinensével és 23 országával, ahogy az emberek nevezik őket. A nők nagyrészt vezették az országokat, birtokolták a vagyont, hozták a törvényeket, és sok esetben meghatározták az élet értékét. Gyerekkoruktól fogva a lányokat arra tanították, hogy a hatalom és erő születési joguk, a vágy pedig eszköz, amit használni kell.

Erisz történetének korai írásait az idők során megváltoztatták, hogy a nőket részesítsék előnyben, és ezt születési joguk bizonyítékaként használták fel. Nagyon kevesen vitatták ezeket a korai írásokat, mivel azokat szentnek tekintették. A fiúkat arra tanították, hogy legyenek hasznosak, erősek, tetszetősek, és maradjanak a helyükön. Arra tanították őket, hogy jó fiúk legyenek, de a helyük Erisz asszonyainak való alárendeltség volt. Nem voltak tényleges szabályok vagy törvények, amelyek ezt mozgásba hozták volna, eltekintve ezektől a korai írásoktól, amelyeket az Erisziánusok Krónikáinak neveztek.

A férfiakat testükért, erejükért, szépségükért és szolgálatkészségükért csodálták. De ritkán tisztelték őket bölcsességükért. Azt tanították nekik, hogy élénk színekben öltözködjenek, hogy vonzzák a nőket, gyakran több nőt is életük során. Ők építették a templomokat, de ritkán engedték őkét tanítani bennük. Megdicsérték őket, amikor kedvük volt, kigúnyolták őket, amikor kérdezősködtek, és megbüntették őket, amikor emlékeztek arra, hogy kik is ők valójában. Igen, néhányan vezetőként álltak a helyükön, de sokkal keményebben kellett dolgozniuk, hogy kiérdemeljék a nőknek természetesen kijáró tiszteletet.

Erisz késői napjaiban élt egy Edimos nevű fiatalember. Ez az ő története. 

Edimos még az ő világának mércéihez képest is gyönyörű volt. A haja olyan sötét volt, mint az éjszakai tenger, a vállai szélesek a mezőn végzett munkától, és a szeme olyan puha volt, amelyet sokan az önmegadásnak tartottak. A nők korán felfigyeltek rá. Néhányan nyíltan csodálták őt. Néhányan olyan módon igényt tartottak rá, hogy olyan nyomokat hagytak maguk után, amelyeket senki sem akart látni. Mindezt a férfiak módjának tekintették, és a status quo mindenkit a helyén tartott.

Az Eriszen a hímek természetüknél fogva vonzzák a nőstényeket. Ez a hiedelem kényelmes kifogássá vált. Azt mondták, hogy ha egy nő vágyott egy férfira, akkor a férfi kihívó volt számára. Azt mondták, hogy ha baja esett, a szépsége idézte elő. Ha visszautasította, azt mondták, elfelejtette a helyét. A hímek voltak nagyrészt felelősek a gyermeknevelésért, és bár a családok egészen eltérőek Eriszen, a szerepét jól játszó hímről jól gondoskodtak.

Edimos olyan gyakran hallotta a Krónikák szavait, hogy elhitte és elfogadta őket, ahogy a legtöbben. Megtanulta elrejteni a gondolatait és érzéseit. Megtanulta erőssé tenni a testét és kicsinyé tenni a szellemét. De volt benne egy láng, amely nem halt ki. Nem gyűlölettel égett. Égett benne egy kérdés.

“– Tényleg ez vagyok?”

Ez a kérdés váltotta ki a lázadását.

Egyik este, amikor az ikerholdak a vörös szelek ideje előtt felkeltek a mezők fölé, Edimost küldték, hogy megjavítson egy repedést a Hangok Csarnokában.Ez egy szent hely volt, ahol a törvényszék asszonyai általában beszéltek. Amikor a férfiak megszólaltak ott, többnyire senki sem hallotta őket. A férfiak bejöttek figyelni, takarítani, javítani vagy díszíteni.

Ahogy Edimos rátette a kezét egy megrepedt kristályoszlopra, az zúgni kezdett. Megdermedt. A hang áthatolt a csontjain, majd a szívébe. A törvényszék asszonyai egyiküket hallgatták, és megvetően néztek rá, mintha szándékosan zavarná meg az eljárásukat. Hirtelen fénnyel telt meg a kamra, és egy hang szólalt meg benne, nem hangos, de tagadhatatlan.

„Akit elhallgattatnak, az válik az ajtóvá/átjáróvá.”

A templom asszonyai döbbenten fordultak meg. Egy férfi aktiválta a központi kristályt. Ami még rosszabb, a kristály válaszolt neki.

Ott voltam.

Igen, kedveseim, Erisz Lilithjeként inkarnálódtam, mielőtt a 9-ekből 9.-ként ismer lettem volna. Abban a korban én birtokoltam a hatalmat. A törvényszéken ültem. Tudtam, hogyan kell parancsolni egy szobában, és hogyan kell értelmezni a Krónikákban lefektetett törvényeket. Azt tanították nekem, mint minden társadalmi rétegembe tartozó nőnek, hogy a hatalmat szorosan kell tartani, különben ellopják tőlem. Azt hittem, hogy az egyensúly gyengeség. Azt hittem, a gyengédség luxuscikknek számít. Úgy gondoltam, hogy a férfiak szépek, hasznosak és másodlagosak a nőkhöz képest.

Aztán megláttam Edimost a fényben állni.

Nem látszott diadalmasnak. Rémültnek tűnt. És ez törte meg bennem a varázslatot.

Az igazi hatalomnak nincs szüksége arra, hogy valaki remegjen.

A törvényszék meg akarta büntetni. Veszélyesnek, csábítónak, labilisnak, a figyelem iránti vágy által megrontottnak nevezték. Minden vádat, amit az egyik világban a hatalom nélküliek ellen felhoztak, a másikban a hatalmasok mondtak el. És ahogy figyeltem, hallottam a felsőbbrendűségünk ürességét.

Ez az esemény egybeesett a Föld bolygó és (Erisz) idővonalának kereszteződésével. Mindkét idővonal egymásba vésődött, és azon a napon új fény született Eriszen. A jelenlévők zavartan reagáltak. Érezték, hogy valami megváltozott, de egyikünk sem tudta, mekkora volt a változás.

Összeszedtem hát minden bátorságomat, és feltettem Edimosnak egy kérdést a törvényszék előtt.

“Mit mutatott neked a kristály?”

Felemelte a fejét. Hangja remegett, de ezúttal nem sütötte le a szemét.

“Megmutatta nekem, hogy a nőies és a férfias soha nem arra volt hivatott, hogy uralkodjon egymáson. Az volt a céljuk, hogy teljes kört alkossanak. Az egyik energiát formába önti. A másik biztonságos teret ad a formának, ahol szeretetté válhat. De amikor bármelyikük dominál, mindkettő eltorzul.”

A szoba elcsendesedett, majd halk mormolás következett.

Aztán jött a fordulat, ami megváltoztatta Eriszt.

A kristály ismét kinyílt, de ezúttal nem Edimoson keresztül szólt. Minden férfin keresztül szólt a templom udvarán, munkásokon, őrökön, szolgákon, énekeseken, fiakon. Egyenként, a szívük úgy ragyogott, mint a csillagok. Generációk óta a férfiak egy rejtett frekvenciát hordoztak magukban, nem a lázadásét, hanem az emlékezését. Őrizték az elveszett feljegyzést/hangot. És mivel a nők figyelmen kívül hagyták ezt a hangot, dalaink erőteljesek, de befejezetlenek lettek.

A változás nem egyetlen nap alatt történt. Nem volt igazi változás először. Először a tagadás jött. Aztán a harag. Aztán a gyász. A nőknek, akik tudatosság nélkül használták fel hatalmukat, szembesülniük kellett azzal, amit a feljogosítás nevében tettek. Férfiak, akik hallgatásuknak köszönhetően élték túl, meg kellett tanulniuk, hogy a hangjuk nem fogja őket elpusztítani. A szépséget újra kellett definiálni. Az erőt meg kellett lágyítani. A vágyat meg kellett tisztítani a birtoklástól.

Új tanítások kezdődtek az iskolákban. A lányokat már nem tanították arra, hogy a hatalom azt jelenti, hogy elveszik, amit akarnak. Azt tanították nekik, hogy az igazi hatalom magában foglalja a visszafogottságot, a tiszteletet és a felelősségvállalást. A fiúkat már nem tanították arra, hogy értékük testükben vagy hasznosságukban mérhető. Megtanították őket érzékelni, beszélni, alkotni, vezetni és választani.

A templomok is megváltoztak. A régi női tanácsok egyensúlyi körökké váltak. A Hangok Csarnokába meghívott első férfihang Edimos volt. De nem foglalta el a központi helyet. Ehelyett két széket helyezett középre, egymással szemben.

„Ez nem a férfiak felemelkedése” – mondta. „Ez az új Erisiánusok kezdete.”

És kedveseim, Edimose szavai visszhangoztak Eriszen az elkövetkező öt évben is.

Idővel a férfiak szépségét új módon kezdték látni.

Már nem birtoklásra való meghívásként, hanem mint a tiszteletre méltó ragyogás. Testüket még mindig csodálták, igen, még mindig élénk színeket viseltek, de büszkén, és most a könnyeik is szentek voltak. Meghallgatták az intuíciójukat. Gyengédségük erővé vált. Határaik szentté váltak.

És a nők is megváltoztak. Sokan attól féltek, hogy a hatalom megosztása kisebbé teszi őket. Ehelyett egésszé tette őket. Az uralkodás mindig megterheli az uralkodót, még akkor is, ha nem látja. A hatalom illúzióját markoló kéz nem tud kinyílni a szeretet befogadására.

Edimos elég sokáig élt ahhoz, hogy az első kiegyensúlyozott nemzedék nagykorúvá váljon. Erisz gyermekei másképp kezdtek nevetni. Engedéllyel érintették meg őket. Félelem nélkül beszéltek. Hódítás nélkül vezettek. Az ibolyaszínű égbolt felragyogott, sőt, még az óceánok is megváltoztatták dalukat. Még amikor elérkezett a vörös szelek évszaka, szívük együtt vészelte át a viharokat.

Azért mondom el most ezt a történetet, mert a Föld egy hasonló tükör előtt áll. A világotok már régóta ismeri a férfi dominancia hosszú egyensúlyhiányát, és a sebek mélyek. De a válasz nem a megfordítása a dolgoknak. A válasz nem az, hogy az egyik energia legyőzze a másikat az igazságosság nevében. A válasz az emlékezés.

A férfiasságot gyógyítani kell, nem megalázni. A nőiességet vissza kell állítani, nem felfegyverezni. A minden emberben élő gyermeknek meg kell tanulnia, hogy a szeretet nélküli hatalom kontroll, a hatalom nélküli szeretet pedig áldozattá válás. Edimosra nem arról emlékeznek, hogy legyőzte volna a nőket. Azért emlékezünk rá, mert segített nekünk abbahagyni önmagunk legyőzését.

Ezt a leckét tanulta Erisz a Földdel való idővonal-kereszteződésből. Most kecsesen viszonozzuk ezt nektek.

És így volt, és így van.

Arra kérünk benneteket, hogy tisztelettel bánjatok egymással, törődjetek egymással, és játsszatok jól együtt Új Emberekként.

Espavo, kedveseim.

Köszönjük, hogy magatokhoz ragadjátok a hatalmatokat.

Lilith vagyok, a Kilencekből a kilencedik.
 

Köszönjük, hogy segítetek terjeszteni a Fényt!

Közvetítette: Steve Rother

Fordította: Hatejer Emese

Szerzői jog 2000 – 2026
Ez az információ szabadon terjeszthető, egészben vagy részben. Kérjük, tüntesse fel forrásként: www.SteveRother.org