Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Óda Mindenhez ami VAN.

2015.10.03

Óda Mindenhez ami VAN.

Teljesek vagyunk.

Nincs HAT-almád felettünk. 

Mert a részünkké váltál, úgy hogy elfogadtunk átöleltünk és beborítottunk a feltételnélküli szeretettel.

Addig, amíg azt hittük te rajtunk kívül állsz, addig nem értettünk meg.

Csak addig nem értettük az isteni üzenetünket, amíg a fátyol vékonyodásának hatására fényesen ki nem íródott szemünk elé, majd kecsesen a szívünkbe olvadt, aztán laza folyékonysággal áthatotta az egész lényünket, és beáradt általunk talpunkon keresztül a Földanyába és a Földanya: - Na végre! Tanúsítom - kinyilatkoztatásával keveredve, robbanásszerűen felfutott a gerincünkön és kiterjedt a koronánkon: 

Addig amíg a hiedelemrendszerek, amiket az anyatejjel szívtunk magunkba, nem alakultak át bennünk, addig nem emlékeztünk erre.

Adamus említette, ha kijelented, hogy semmi, akkor az feltételezi valaminek a hiányát. És akkor az a Valami van. Akkor olyan nincs, hogy nincs.

Legfeljebb nem látod, nem érzed, nem tapasztalod olyan formában, hogy "van".

A valami : volt, van, és vanni fog. :)

Ha te a valamit "volt"-nak érzékelsz, az azért történt, mert elkülönítetted magad tőle. A különböző hiedelmek, félelmek következtében.

Pl:

XY-nak sem sikerült ....A nénikém is úgy vesztette el, hogy.... A bácsikámról, meg már ne is beszéljünk! Rólam meg főként :)

Kicsit megmásítom a híres mondást:

AZ ALMA ÉN VAGYOK.

És bizony mára már hétpróbás angyallá váltam.

És TI IS! Mivel most itt vagytok, vagy olvassátok! :)

Véletlenül, meg a fátyol miatt: a szomszédok almafáját néztétek olyan sokáig, hogy elfeledkeztetek arról, hogy nektek meg almáskertetek van.

A szomszéd kertjének zöldjéről, meg nem most teszek említést. Jóóóó?

Mindent, amit a régi tudatosságotok szintjéről tettetek, vagy nem tettetek, bocsássátok meg magatoknak, …ha még nem tettétek volna meg :)... - Írd csak oda, kacsintott rám most Kuthumi nagyúr aki ezt a pár szót az aktiválásoknál szokta mondani.

A fátyol... hát igen... olyan sokat emlegették már a nagy mesterek, hogy mi tettük a szemünk elé ki kevesebb, ki több réteget, persze ez megint csak egyénre szabottan manifesztálódott.

Eszembe jut... már az esküvőmön is renegát voltam, mert nem engedtem lefátyolozni magam..…..hátul lógadozott.:))

Nem tudatosan, de gondolom átsuhanhatott a lelkemen.

- Nana! Elég nekem az a pár réteg amit fentről hoztam magammal. Az angyalát! Ja, az angyalom figyelmeztet, hogy engedjem el az egócskámat! Koncentráljak az üzenetre.

Teljesek vagyunk ! Próbáljam az eszetekbe vésni.

- Na de angyalom! Nem vagyok én Mózes, kőtábla se nincsen, vésse be mindenki magának.

A jobbkezesek balkézzel, a balkezesek jobbkézzel, kicsit megdolgoztatni a kevesebbet használatos agyféltekét, evvel segítendő a két agyféltekét összehangolni .

(Főzésnél nem kell a másik kézzel keverni az ételt... tapasztalat... majdnem lekavartam a lábast a platniról.)

De! A neveteket írogathatjátok a másik szép kezetekkel... persze azt a nevet, amit magatoknak éreztek magatokról.

Teljes vagyok. - ezt is írhatjátok

A keresztet a hátatokról leraktátok, aztán felraktátok a T-betűt. És szépen lassan A T-betű a hátatokon átalakult T - betűvé. Tanuló - Tanító - TELJES

A betű színe változott. A szivárvány minden színén keresztül váltakozva. Arannyá. Aki szerény akar maradni az le is veheti, (a lenyomata úgy is ott marad ) elteheti jó helyre, a Fény előtt nincs titok  :)

Búcsúzóul egy kis nyelvtan:

Rajtam kívül nincs semmi

Rajtad kívül nincs semmi

Rajta kívül nincs semmi

Rajtunk kívül nincs semmi

Rajtatok kívül nincs semmi

Rajtuk kívül nincs semmi

Aki nem hiszi ...járjon utána.

Hogy ez nem óda volt? Oda se neki